Pálfi Henriett: Egy lány története a tücsökkel

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Élt egyszer egy lány, aki mióta csak az emlékezetében vissza tudott gondolni saját sorsára, mindig is kissé különcnek érezte magát. Legalábbis a többi, vele egykorú gyermekkel szemben. Másfajta élet játszódott a lelkében mint társainak, különös, megfoghatatlan dolgokon filozofált.
Egyszer, csendes magányában meghallotta egy kedves tücsök ciripelését. Valahol legbelül érezte, hogy ennek a kicsi tücsöknek, akinek akkor épp csak az árnyékát látta, fontos szerepe lesz majd az életében. Éveken keresztül, minden délután a tücsök nyugtatóan zengő ciripeléséből merített erőt. Mindezt úgy, hogy a tücsök egyszer sem mutatott többet a saját árnyéknál.
Teltek-múltak a hónapok, amikből évek lettek, mialatt a kislány felcseperedett. A kis tücsök énekét egyre ritkábban, akkor is fokozatosan haloványabban hallotta. Új sorsfeladatok vártak rá: találkozott szerelemmel, szeretettel, örömmel, szépséggel, nevetéssel, mosollyal, csodával, de bánattal, csalódással, kivetettséggel és könnyekkel is. Boldog volt az élete, de nem teljes, mígnem egy napon ismerős dallamokra lett figyelmes. Megbabonázva, elvarázsolva indult a hang irányába, a kiadott rezgések segítségével. Az ismerős hang kiforrottan, őszintén, hitelesen, teljes valódiságában szólt. Mindebből felocsúdva egyszer csak megpillantotta az ismerős árnyékot is, a tücsökét! Mindezt a kislánykorából visszatérő ismerős érzés követte – hazatalált! Az árnyékot figyelve kis ösvényre bukkant, amin félénken, ám elszántan indulva egy új útra lett figyelmes. Az új útra térve pedig árnyékából kilépve hosszú évek elteltével végre megpillantotta a tücsköt! A tücsök pedig rázendített énekére, amit a lány elbűvölten hallgatott. Nem csupán a fülét, de lelkét is érintette a ciripelés. Ahogy magába szívta ezeket a hangokat, a szívében énekké váltak a dallamok:

Minden nap félve várom
a hajnal szavát.
Hisz itt van még a fájdalom
s az az elmúló nyár,
egy álom, mi újra elszáll.
Minden nap mégis látom,
hogy napfény süt rám.
A Dalok és a zongorád,
az a szép és új világ,
vagy száz hang, mi köt már hozzád.
Új megnyugvás vár,
egész lényem éli a mesét,
és ha csendül a Dal
tudom jön még az a lebegés
mivel békét adtál,
mivel fényt mutattál
a csoda, mit érzek, átjár.
Minden nap újra élem,
ami álom volt rég.
A Hitet ahogy dúdolod
olyan csöndes szelíden,
hol a ritmus már égig emel.
Új megnyugvás vár,
egész lényem éli a mesét,
és ha csendül a Dal
tudom jön még az a lebegés
mivel békét adtál,
mivel fényt mutattál – a csoda, mit érzek, átjár.
Csillog a szem…Nincs félelem.
A titok MOST vár itt él, és áld.
Kérlek, azt tudnod kell még,
hogy örökké ég,, s nem hullik szét
a szeretet, mit elültettél
a béke és a fény is kísér.

Különös érzés kerítette hatalmába. A Tücsöknek nem kellett megszólalnia, csillogó tekintete árulkodott a lelke tisztaságáról. A lányt pedig átjárta a csoda, és megérintette valami isteni fény, a szó legszorosabb értelmében. Rövid idő telt csak el ebben a felfokozott állapotban, a lány számára azonban akkor és ott megszűnt a régi élete, egy új Dimenzió varázslatában találta magát. Egy belső, talán butácska hang azt súgta neki, hogy talán egykori életének ikertestvére áll előtte. Rögtön elhessegette a gondolatot. – Egy tücsök? Nevetséges. Igen, valóban nevetséges. Az azonban bizonyos, hogy volt valami véletlen sorsszerűség a találkozásukban, amely elindította a lányt a hit, és az erő útján.
Nem tudni, hogy a kis tücsök meddig erősíti majd énekével, egy azonban biztos: bármerre is sodorja ezután az élet, a szívéből zengő dallamok mindörökre erősíteni fogják a lelkét! Bármerre halad is az útja, nem létezhet távolság, a tücsök hangját hallani fogja egy fél világon át.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.