Kiss Eszter: Egyszervolt, a házimanó

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Egy hideg téli napon épp otthon voltam, nagyon fáztam, pedig a kályhában vígan ropogott a tűz. Apukám dolgozott, anyukám elment bevásárolni, ezért pár órára egyedül maradtam. Ahogy a lángokba bámultam, a kályhából egy manó lépett ki. Az én házi manóm!
Csodálkozva figyeltem, ahogy belekezd mindennapos munkája elvégzésébe. Nagyra nyitott szemmel megfigyelés alatt tartottam, remélhetőleg az ő tudta nélkül. Elindult a konyha felé, ahol apró lábaival felmászott a pultra, hogy onnan a mosogatóhoz szökkenve kezdje el tisztítgatni a reggel koszosan ottfelejtett tányérokat. Ezután a konyhapultról feltakarította a morzsákat, kiszóródott fűszereket, vízcseppeket.
A következő megállója a nappalink volt. Bevetette magát a kanapé alá, és pár perc múlva porcicákkal tarkítva mászott ki onnan. Leporolta magát, és miközben tüsszentett egyet (ami mosolyra késztetett engem), elkezdte a helyére rakosgatni a párnákat és a DVD tokokat.
A fürdőszobába érve az eldobált törölközőket a szárítóra akasztotta, letörölte a mosdókagylót és a tükröt, helyére rakta anyukám pipere eszközeit és apukám borotvahabját. A mellékhelységben új gurigát tett ki, a régit kidobta.
Észre se vettem, de felderítő utam közben csatlakozott hozzám 4 éves golden retrieverünk, Mazsola. Érdeklődve mérte végig a manót, majd mikor észrevette, hogy a furcsa jövevény nemcsak, hogy betört hozzánk, de még a dolgainkkal is matat, morogni kezdett a kis manóra. Én ijedten próbáltam visszatartani, de a kutya hajthatatlan volt, és vicsorogva egyre közelebb lépkedett hozzá. A lény nyugodtan megfordult és szemrebbenés nélkül leste, ahogy a nála hatszor nagyobb állat fenyegetően közelít felé. Mazsola már nyitotta a száját, hogy félelmetes ugatásával elkergesse a „kis betörőt”, ám ekkor a manó összeütötte a két sarkát és köddé vált… a következő pillanatban pedig feltűnt a lépcső legalsó fokán. Szegény Mazsola értetlenül forgatta a buksiját, majd lesunyva a fejét eloldalgott.
A manónk ezzel mit sem törődve felfelé kezdett ugrálni a lépcsőn. Mikor felért, sorra benyitogatott a hálószobáinkba. Eligazgatta az ágytakaró gyűrődéseit, és felrázta a párnákat. A könyveket a polcra helyezte és lesomfordált a lépcsőfokokon.
A nappali kandallójához odalépve készülődött, hogy visszaugorjon a tűzbe, ám ekkor megfordult és rám nézett. Ijedten bújtam a fal mögé, majd újra kilestem. Rám kacsintott egy „Végig tudtam, hogy követsz!” mosollyal az arcán, majd beugrott a lángok közé, és eltűnt.
El is neveztem Egyszervoltnak, remélem, látjuk még egymást!

2017 Budapest

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.