Kelemen Leonetta: Egy ceruza színes kalandjai
Ceruzaként létezni igen különleges érzés. Talán nem is gondolnád… Átélni a kicsomagolást, átesni az első hegyezéseken, mintha csak minden alkalommal újjá születnél. S nemsokára jön valaki, aki minden egyes alkotása után egyre nagyobb örömmel rajzol majd veled. Úgy érzem, ezért érdemes ceruzának lenni.
De hogyan is születtem én? Egy darab grafitbél, faanyag és némi festék kellett hozzám csupán. Méretre vágtak, olajban fürdettek majd ezt követően a külsőm kifestették, dekorálták. Engem például kékre festettek. Így lett a nevem Kékséges Kloé. Belekerültem egy dobozba, aminek több lakója is volt, pontosan tizenkettő.
Mind színes egyéniségek voltunk, nagyon jól kijöttünk egymással. Amikor eljutottunk a bolti polcokig, már szoros kötelék alakult ki közöttünk. Egyszer aztán jött egy kislány, meglátott minket, levett a polcról, szorosan fogott apró ujjacskáival, érezte, hogy milyen csodás ceruzákat tart a kezében. Anyukájával a pénztárhoz sietett, majd egy sötét táskába kerültünk. Egyikünk, Piros Piri igen megrémült hazafelé menet a sötétben, de megnyugtattuk, hogy nemsokára olyan cifra napok várnak ránk, hogy… Közben hazaérhettünk, mert kinyílt a táska és bevittek minket az új lakhelyünkre, egy Rebeka nevű kislány szobájába. Amikor kibontotta a csomagolásunk azonnal az asztalra borultunk és majdnem elgurultunk. Ekkor láttuk meg egymást először teljes életnagyságban és így kicsomagolva még színpompázatosabbaknak tűntünk.
Idővel aztán jobban összebarátkoztunk, megismertem Fehér Fábiánt, aki különlegesebb volt mindannyiunknál. Ő ugyanis más volt, mint mi. Velünk ellentétben nem hagyott nyomot az üres papíron. Viszont lehetett vele a színeken világosítani, színes papírokra rajzolni. Sokszor kerestem a társaságát, s attól függetlenül, hogy őt gondolta mindenki a legegyszerűbb és legszíntelenebb ceruzának, szerintem ő volt az egyik legszínesebb egyéniség. Nagyon jó barátok lettünk. Ha ceruzatartóba kerültünk, igyekeztünk mindig egymáshoz közel kerülni.
Rebeka kedvenc ceruzája azonban Narancsos Nati lett. Talán vele rajzolt a legtöbbet narancsos színével vidámságot tudott varázsolni a papírra. Legjobb barátságban Lila Lillával volt. Rebeka gyakran használta őket együtt, főleg a rajzai hátterét színezte lilára, bár sosem tudtuk meg, hogy pontosan miért, Lila Lilla nyúlánk termete emiatt hamar picire zsugorodott. Rebeka sok tájképet is készített velünk, abban volt talán a legügyesebb. Ezeknél a rajzainál többnyire Sötét Zöld Zoltánt és a pár árnyalattal világosabb Zöld Zitát használta.
Egy szürke, borús reggelen furcsa érzés kerített hatalmába bennünket. Sorra törtek ki a hegyeink, talán megsejtettünk valami számunkra félelmetes dolgot. Nem telt el fél óra sem, Sötét Zöld Zoltánt elhegyezték. A következő napokban fakóbban fogott mindegyikünk hegye. Az amúgy eddig viruló színünk a papíron elhalványodott. Sötét Kék Kevin tört össze a legjobban, de mi barátok összetartottunk és Kevin lelkébe újra visszahoztuk a tarkaságot. Ezt követően már sejtettük, hogy idővel mindegyikünk erre a sorsra fog jutni. Én is.
Rózsa Rita volt a következő, aztán a barátja Sárga Sándor, ők is átélték az utolsó hegyezéseket. Barna Barnabás kissé később tűnt el színes mindennapjainkból.
Aztán én következtem. Már nem volt olyan jó érzés, mint eleinte, amikor még hegyesen és büszkén bújtam ki Tekerős Kázmér szájából. Arra gondoltam, hogy talán én is néhány vonal megrajzolására vagyok már csak alkalmas, s ekkor: RECCS! Kitört a hegyem. Hirtelen felvillant előttem Rebeka összes alkotása, amit velünk, színesekkel készített és abban a másodpercben rájöttem valamire. Arra, hogy nem fogok nyomtalanul eltűnni! Hiszen továbbra is ott vagyok Rebeka rajzain, azokon a rajzokon, amiket olyan nagy örömmel készített egykor velem és barátaimmal, a színes ceruzákkal.
2017 Nagyberki