
Jaskó Emma: A kíváncsi macska esete a fizikával
Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!
Történetem inkább fiataloknak szól, nem kisebbeknek. Hisz hosszú napjaimat komoly dolgokkal töltöttem, melyeket ők nem érthetnek. Majd valamikor eme kis teremtmények is megismerkednek a fizikával, de most nem róluk van szó, hanem rólam és hogy hogyan szereztem az ezzel kapcsolatos tudást.
Mindez egy derűs napon kezdődött, amikor én még javában szunyókáltam a puha kis fekhelyemen. Gazdám e pillanatban ment tudást gyűjteni az iskolába. Bár én is vele tarthattam volna, de ez a lustaság még a kíváncsiságot is kiűzi az állatból. Így még pár órán keresztül próbáltam lazítani. Végül hosszas nyújtózkodás után lassan, komótosan elhagytam az ágyam és élelem után kutatva átsétáltam a nappalin keresztül a konyháig, ahol tálkámban ott hevert a napi adagom. Miután finnyás létemre felfaltam az egészet kis léptekkel kalandos útra indultam. Elém tárult egy fantázia világ és elvezetett egy hatalmas építményhez, melynek tetején egy igen érdekes tárgy lógott. Mit is tehettem volna: felmásztam a hatalmas épületre, mint Godzilla, a tetején pedig egy óriási könyvet találtam. Kiderült, hogy az asztal kellős közepén ülök és az előttem levő könyv pedig a gazdám egyik tankönyve. Ahogy elnéztem a képeket az első két oldalon érdekesnek véltem a dolgot. Mancsommal ügyetlenül tovább lapoztam, ahol még több képet találtam. Egyik izgalmasabb volt a másiknál. Elhatároztam, hogy megpróbálom elolvasni és sikerült is kisebb nagyobb sikerekkel. Betűről betűre nyávogtam végig egy mondatot majd egybe is kimondtam azt. Sikerült, el tudtam olvasni. Pár óra elteltével már egészen bele jöttem. Ment az olvasás, már csak a megértés hiányzott. Ahhoz, hogy tudjam miről is szól, el kellett olvasnom az egész fejezetet. Végül becsuktam a könyvet.
– Mára elég volt – dőltem le erőtlenül a könyv elé. Hirtelen felcsillant a szemem. A könyv a FIZIKA címet viselte. Érdekes tárgy volt a fizika, azt meg kellett jegyezni.
Másnap, mikor elindult a gazdi én már izgatottan másztam fel az asztalra, ahol megint elolvashattam egy újabb fejezetet. Mohón magoltam a tananyagokat, még meg se reggeliztem előtte. Csak olvastam és tanultam. Napokon át ismételtem, amíg bennem nem ragadt a tudás. Ügyetlenül próbáltam leutánozni a kísérleteket, amiket minél többször próbáltam, annál jobban sikerültek, és minderről a gazdi nem tudott semmit. Már hetek teltek el, mikor feltűnt neki, hogy valami nem stimmel. A macskaeledel nem fogyott, viszont én leadtam pár kilót. Azonnal orvoshoz vitt, de ott elmondták neki, hogy nincs semmi bajom. Így tehetetlenül kihagyott pár napot és megnézte mit csinálok otthon. Nagy büszkeséggel bemutattam neki tehetségem. Ő csodálkozások közepette mozdulni se bírt s végül kameráért kapkodva feltöltött egy videót a netre, ahol én épp egy kísérletet végzek: A gyorsulást mérem, mármint egy egér gyorsulását a macska látványára.
A videó gyorsan elterjedt, több mint félmilliárd megtekintéssel gazdagodtam. Oldalak készültek rólam, sőt még riportot is készítettek a Gazdámmal, végül pedig egy levél jött hozzánk, amiben egy konferenciára hívtak. Azon a héten, pénteken utaztunk el a találkozóra, ahol személyesen is bemutattam fénytannal kapcsolatos tudásom: miszerint a macskapupilla hogyan változik, ha belenézünk a fényképezőgép vakujába. Tetszett neki és egy hatalmas arany díjjal jutalmaztak. A Gazdám csak szorosan magához ölelt és meghálálta, amiért ilyen okos macskával élhet együtt. Nem tudom miért mondta ezt, hisz csak egy egyszerű tankönyv tehet róla, az emberek ennél sokkal többet tudnak, nem igaz?
A többi tankönyvet is elkezdtem olvasni, de felállt a szőr a hátamon. Így maradtam egy kíváncsi fizikus-macska.
2016