Nyolczas Marcsi – Kis lak a tölgy tetején

Egyszer, a kert végében, a diófánál, a lefűrészelt tölgyfacsonkon is túl, apró földkupacok tűntek fel. Nemrég esett az eső, a fűszálak tövénél még ott csillogott a víz. A föld puha, nedves volt. Könnyedén haladt benne egy csillogó gyűrűjű, magányos giliszta, Gar-gar. Társai nem kedvelték, nagyon csillogónak, túlontúl rózsaszínűnek tartották. Sokfelé járt már, de otthonra nem talált. Világot látott kis orrocskájával körbeszimatolt, úgy érezte, hazaért. Azért vándorolt eddig, mert barátokat keresett. Remélte, itt talál majd. A fatönk mellett, a fűben, egy virágcserép feküdt oldalra dőlve. Jó lesz éjszakára, itt meghúzom magam. Betekergőzött és elhelyezkedett. Már majdnem elaludt, mikor valami mocorgást érzett maga mellett.
– Ki vagy? Miért zavarsz? Nem látod, hogy alszom?
– Szervusz! Én Szorgó vagyok, a hangya. Itt maradhatok éjszakára? Lehetnénk barátok!
– Gondolod? Hát, eléggé különbözünk egymástól!
– Annál jobb! Így tudunk egymásnak segíteni! Látod, neked egy lábad sincs, nekem hat is van. Ha cipekedni kell, csak szólj! A társaim nem kedveltek, mert nagyon fekete vagyok, és mindig izgek-mozgok.
– Engem ez nem zavar, sőt örülök, ha segítesz. Rendes vagy! Maradj velem, Szorgó! Mesélj, mi a különös ebben a kertben?
– Hát, tudod, van itt egy rejtélyes fatörzs, ezt szeretném felfedezni!
Megbeszélték, hogy másnap Szorgó felmászik a fatörzsre, és körülkémlel, míg Gar-gar a gyökerek körül vizsgálódik. Este elmesélték, hogy ki mit látott.
– Fent nincsenek ágak, nincsenek levelek, csak egy levágott törzs van. – mondta Szorgó.
– Lent meg élettelen, tekergős gyökerek.
Egyszer csak egy szimatoló, nedves orral találták szembe magukat.
– Jaj, ki vagy te? És mit akarsz?
– Bonzó vagyok, a tacskó kutyus, itt lakom én is. Éjszakára a nagyházba megyek, de egész nap a kertben csatangolok. Ti kik vagytok?
– Ő Gar-gar, a giliszta, én meg Szorgó, a hangya. Barátok vagyunk!
– Én is szeretnék a barátotok lenni! Az emberek szeretnek, de én állat-barátokra vágyom. Elvihetnélek benneteket, és megmutathatnám az egész kertet.
Nagyon jól érezték magukat együtt, a fatönk lett a törzshelyük. Kitalálták, hogy egy olyan házikót kellene építeniük, amiben mindhárman jól éreznék magukat. Így készült el a kis lak, a tölgyfa csonkon. Alul a gyökereknél lakott Gar-gar, akit egyre gyakrabban látogattak meg a rokonok, a tetejére Bonzó házikója került. És Szorgó? Ő nem tudta eldönteni, hogy fent lakjon, vagy lent, naphosszat szaladgált, hol le a gilisztához, hol fel a kutyushoz. A kis földkupacok jelzik, merre porhanyítja a földet Gar-gar a rokonokkal, Szorgó és társai ott szaladgálnak a fatörzs oldalán. A gazdi pedig nem érti, miért szalad Bonzó azonnal hátra a kert sűrűjébe, ha kinyitja a nagyház ajtaját.

2017 Budapest

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.