Csuja Bernadett: A sötét palota

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodás palota. Abban élt István király és szépséges felesége, Elizabet királynő. Boldogan éltek, mert első gyermeküket várták, hogy megszülessen. Egy hónap múlva megszületett, épségben, egészségben.
De a harmadik hónapban egy sötét Erő elrabolta a kisfiukat. A palota beszürkült, az emberek lassúak és sötét színűek lettek. A kisfiúnak nem tudta a nevét, ezért úgy hívta: Koppány. Az Erő, a fiút sajátjaként nevelte. És azt is ki kellett találnia, hogy mit mondjon, hogy hívják őt, mert nem tudta a saját nevét sem. Kitalálta, hogy Jázmin lesz, de utána az Erő tovább gondolta, hogy Koppány úgy fogja őt hívni: „anya”.
Tizenhét év múlva a babából szép, nagy legény lett. Elkezdett gyanakodni, hogy semmi közös nincs az „anyuka” és közötte. Egyszer, amikor az „anyja” elment otthonról, akkor Koppányka is elment, és utánajárt, hogy honnan is származik.
Elindult. Erdőn-mezőn járt, és egyszer megpillantott egy bronzerdőt. Gyorsan odarohant, és megnézte, hogy álmodik, vagy ez a valóság. Ez aztán igazi – gondolta magában, és csak ámult-bámult. A nagy csodálkozás közben, meglátott egy csapat csontvázat, odament, és megkérdezte, hogy hol is van. A csontik így válaszoltak:
− Behatoló, behatoló, meg kell semmisíteni!
− Nem, nem, dehogy vagyok behatoló! − mondta a legény.
De a csontik nem értették meg, hogy nem ellenség, ezért háború tört ki. Egy, a húsz ellen.
De persze Koppány nyert, mert mindenre képesek vagyunk, ha akarunk valamit. Amikor vége volt a „háborúnak”, akkor a hősünk tovább állt. Ment, mendegélt, és egyszer beért egy ezüsterdőbe, ott meglátott egy csoport boszorkányt. Ők már harmincan voltak. Kilépett a vezető, és köszönt:
− Szervusz, te legény!
− Jó napot! − válaszolt a fiú.
− Mit keresel te itt?
− Én azt szeretném megtudni, hogy honnan származom. Ha elengednének, akkor már itt se lennék!
− Ez lehetetlen! Itt nem mehetsz át! Törj át, ha ennyire át akarsz menni, de úgyse fogsz tudni!
Elindult a hős, a harc elkezdődött, a boszik terpeszbe álltak, és Koppány átbújt a lábuk között. Ment tovább, és látott egy aranyerdőt, s mögötte egy csodás palotát.
Az aranyerdőben azt hitte, hogy minden egyszerűen megy. De ez nem úgy lett, mert ott pedig zombik várták. Velük könnyű dolga volt, mert fél kézzel legyőzte őket.
Amikor megérkezett a palota elé, akkor az édesanyja megérezte, hogy itt a fia, a palota újra színes lett, az emberek boldogabbak voltak, mint valaha. Így éltek, szeretetben, békességben.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.