Bodnár András: A bátor szabólegényke

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hol volt, hol nem volt az Óperenciás tengeren túl, még az Üveghegyen is túl, volt a Köd- hegy lábánál egy ország, melyet Görbeországnak neveztek. Ezen a helyen minden görbe volt. Az emberek görbe házakban laktak, görbe utcákon jártak és maguk is görbék voltak.
Görbeországot a Görbe király irányította, akinek volt egy csodaszép leánya. De nagy volt a király bánata, mert hiába volt sok kérője a leányának, amikor meglátták, hogy szegény lány milyen görbe, mindenki hátat fordított neki. Hívatott a király tudósokat, orvosokat, kuruzslókat, csodadoktorokat, hogy találjanak a leánya bajára orvosságot, de senki emberfia nem tudott rajta segíteni. Egy reggelre a király azt álmodta, hogy a világ végétől nem messze, a kilencvenkilencedik hegy kilencvenkilencedik erdejének a közepén van egy tündérkert, annak közepében egy titkos tó. Aki annak a tónak a vizéből hármat cseppent a tenyerébe, az rögtön kiegyenesedik. Másnap reggel a király kihirdette, hogy annak adja a leányát és fele királyságát, aki elhozza neki a csodavizet. Jöttek is mindenfelől grófok, hercegek, királyfiak, de a Köd-hegyen senki nem tudott átjutni. Egyik reggel egy szabólegényke kért bebocsátást a királytól. Elmondta, hogy mi járatban van, és hogy ő is szerencsét szeretne próbálni. Elbúcsúzott hát szüleitől és a királytól is, és útnak indult. Hamarosan a Köd-hegy lábánál állt. Sűrű, sötét köd vette körül a hegyet. A fiú bemerészkedett az erdőbe. Ment, mendegélt és hamarosan szembetalálkozott a hegy urával, a háromfejű szörnyeteggel. A hegy ura csak úgy engedte át, ha felmászik az erdő legmagasabb fájának tetejére és az ottani griffmadár fészkéből elhoz neki egy tollat. Nagyon kell ám vigyáznia majd, mert ennek a madárnak hét feje volt és a hét fején a szájaival olyan nagy lármát tudott csapni, hogy azt még senki emberfia túl nem élte.
A fiú azt válaszolta: – Életem, halálom kezedbe ajánlom, megpróbálom!
Elindult a szabólegényke a fa tetejére. Három nap és három éjjel csak ment felfelé. Ekkor már hallotta az irdatlan nagy rikácsolást. De nem ijedt ám meg a fiú, belenyúlt a mellénykéjébe és kivett belőle egy-egy gyűszűt, a gyűszűvel bedugta a fülét és így már nem hallotta a hangot. Gyorsan kivette a madártollat a fészekből és indult visszafelé. Megint három nap és három éjjel mászott, míg a szörnyeteg elé ért. Átadta neki a tollat, aki átengedte birodalmán. Hamarosan kiért az erdőből. Hosszú napokon keresztül vándorolt, amíg egy nagy tengerhez érkezett. Amikor be akart menni a vízbe, egy óriási nagy bálna bukkant elő a vízből. Ő sem akarta a legényt átengedni az országán csak azzal a feltétellel, hogy a teknősök birodalmából elhoz neki egy igazgyöngyöt. De jól kell ám vigyáznia, mert ez a birodalom a tenger legalján van és a keménypáncélos teknősök nagyon őrzik.
A legény azt válaszolta: – Életem, halálom kezedbe ajánlom, megpróbálom!
Annyi segítséget adott a legénynek, hogy átváltoztatta kicsi halacskává. A kis hal gyorsan úszott a tenger mélye felé, amikor meglátta a teknőshadsereget. Olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy azon még egy olyan kicsi halacska sem tudott átjutni, mint amilyen a szabólegényke volt. Elkezdett össze-vissza úszkálni, még az egyik teknős páncélja alá is bebújt. Úgy megcsiklandozta a teknőst, hogy az felborította az egész sereget. A kis halacska gyorsan megszerezte a gyöngyöt, és visszaúszott vele a bálnához. A vizek királya visszaváltoztatta legénykévé. Átadta neki a fiú a gyöngyöt, majd a bálna felültette a hátára és átvitte a tengeren. Hosszú vándorlása végén végre megérkezett a kilencvenkilencedik hegy kilencvenkilencedik erdejének közepére. Már éppen ment volna megkeresni a titkos tavat, amikor hirtelen előtte termett tizenkét fényes páncélú, hófehér csodaparipán megjelenő tündérlovag. A legény elmondta mi járatban van. A lovagok azt mondták, hogy csak akkor kaphat a vízből, ha megtalálja az elvarázsolt tündérkirálynőt.
A legény azt mondta: – Életem, halálom, kezetekbe ajánlom, megpróbálom!
Kereste a legényke mindenfelé, de nem találta a királynőt. Nagy szomorúságában már éppen visszafelé ment a lovagokhoz, amikor egy rózsabokor mellett ment el, és hatalmasat tüsszentett. A fiú leszakította a rózsát, hátha az lesz az elvarázsolt királynő. Visszament a lovagokhoz, átadta a virágot, akiből azonnal csodaszép tündérkirálynő változott. A fiú neki is elmondta, hogy mi járatban van. A királynőnek nagyon megtetszett a legényke, aki ennyi mindenen ment már keresztül, hogy azonnal adott neki a vízből. A fiú kipróbálta és rögtön csodaszép, egyenes fiúvá változott. Megtöltött több kulacsot vízzel és már útra készen is állt, hogy hazatérjen. A fiú azt kérte még a tündértől, hogy segítsen neki minél hamarabb visszajutni az országába.
A királynő elmondott egy varázsigét: – Girbe, gurba görbeház, szabólegény haza találsz!
És csodák csodájára a fiú máris a Köd-hegy lábánál találta magát. Hamarosan már a Görbe király előtt állt és elmondta viszontagságos történetét. A király hívatta is a lányát, akin azonnal kipróbálták a víz hatását. Belőle is gyönyörűséges, egyenes leány lett.
A király azonnal hívatta katonáit és megparancsolta, hogy mindenki vegyen magához egy kulacs vizet és vigyék el minden házhoz minden embernek, hogy mindenki egyenessé váljon. Az emberek örültek a szabólegény szerencséjének. A király is megtartotta a szavát és a fiúnak adta leánya kezét és fele királyságát. Világraszóló lakodalmat csaptak és máig is élnek, ha meg nem haltak.
Így volt, igaz volt, aki nem hiszi, járjon utána!

2016