Vörös Emese Hargita: Nincs

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, talán igaz sem volt… Volt egyszer egy hős, aki mindig győzött. Egy hős, aki képes volt megmenteni a világunkat. Egy hős, aki minden jó emberen segített, a gonoszokkal pedig végzett. Egy hős, akinek a neve „Nincs”.
Széles mosoly kíséretében nézett Azúrina Hercegkisasszony Nénire, aki mindig mesélt neki, abból a nagy, vaskos könyvből. Itt, Mindenamijó Országban az embereknek olyan mindennapos dolog volt, a mosolygás, mint nekünk a reggeli, az ebéd vagy a vacsora.
– És utána mi történt az ismeretlen hőssel? – csillogott a kislány szeme.
– Azúrina, Azúrina… Megmondtam, hogy hogyan hívják őt. Nevezd nevén a hőst, mert máskülönben tiszteletlenséget követsz el! Ne nézz rám így! Hívd úgy, ahogyan hívják! – Néni hangja kedvesen csengett, de egyértelműen utasított.
– De..De.. Néni! Nem létezik ilyen név! Hogy lehetne valaki neve egyenlő a semmivel?!
– Nem létezne? – Néni kitekintett a palota kertjébe. Ott éppen lovagi tornát tartottak.
Néni vágyakozóan pillantott a dicső harcosokra, amint boldogságot okoztak a népnek. Némelyikük épp étellel zsúfolt asztalokkal kedveskedett az embereknek. Akadtak olyanok, akik írni, olvasni, számolni, egy szóval iskoláztatni próbálták az ott lévőket. Sőt néhányan még állatsimogatót is tartottak a gyerekeknek, a torna keretein belül. Egy rakás nagyszerű lovag, aki nem gonoszok ellen küzd, hanem az igazságtalanság ellen…. Néni csodálatosnak tartotta őket.
– Néni, Néni! Folytasd!
– Legyen, de csak, mert ilyen szépen nézel rám.
Néni belemerült a mesélésbe. A nagyszerű lovag, akiről titkokat osztott meg a kislánnyal, mindenre képes volt. Királylányokat mentett meg gonosz sárkányoktól, óriásokat győzött le, átkelt az Óperenciás tengeren, szivárványokon vágtázott pegazusaival, minden vagyonát az embereknek adta, manók rejtvényeit fejtette meg, átverte az ördögöket, sőt, még meg is látogatott minden egyes gyereket a hetedik születésnapján. Kivétel nélkül.
– Azta…. Néni, Néni! Én is szeretném, hogy eljöjjön a hős a hetedik születésnapomra!
– Hercegkisasszony… Ez nem jó ötlet! Holnap lesz a születésnapod és…
– A hős mindig eljön, nem? – a kislány hangja könyörgést tükrözött.
Néni arca egyre fehérebb lett.
– A hős el fog jönni – mondta alig hallhatóan.
– Jaj, Néni! Köszönöm, köszönöm! – ugrott a nyakába. Eljött a másnap. Azúrina ennél vidámabb már nem is lehetett volna. Ugrált, tapsikolt, mikor barátaival játszani kezdtek. Tortát ettek, ugrálóvárban mókáztak, pónikon lovagoltak. Az uralkodó pár ragyogott a büszkeségtől. A királyné megszólalt:
– Itt az ideje az ajándékok kibontásának!
Azúrina minden dobozt felnyitott, de az arca minden ajándék után sötétült egy árnyalattal.
– Hol van a hősöm, mama?
– A hősöd?… Biztos itt van valahol…
– Nem! Nincs itt! Pedig őt akartam látni! Őt! Őt! Csak őt! Néni mesélt róla! Őt akarom… Őt…
Hirtelen kinyílt az ajtó és egy fehér páncélú lovag sétált be a terembe. Aranyszínben csillogott, mikor letérdelt a Hercegkisasszony elé.
– Királynőm – mondta, majd feltekintett az immár boldog kislányra.
– Tudtam, hogy eljössz! – ugrott Azúrina a lovag karjaiba.
Egész nap kalandoztak. Legyőzték a gonosz vakondokat, akik megtámadtak egy mókuscsaládot. Fegyvereket gyártottak vattacukorból, aztán meg is ették őket. Megmászták az Üveghegyet, fürödtek, teáztak… Egyszóval tökéletes szülinapot tartottak.
Azúrina könnyes szemmel tekintett a hősére, mikor eljött a búcsúzkodás.
– Ne félj! – mondta ő – hiszen mindig a nevemen hívtál, nem? Akkor vissza tudok jönni…
– Én? Nem… – a lovagnak addigra hűlt helye sem maradt.
Azúrina kétségbe esett. Felszaladt a szobájába, ahol rátalált Nénire, aki közben sietősen becsukta az egyik szekrény ajtaját.
– Néni! Néni!
– Mi az, kincsem?
– Elment. Többé nem jön vissza! Nem hívtam soha nevén! Pedig te megmondtad…
– Ugyan már! Tudod mit… Legyél mostantól te is hős lovag.
– Én? Hogyan?
– Amilyen nagyszerű kislány vagy, biztos sikerülni fog. A hős majd büszke lesz rád, mikor meglátja, hogy milyen jószívű vagy és mennyi embert tettél boldoggá.
– Igen! Boldoggá teszek mindenkit! – Azúrina soha nem érezte magát ilyen vidámnak.
– És tudod mit? Ha nem tetszik neked a lovag neve, nyíltan mondd meg neki!
– Hiszen a neve… Egy ilyen hős lovag nem érdemli meg ezt a nevet! Jobb jár neki! Olyan, ami kifejezi a nagyszerűségét!….
– Akkor mi legyen „Nincs” helyett a neve?
– „Van”, mert létezik és…
– Most már elég legyen, késő van, Hercegkisasszony – takarta be Néni. – Tessék aludni! A jó lovagok a kipihent lovagok. És majd holnap postázzuk a hősnek az új nevét.
Néni épp kiment volna a szobából, mikor Azúrina megszólalt.
– Néni… Te vagy az én lovagom… Ha „Van” megengedi, lehetsz te az új „Nincs”.
Néni a Hercegkisasszonyra meredt, miközben a páncél egy darabkája megcsillant a kezében.
– Igen, Azúrina. Én vagyok a te „Nincsed”, de egyben a „Vanod” is.

2016