Kása Fanni Laura: A sárkányok nem mindig rosszak

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innen, és hetedhét országon túl, élt egy öreg király. A királynak már régen elhunyt a felesége, s egyedül nevelgette három szépséges lányát egy hatalmas kastélyban, a Kerek Erdő mellett. Közülük a legkisebb volt a legszebb és legkedvesebb lány az egész birodalomban. Mindenkit lenyűgözött természetével, bájával, kedvességével. Azt szerették benne a birodalom lakói, hogy mindenkivel beszélgetett, köztük járt, és az egyszerű emberekkel is szóba állt. A természetet, az állatokat, a növényeket szerette, beszélgetett hozzájuk, jókedvű kis dalos pacsirta volt. Szórakozását a sétálásban találta meg.
Napsütötte reggel volt, mikor a legkisebb királylány elindult a már megszokott reggeli sétájára. Ezen a reggelen minden másképp alakult. Anna, mert így hívták a király legkisebb leányát, ezen a napon a Kerek Erdőbe beljebb, távolabbra merészkedett. Eddig csak az erdő széléig ment, de most úgy érezte, hogy tovább kell mennie. Anna ment, mendegélt, sokat sétálhatott, elfáradt, mire beért az erdő kellős közepébe. Az aranyhajú lány megállt, felnézett az égre. A fenyőfák olyan magasak voltak, hogy szinte már a felhőket súrolták, a vadvirágok színesebben pompáztak, mint a szivárvány. Annácska előre tekintett, és megpillantott egy csillogó nagy tavat, ilyen szépet még sosem látott. Közelebb ment, hogy jobban szemügyre vehesse. A tiszta vizű tóból aranyhalak ugráltak ki, a tó körüli fákról madarak énekeltek. Olyan békés, nyugodt volt minden. A tavacska szélén kis csónak állt, Anna beleült, gondolta csónakázik egyet. A lány csak csónakázott, s élvezte, hogy a természet körülölelte, még azt sem vette észre, hogy nagy vihar közeledik. Az óriási vihar az eget teljesen beborította, a sok-sok fekete felhőtől sötét lett, a vízen óriási hullámok keletkeztek. Dörgött, villámlott, egy villám pedig belecsapott egy magas fába, mely ki is gyulladt. Ekkor vette észre a szépséges királykisasszony, mekkora bajba is került. Segítségért kiabált, jajveszékelt, s mogyoróbarna, nagy szemei könnyel teltek meg. Segélykérését senki sem hallotta. Nem tudta, mitévő legyen. Amikor egyre erősödött a vihar, a királylányt egy nagy hullám csónakostól beborította a vízbe. Annyira megijedt szegény Anna, hogy elalélt, a víz meg csak sodorta tovább. Bárkinek megesett volna rajta a szíve. A víz ide-oda hordozta azt a törékeny lányt. Vékony derekáról a fehér selyem szalagot az áramlás leszaggatta, hosszú aranyszínű haját összeborzolta, ruháját megtépázta.

Hosztafi Judit illusztrációja

Miután a vihar elcsendesedett, Annát kisodorta a víztömeg a part szélére. Ekkor az erdőt nagy hangzavar rázta meg, s a közelben élő sárkány hangos ordítással jelent meg a parton. Négy lábán éles karmok ültek, mind a hét fejének szúrós volt a tekintete. Ordítása közben kilátszódtak éles, nagy fogai. Vérnarancsszínű, pikkelyes, csuszamlós teste nem volt szép látvány. Hatalmas farkával ide-oda csapdosott. Meglátta a királylányt, amint ott feküdt a tó mellett vizes, szakadt ruhában, eszméletlenül. A sárkány felvette hátára az ismeretlen lányt, és nagy szárnycsapások közepette elrepült vele. Szállt, szállt a lény, és rajta feküdt a királylányka. A sárkány a Kerek Erdő mögé, a barlangjába vitte Annát, ami egy magas hegy tetején állt. Egy olyan barlangba, mely sötét és poros volt, melybe a nap nem sütött be. Bejáratánál néhány állatcsont hevert, ijesztő helynek tűnt. Hűvös és nyirkos volt az idő odabent. A sárkány letette Annát a hátáról óvatosan. Közben beesteledett, a hold, s a csillagok elküldték a napot nyugatra. A sárkány letelepedett a királylány mellé, és ő is elaludt. A reggel érkeztét a madarak csicsergése jelezte a napsütésen kívül. Erre a szépséges királylány egyszer csak felébredt. Csodálkozva kelt fel a hideg, poros talajról. Körültekintett, s látta, hogy tőle nem messze egy hatalmas, hétfejű sárkány alszik.
– Hogy kerülhettem ide? – suttogta magában.
Annácska azt gondolta, csendesen megszökik erről a sötét helyről. Lábujjhegyen kisomfordált, el is ért a kijáratig, de ekkor egy száraz faágra véletlenül rálépett, és az nagyot reccsent a talpa alatt. Erre a hatalmas lény felébredt, és mérgesen, morogva felállt. Annácska reszketett a félelemtől, mint a nyárfalevél, szemei kikerekedtek, még levegőt sem vett. A hatalmas teremtmény lassan közeledni kezdett, a királykisasszony pedig gyenge léptekkel hátrált. Addig-addig hátrált, míg egyszer csak elfogyott a lába alól a talaj, s háttal a szakadékba kezdett zuhanni. A hétfejű után ugrott, elkapta Annát, és visszavitte a barlangba. Szépen, óvatosan, mint egy törékeny tárgyat, úgy tette le a földre. Ily módon megmentette az életét. A királylány meghatódottságtól könnyes szemmel szólt hozzá:
– Kérlek, ne egyél meg!
Erre a teremtmény bánatosan, de mély hangon válaszolt:
– Mindenki azt hiszi rólam, hogy bántani akarom. Ha meglátnak az emberek, elfutnak előlem, pedig én jószívű vagyok. Szóba sem állnak velem, mert az emberek a külsőm alapján ítélnek meg. Nem bántok senkit, sőt, növényeket eszem. Még tüzet sem tudok okádni.
Anna egy nagyot sóhajtott, már bűnbánóan kért bocsánatot az elhamarkodott megítélésért. Majd arca mosolyra kerekedett, hálája jeléül megsimogatta a teremtmény lábát. Egymás szemébe néztek, és mind a ketten elérzékenyültek. Anna elmondta, nem tudja, hogyan került a barlangba, ő csak a viharra emlékezett. A sárkány pedig válaszul elmesélte, hogyan talált rá, és gondolkodás nélkül megmentette az életét, elvitte saját otthonába. A sárkány elárulta, hogy még sosem találkozott ilyen emberrel, mint Anna, aki ennyire kedves lett volna vele. A sárkány elment ennivalóért, az erdőből magvakat, bogyókat, gyógynövényeket hozott magával. Sőt, egy csokor erdei virágot is hozott Annának. A királylány minden habozás nélkül megkóstolta az ételeket, ez különösen jól eső érzés volt a vendéglátónak. Ezt követően pedig hosszasan beszélgettek. A király legkisebb lánya csak ámult és csodálkozott, hogy mennyire művelt, okos ez a teremtmény. A filozófiától kezdve a számtanig mindenről tudtak beszélni. Így hamar délután lett. Ekkor ezt mondta a szépséges leány:
– Drága sárkányom, most már mennem kell, mert édesapám bizonyára aggódik értem.
Ezt követően a sárkány a királylányt felültette a hátára, és elrepítette a tóig, s szomorúan így kérte:
– Királylány, ígérd meg, hogy nem fogsz elfelejteni, néha majd meg is látogatsz!
– Természetesen mindig szívemben fogom őrizni a megmentőmet. Szívesen maradtam volna még, de holnap kérők jönnek hozzám, mert a király szerint már házasodnom kellene. – sóhajtott egyet, s így folytatta – Sajnos a kérőim csak a szépséggel és az arannyal foglalkoznak. Bárcsak olyanok lennének, mint te! Kedvesek, okosak, jószívűek. A sárkány felajánlotta, Annának, hogy elveszi őt feleségül. A lány a fejét rázta, és elmagyarázta, hogy az édesapja nem engedné, hogy sárkányhoz menjen hozzá, akármilyen tisztességes is. Ekkor a lény így szólt:
– Csókold meg az egyik orcám, s mindjárt minden másképp lesz!
Annácska értetlenül nézett a sárkányra, de megcsókolta a hatalmas teremtmény egyik fejét. Ebben a pillanatban a sárkányból daliás herceg lett.
– Ez hogyan lehetséges? – mosolygott Anna, miközben átölelte a herceget. A herceg, akit Zentének hívtak, elmesélte, hogy gyermekkorában egy gonosz boszorkány sárkánnyá változtatta. Addig nem változhatott vissza, míg egy királylány nem töri meg csókjával az átkot. Ez után kettesben visszamentek a király kastélyába, ahol már a király és a két nagyobbik testvér aggódva várta. Elmesélték, hogy mi minden történt Annával. Nagy volt az öröm a kastélyban.
– No, lányom, látszik, hogy szeretitek egymást, nem kell ide kérő már, megtaláltad a férjed – szólt az öreg király.
Még aznap világra szóló lakodalmat csaptak, három nap három éjjel tartott a mulatság. Még most is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Ha nem hiszitek, járjatok utána a Kerek Erdőben!

2017 Bágyogszovátról