Inges Domonkos: Az idő küszöbén

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Végre győzött. Már nincs senki olyan, aki azt mondhatná, hogy béna, vagy sekélyes… Nem, már nincs. Sokan mondták, hogy elbukik majd, de letörölte a képükről a mosolyt.
Most, hogy ő nyert, övé lett minden: a csillagok, a színek, az érzések… minden. Mondjuk már majdnem vereséget szenvedett, de nem sejtették, hogy ekkora hatalom van nála… Végül is lehet, hogy tudták, de azt hitték nem meri bevetni. És még ő volt a kishitű… Megérte, Ő győzött!
Most itt ül, a színek közepette, és játszik az anyaggal. Megteheti, nincsen, aki megállítaná. Soha nem is lesz már senki. De nem gond, ő akarta így, és most meg is kapta. Övé minden. Minden. Azt csinál, amit akar, és azzal, amivel akarja. Hogy is mondta az öreg? „Szabályok nélkül nincs játék.” Ebben is tévedett. Bár ha úgy nézzük, abban igaza volt, nem rossz, ha vannak szabályok, mert így meglehet szegni őket. Végül is lehet, hogy ő is csalt, mikor győzött… nem, ő igazságosan nyert, jobban kalkulált és erőfölényben is volt…
„Csak akkor szólalj meg, ha a mondanivalód értelmesebb, mint a csend!” Ez volt a kedvence, ezzel zavarta el atyja, ha dolgozott. Mit csinált vajon? Mi volt fontosabb őnála? És különben is, mi az, ami már értelmesebb, mint a csend? Most persze senki nem felel… Bezzeg régen, rögtön hárman is kioktatták volna! De már mindnek vége van. Ezt jól megkapták!
De mi lesz most? Hogyan tovább? Itt ül a nagy semmi, mégis a mindenség közepén, és fogalma sincs hogyan tovább. Az nem lehet, mindig ki tud találni valamit… Persze, ilyenkor hagyja el őt az ihlet. Hol vannak az okosok, akik megmondják, mit hogy kell? Hol van az udvari bolond, hogy jobb kedvre derítse? Hol van az anyukája, hogy megmondja, ilyenkor is fel kell állni? Mondjuk az anyukáját nem ismerte, így tőle sose kérdezett semmit… De ki volt ő? Hogy nézett ki? És ugyanúgy szerette volna őt, mint az atyját? Vagy akár jobban is? Hol van mindenki?! Hová lett az énje? Mi lett vele?
– Utállak titeket! Itt hagytatok egyedül, kételyek között! Most mind együtt nevettek rajtam mi?! Majd meglátjátok, hogy boldogulok egyedül is! Mindig azt mondtátok, nem tudok eléggé jól alkotni, de most már nincsen, aki azt mondhatná, jobbat alkottam, mint te! Most én vagyok az Egy! Én vagyok, aki megadja az ütemet! És én vagyok a mérce csúcsa, vagyok, aki vagyok!
Azzal összecsapta a két kezét, ezzel ketté választva sötétséget a világosságtól és látta, hogy a sötétség és a világosság jó, és örült lelkében. Azután lett reggel és este, az első nap.

2017 Budapest