Néhány iskolás kölyök a budapesti Pataky Művelődési Központ környékéről, mesékkel és kisebb írásművekkel ostromolt; hogy tetszik-e nekem vagy sem? Csináltunk nekik egy szerkesztőséget Krisztával. Mentorálását magunkra vállaltuk, irodalmi és technikai szerkesztést tanítottunk nekik, de alapvetően sajátmaguknak csináltak egy újságot. Havilap lett belőle, amely öt évig működött, és talán a környék legnépszerűbb és kelendőbb 16 oldalas kiadványa lett – BanyaNyúz címmel. Az önmagát építő gyerekcsoportban egyre több tag, egyre több írást produkált, köztük sok mesével együtt. Erre jelenősen rásegített az éppen aktuális Harry Potter láz is. Ezért tíz évvel ezelőtt kiírtunk egy meseíró és egy rajzpályázatot. Egyetlen dologban voltunk biztosak: valami újat szerettünk volna létrehozni.
Hősiesen megküzdöttünk a kézírásokkal, gépeltünk heteken át. Úgy gondoltuk, hogy aki vette a fáradságot és küldött nekünk mesét, azt nem zárhatjuk ki, csak mert nem tud internetezni. Ez időtájt, nem is volt gyakori a családokban az állandó internet kapcsolat.
Mikor az első online mesekönyvet kitaláltuk, még egy Word dokumentumban, betűrendbe rendezve követték egymást a mesék, és ezek kerültek fel a művelődési központ oldalára. Visszagondolva, az is csoda, hogy azokkal a technikai feltételekkel létre tudtuk hozni az akkori első online mesekönyvet… Több mint ötszáz mese, és közel ezer rajz érkezett az első évben.
A második meseíró pályázat kiírásakor sejtettük, hogy a meseírói láz nemcsak szalmaláng. Mi pedig már jobban láttuk mire is van szükség. Ugyan megmaradtunk az online megjelenésnél és terjesztésnél, bár mi is a konzervatív papírkönyvet szeretjük. Ez volt az első év, hogy a rajzok valóban a mese illusztrációi voltak, és kizárólag a honlapunkon olvasható mesékhez készültek. Ebben a második évben döbbentünk meg igazán, amikor a világ különböző tájairól érkeztek visszajelzések, arról hogy olvasták a rokonok-barátok meséjét a mi honlapunkon. Erre már a sajtó is felfigyelt. Az éppen aktuális reneszánsz évvel karöltve egy nagy mesefesztivált rendeztünk “Mátyás király udvarában” címel, amely nagy médiavisszhangot kapott. Mesék és a rajzok pedig bőven érkeztek. A pályázattal létrejövő digitális mesekönyvünk a maga idejében különlegességnek számított.
A fesztivál alatt és után meglepően sok alkotó kérdezte, hogy ez a mesekönyv „csak” online, vagy esetleg lehetne-e nyomtatott? Akkor jött az újabb elhatározás – miért is ne? – ha ennyien szeretnék a hagyományos esténként olvasható papír mesekönyvet, a legjobb alkotásokból kiadunk egy nyomtatott könyvet is. Legyen amolyan régimódi, képes mesekönyv. És ha már az első, akkor jelenjen meg úgy, hogy karácsonyi ajándék lehessen, hiszen ők írták barátaiknak, szüleiknek, nagyszüleiknek, gyerekeiknek. Akkor a cím: Az én mesém – kiegészült egy „láthatatlan” nyomattal: „is benne van”. Így már igazi ajándék lett a mese. Abban bíztunk, hogy az írók és rajzolók legalább olyan boldogok lesznek, mint mi, amikor kézbe veszik. Így lett.
2009-ben már tudatosan a nyomtatott mesekönyvre is készülve írtuk ki és kezeltük a pályamunkákat. A kapcsolattartástól a díjkiosztó szervezéséig mindenben új struktúrákat kellett kitalálnunk.
A díjkiosztót az 5 éves EU csatlakozás kapcsán európai népek meséi köré építettük. Andersen olvasott mesét a dolgozószobájában, a Csokigyárban igazi csoki folydogált, Mikulásfalván a manókkal ajándékokat készíthettek kicsik és nagyok. Nem is gondoltuk, hogy ennyien eljönnek a könyvért, hogy ennyien vágynak arra, hogy azonnal kinyissák, beszívják az új könyv illatát, megkeressék a saját vagy családtagjuk meséjét. A mai napig emlegetjük ezt a napot, amely lendületet adott, hogy ne adjuk fel és folytassuk a programot, mert úgy éreztük, jó úton járunk.
2010-ben az ország összes általános- és középiskoláját tájékoztattuk a pályázatról. Ennek köszönhetően soha nem látott mennyiségű alkotás érkezett. Közel 1000 mese és még ennél is több rajz. 2010 nyarán új helyre költözött a website. Az új webmotoron egy sokkal átláthatóbb és kezelhetőbb online mesekönyvet tudtunk működtetni.
Mivel 2010-ben volt 100 éves a magyar repülés – amelynek bölcsője Kőbányán, a Patakytól alig 1 kilométerre volt – ezért a díjkiosztót, a IV. országos Mesefesztivált a repülés jegyében szerveztük. Szárnyaltunk, szó szerint. Ebben az évben a mesekönyvek postázására is új módszert találtunk ki. Kialakult, hogy melyik munkát hogyan tudjuk a leghatékonyabban végezni.
Ez esztendőben „Az én mesém” ügyét már nem viselte szívén az intézmény, amely munkaadója volt az ötletgazdáknak. Az előző évekhez képest hatalmasat zuhant a beérkező alkotások száma. Ennek ellenére a könyv nyomdakészen várta a könyvbemutatót és díjkiosztót, amely ezúttal a muzsika jegyében zajlott. „Ha egyszer egy madárkát elkezdesz etetni, nem hagyhatod abba, mert éhen veszik” – ez volt a mottónk.
Az alkotók folyamatos gondozást kívántak, amely sokszoros éjszakai feladatot jelentett, hogy a folyamatosan érkező művekre reagálni tudjunk, mert továbbra sem adtuk fel a gyermek és felnőtt meseírókról való gondoskodást. Minden idők legkevesebb meséje és rajza érkezett 2012-ben. Attól féltünk, hogy nem is lesz papír mesekönyv, de hála Istennek a meseíróink ragaszkodtak a könyvükhöz. Bár vékony lett, de a miénk, és nagyon hálásak voltunk, hogy kiadhattuk. Tudtuk, hogy a mesekönyv nemcsak nekünk fontos, mert rengeteg visszajelzés érkezett, de hogy nemcsak nekünk ennyire fontos, hanem az íróknak, illusztrátoroknak, családtagoknak, tanároknak, könyvtáraknak is, az csak ebben a nehéz évben derült ki. Így aztán Kőrösi Csoma Sándor rögös, de feladhatatlan útján botorkálva, ebben az évben Csoma útja című fesztivált rendeztük meg a könyvbemutató kapcsán.
2012 őszétől mindent bevetve kézben tartottuk a meseíró pályázatot. Az előző évekből okulva nem engedhettük meg, hogy a program megszűnjön. Az eddigi idők legvaskosabb mesekönyvét adtuk ki 2013-ban. Weöres Sándor versei ihlette könyvbemutató a csend, az elmélkedés jegyében zajlott. Így vettünk méltó búcsút a mesefesztivál típusú díjkiosztóktól.
2014-ben sosem látott lendületet vett a meseírás és illusztrálás. 2014. február 22-én elindult az első önálló online mesekönyves honlap, a www.mesekonyvem.com, létrejött a facebook csoport. Ez évben minden rekord megdőlt: 1300 mese, és több mint 4500 rajz érkezett. Ebben a mesekönyvben 359 mese volt olvasható. A könyvbemutató is új köntösbe öltözött, s ha már minden átalakult, ez sem maradhatott ki a sorból. Fiatal rendezők, színészek önkéntesként – hasonlóan hozzánk, szerkesztőkhöz – erőt nem kímélve szeretettel építették fel a flashmob hangulatú díjátadót.
Ezzel örökre elbúcsúzott „Az én mesém” című mesekönyv az inspiráló és otthont adó intézménytől, és a számtalan önzetlenül segítő munkatárstól. A könyvvel együtt – 23 év hűséges szolgálat után, előbb az egyikünk, (Buzás Kálmán) majd nem sokkal később 13 évi szolgálat után a másikunk is, (Nagy Krisztina) – elbúcsúzott a Patakytól.
A szerkesztők és a szerzők azonban hűségesek maradtak egymához, így egyenes út vezetett a nyolcadik kötethez.
Családok, barátok, gyerekek, felnőttek különös kapcsolatává változott az immáron közel 20.000 fős csoport, melynek kapcsa a mesekönyvünk lett. Egy nagy család. Bár nem mindenki aktív, de a láthatatlan szál átfont mindannyiunkat. Láttuk, hogyan vált a tíz esztendős kisfiúból tizennyolc éves felnőtt, hogyan őszült meg a nagypapa, aki még mindig ír mesét unokájának, aki már maga is pályáz saját meséjével. A közös mesék és illusztrációk összekapcsolnak embereket az egész magyar nyelvterületről, Los Angelestől, Brazílián át Csíksomlyóig. A mesekonyvem.com honlapunk látogatottsága 1 év alatt meghaladta a negyedmilliót, mintegy 100 országból. A közösség fölépült. (A madárkák beszoktak a kertünkbe – és ha ideszoktak, akkor felelősséggel tartozunk irántuk. Tudjuk, hogy számítanak a kitett eledelre, és ha nem kapják meg, elpusztulhatnak.) Ezért tovább folytattuk. Szerencsére újra sikerült. Nem volt felhőtlen, hiszen ilyen különösen vaskos mesekönyvre mi sem számítottunk, és az önköltségét egy vékonyabbra becsülve mértük fel. Így pályázati támogatás híján csupán mi a szerkesztők, valamint az elhivatott, végtelen szeretettel segítő Iván, a nyomdatulajdonos – jelentős anyagi támogatásával, de megvalósítottuk – kiadtuk a 460 oldalas könyvet. Dani, a képzőművész, pedig önkéntesként új arculatot adott a könyvnek. Méltó helyszínre szerveztünk könyvbemutatót, a Petőfi Irodalmi Múzeumba (amely intézmény ugyancsak ügyünk mellé állt a díszterem díjmentes biztosításával), a nagyok közé. A Károlyi palota két nagy díszterme színültig megtelt. A díjakat és ajándékokat a rendezvény védnöke Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Dr. Kalla Zsuzsa irodalomtörténész, főmuzeológus és mi, mentorok adtuk át. Aztán akinek volt kedve, megnézte a kiállításokat. Mindenki boldog volt.
Ebben az évben megerősödhettünk, bátrabbak, elszántabbak és spontánabbak lettünk. Új mesem.hu honlappal vágtunk neki a 2016-os évnek. Vásároltunk honlapmotort és kiegészítőket, hogy könnyebben menjen a napi kommunikáció. Ebben az évben körülbelül 800 pályázat érkezett. Már az sem csekélység, ha csupán a helyesírás javítására gondolunk. 63 mese érkezett Erdélyből, Felvidékről, Szerbiából, Németországból, Svédországból, Amerikából, Izlandról, Ukrajnából.
Közben Tudásközpontunk, vele együtt szerkesztőségünk, megújult minden tekintetben. A felújítás rémes körülményei között sem adtuk fel, hogy válaszoljunk kérdésekre, korrektúrázzunk, telefonon beszélgessünk, tanácsot és jókedvet osszunk meg az alkotókkal, mindegy, hogy 6 éves csupán, vagy 85 esztendős. Ha eddig bizonytalanok voltunk, ha kételkedtünk önmagunkban, most magunk is csodálkoztunk, hogy mi minden sikerülhetett.
Támogatónk 2016-ban a Magyarság Háza volt, rendezvényünket Csibi Krisztina igazgatónő és dr. Seres Zsuzsa személyes támogatásával hoztuk létre. Bár szigorú szabályokhoz, protokollhoz kötöttük a megjelenést, ennek ellenére a könyvbemutatón – több a tervezetnél – mintegy 400 vendég volt jelen. Partnerünk ez esztendőben is az Őze Lajos Művészeti Iskola, a DNS Alapítvány. Különleges előadásuk – mint immáron évek óta a beküldött meséket dramatizálva tárták a színes közönség elé. Nagy siker volt. S végül mintegy 60 oklevelet adott át a rendezvényünk védnöke Schanda Tamás, az EMMI államtitkára.
De nincs itt a vége, jön a tizedik kötet!
Nincs itt a vége, ne fuss el véle!
