Mesterházy Mihály: Minden jó, ha a vége jó!

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Képzeljétek, tegnap az öreg Szekeres Dani bácsinál voltam, aki nagyon sok helyen járt a világban, még az Antarktiszon is. Sok csődületben, perpatvarban, vigasságban volt része élete során. Ő mesélte nekem ezt a történetet….
Dani bátyám még a nagy háború alatt gyerekeskedett, amiről tudni kell, hogy kemény évek voltak. Sok férfit, legényt elvittek katonának, így a kis Dani is az édesapja nélkül maradt. Ezért a ház körüli munkákban is ki kellett vennie a részét. Egyik reggel, mikor az istállóhoz ért, látta ám, hogy Terka a kis borjú nincsen a helyén. Szaladt az édesanyjához, hogy eltűnt a Terka. Szegény asszony nagy sírásba kezdett, mivel ez volt az egyetlen jószáguk.
– Ne szomorkodjon Édesanyám, én elmegyek megkeresem, csak pakolja tele a tarisznyámat. – mondta Dani.
– Ne menj Dani, mert te is eltévedsz, és akkor se gyerek, se borjú. Mit mondok majd apádnak, ha megjön?
– Ne féltsen engem Édesanyám, mert estére meglesz a Terka és én is itthon leszek.
El is indult Dani, amikor a kapuhoz ért, füttyentett egyet Ugrinak, a bolhának, aki régi barátja volt Daninak, sok csínytevést gondoltak már ki együtt. Itt ennél a pontnál el kell, hogy áruljuk a kis Dani értett az állatok nyelvén, ami bizony különlegessé tette őt a többi gyerek között. Kifordultak a kapun, neki a falu végének és ott már messziről látták Bodrit, a pulikutyát. Nem nagyon szerették az emberek ezt a kutyát, mert mindenkit megkergetett, csak Dani tudott szót érteni vele, mert ő a szalonna bürkét mindig oda adta neki.
– Szia Bodri, nem láttad Terkát a borjút? Lába kélt az istállóból – panaszolta el Dani.
– De igen nemrég jött erre, kérdeztem is tőle, „Hova-hova Terka?”, azt mondta, „Megyek világot látni!”.
– És merre ment, te Bodri?
– Arra, a csipkebokor után fordult a rét felé – vakkantotta a kutya.
Mennek is Ugrival a csipkebokor felé, de ott az út ketté ágazik, tanakodnak, merre folytassák az útjukat. Ekkor ugrik elébük Tapsi a mezei nyúl, akit Dani már párszor megmentett a rókától.
– Szia Dani, mit keresel te itt, ilyen korai órában?
– Szomorú vagyok, mert a Terka elveszett, a Bodri azt mondta, erre jött, de itt most az út ketté ágazik, és nem tudjuk melyik irányban menjünk tovább? – mondta bánatosan Dani.
– Én is láttam, ott a nagy tölgyfánál fordult be. – válaszolta biztatóan a nyúl.
– Köszönöm barátom az útbaigazítást! – mondta Dani és elindultak a fa irányába.
A nagy tölgyfánál elfogyott az út, és nem tudták a rétnek melyik szegletébe vegyék az irányt. Ekkor megszólalt egy hang a fáról.
– Mi járatban vagy erre felé barátom? – kérdezte méltóságteljesen a sas.
– Jaj, kedves Edvárd, úgy megijedtem, hogy majdnem én csíptem meg Ugrit.
– No, csak ne ijedezz, mert úgy jártok, mint az előbb az a borjú, akinek mikor köszöntem, akkorát ugrott ijedtében, hogy azóta is azon a szemközti szederfán ül és nyivákol.
– Mi meg pont őt keressük! – örült meg Dani, hogy megtalálták az elkóborolt jószágot.
Tanakodtak Ugrival, most mi tévők legyenek, hogyan hozzák le Terkát a szederfáról?
– Hallgass ide barátom! – mondta a bolha. – Ha Terka ijedtében ugrott fel, akkor tán majd ijedtében le is ugrik onnan. Én a hátsó fertályába belecsippentek, figyeld meg abban a szent minutumban lehömbölödik onnan!
Így is lett! De ahogy le ette a fene a borjút, egy hatalmas nagy jaj kiáltás hallatszott. Mert ahova a borjú méltóztatott pottyanni, az pont a Kovács Piros orra előtt volt! Dani ismerte az illemet, meg tetszett is neki a Piros, így megkérdezte:
– Nem esett bajod?
– Köszönöm nem. –pirult el Piros – Éppen a patakhoz igyekeztem vízért.
– Ha már így megijesztettünk, cserébe segítünk megtölteni a korsódat – mondta bocsánatkérően Dani.
Mikor oda értek a patakhoz, látták ám, hogy olyan meredek a partja, hogy nem tudnak lemenni. Ekkor Dani gondolt egyet és kirántotta a gatya madzagját azzal eresztette le a korsót. Igen ám, de figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a gatyája madzag híján lecsúszik. Pirult Dani füle, Piros oda se mert nézni, a borjú meg csak bámult, mint az új kapura. Dani ekkor olyan gyorsan merítette a korsót, mint még soha életében! Majd rendezte gúnyáját és elindultak a falu felé. Igyekezniük kellett, mert már sötétedet. A faluban mind a két gyerek a saját portája felé vette az irányt. Öreg este lett, mikor Dani bevezette Terkát az istállóba. Még világított az ablak, közeledvén a házhoz idegen hangokra lett figyelmes. Mikor belépett az ajtón, látta ám, hogy végre hazajött az édesapja a frontról. Egymás nyakába borultak, sírtak, nevettek. Amilyen rosszul indult a nap, olyan jó lett a vége. Én ezt a mesét úgy mondtam el, ahogy Dani bátyámtól hallottam. Ha igaz volt, ha nem, ő utána mondtam.
Itt a vége fuss el véle…

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.