Szegedy Krisztina: Miről gondolkodnak a hegyek?

A kócos Szigliget lombtalan fáit megrázta a hideg, novemberi szél.
A hatalmas balatoni csöndben Szigliget a Badacsonyra tekintett. A jó öreg!
A Badacsony tetejére hatalmas, haragos, fekete felhő telepedett. Olyan volt pontosan, mintha ismét füstölögne az a hatalmas kalapja.
Szigliget és a környező hegyek jól emlékeztek még a Badacsony füstölgésére. Régi, szép idők! A Badacsony füstölgését általában olyan tűzijáték követte, olyan vulkánkitörés, hogy még a Somló is nagy tisztelettel volt iránta, pedig ő, ott a közel-távolban mindig különutas volt.
Évezredek óta, mióta, ők, a balatoni vulkánok kihűltek már, csendesebb, szemlélődő életformát kellett választaniuk.
Először, valamennyien beleszerettek a nagy tóba. Ez a szerelem örök. A Balatont az ő varázslatos hegyei ma is rajongással veszik körül.
A nagy tó víztükre, ilyen hideg időben is csodás, ezüst-opál, sötétkékbe hajló.
Sok idő telt el azután, hogy a vulkánok kihűltek amikor megjelent rajtuk a növényzet. Majd állatok jöttek, ugráltak a hátukon, amin a vulkánok igen jól szórakoztak.
Legkésőbb megérkezett az ember. Felszántotta a vulkánok oldalát, a hátukra építkezett és mindenfélével vadászta az állatokat.
Ültetett azután a hátukra szőlőt. Abból aztán olyan italt készített, amitől, amikor azt megissza, énekelni, táncolni kezd és ölelgeti egymást.
Felmegy az ember a Látókőre, a Badacsony oldalán, ott csókolgatja a leányokat, asszonyokat, amit azok nagy kedvességgel, szenvedéllyel fogadnak. Azt remélik, hogy az ember elveszi őket feleségül.
Az öreg Badacsony szereti a borászokat, borivókat és a szerelmeseket.
Szigliget inkább a harcos időkre emlékszik szívesen.
Amikor jöttek a vitézek és megkezdték a vár építését. Gyönyörű váram! A tetejéről látni az egész vulkán-mezőnket. Izgalmas idők voltak, amikor a Balaton körül a vitézek csatáztak, bajt vívtak. Kardjaik csattogtak, lovaikon vágtattak.
Mostanában, nyaranként színházat játszanak a hátamon, a várban. Az is jó mulatság.
Szigliget most a távolba révedt, Tihany asszonyra, a Balaton szépségkirálynőjére tekintett vágyakozva. Tihanyra, a gyönyörű nőre, tetején az apátsággal.
Nagyon hiú nő. Nem elég, hogy a Balatonban nézegeti magát, még külön kistükre is van, a közepén, a Belső-tó. Ott legelnek csodálatos barmai, a szürke marhák.
Tavasszal levendula-ruháját ölti fel, abban tündököl.
Már ő sem a régi. Elveszítette visszhangját és legszebb parti ékszereit, a kecskekörmöket…
Emlékszem, amikor gejzírjei kitörtek! Pazar előadás volt, Tihany, igazi díva volt.
Akkor szerettem belé, amikor először láttam azt a csodálatos, elbűvölő, légies gőzjátékot.
A bölcs Csobánc Szigligetre nézett. Arra gondolt, hogy Szigliget még mindig Tihanyt szereti, reménytelenül.
A Balaton hegyei most elbóbiskoltak. Tűzijátékkal álmodtak tavaszig.
Amikor felébredtek, már úsztak a fehér vitorlák a Balaton tetején. Kezdődött a zsivajgó évszak, vidámság töltötte be életüket újra.