Gani Zsuzsanna: A hét testvér története

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen is túl, ott ahol a kurta farkú malac is túr, volt egy királyság. Ennek a királyságnak a neve Szeretet.
Az ország trónján ült a király: Nevesincs. Volt neki hét szépséges, eladósorban levő leánya. Békességben éltek a kastély legfelső tornyában. Mindegyiknek külön lakosztálya volt. Mindegyik lakosztályból külön édenkert nyílott. Sokszor ültek ki a leányok a verandára az impozáns kertet csodálni. A hét testvér: Becsület, Szépség, Jószív, Szerényke, Derűlátó, Együttérző és Bölcsesség, így hívták őket. Becsület, aki az első volt a sorban, minden nap korán, a kakasszóra felkelt, megmosakodott, megfésülködött, megreggelizett, rendbe tette, bevetette ágyát, párkányán a rózsáit meglocsolta közben szép szavakkal becézgette őket. A rózsák napról napra szebbnél szebb színekben virultak és kellemes illatot árasztottak a lakosztályban. Szépség, a második, gyönyörű leány, messze földön híres erről. Ennek ellenére egyszerű, nem volt hiú, nem volt kevély. Tudta a szépség mulandó, az igazi szépség belülről fakad. Minden reggel korán kelt, pitymallatkor. Megmosakodott, megfésülködött, megreggelizett, rendbe tette, bevetette ágyát és elhatározta, hogy ma is festeni fog. Nagyon szeretett festeni. Szerette az embereket, az állatokat, a növényeket, egyszóval mindent.

Gani Zs

Gani Zsuzsann rajza

Jószívű volt a sorban a harmadik. Nevét arról kapta, hogy édes szülei már kicsi korában felfigyeltek arra, hogy meglátta a nincsteleneket, az éhezőket, a szegényeket és mindenkinek adott, csak adott. Szerényke a negyedik, azért kapta ezt a nevet, mert ha jó tulajdonságait illették, mindig elpirult.

Gani Zs_ Kovács Mezei Hanga

Kovács Mezei Hanga (6 éves) rajza

Sosem kérkedett képességeivel, alázatos volt. Szerették is őt az emberek. Derűlátó, az ötödik mindig boldog, elégedett, sugárzó, gondtalan, viccelődő leány. Ezért is szerették annyian. Akivel csak találkozott mindenkinek reményt és bizakodást hozott életébe. Együttérző, a hatodik empatikus és megértő volt mindenkivel. Bölcsesség, mert így hívták a legkisebbet, a hetediket, aki tanulékony, cserfes, okos, értelmes leány, s vágott az esze, mint a borotva!
A festői, szemet gyönyörködtető kertet a hét lány tette tündérszéppé két keze munkájával. Ebben a parkban nemcsak szóló-szőlő, mosolygó alma, csengő barack, aranyat tojó kismadarak, gyémántot tüsszentő kiscica, smaragdot könnyező kiskutya, rubintokat csilingelő rózsák voltak találhatóak, hanem egyszerű dolgok, is mint például fa, mindenféle. Volt fűz madárfészkekkel, és benne kis fiókákkal, akác és hárs a finom illatával, fenyő kismókusokkal, tölgy, oldalán kopácsoló harkállyal, orgonabokorral és még sorolhatnám. Az öreg, hatalmas fák árnyékot adtak a tűző napmeleg ellen. Az öreg mezei szil alatt egy kézzel faragott, díszes pad állt. Ide szoktak reggelente ülni a lányok. Most is ezt tették. Először behunyták a szemüket, jó mélyeket szippantottak a finom illatokból, amelyek kavarogtak a levegőben, s hallgatták a boldog kismadarak csivitelését. Ez a pillanat örökkévalóságnak tűnt. A leányok feltöltődtek, kinyitották a szemüket és kedvesen egymásra mosolyogtak. Először elmesélték egymásnak álmaikat, majd elindultak a kertbe a szokásos sétára.

Gani Zs_Mezővári Lili

Mezővári Lili (6 éves) rajza

Gani Zs_Glausius Márton

Glausius Márton (6 éves) rajza      Gratulálok, bekerült a rajzod a mesekönyvbe!

Gani Zs_Mezővári Lili2

Mezővári Lili (6 éves) rajza     Gratulálok, bekerült a rajzod a mesekönyvbe!

Becsület minden reggel virágos gumikesztyűjében összeszedte az elhullott szemeteket, kidobálta őket a megfelelő konténerbe. Némely hulladékot előtte gyönyörűen, teljesen letisztított. A komposztáló is egyre jobban megtelt. „Hamarosan trágyázni lehet vele” – gondolta és elmosolyodott. Szépség megöntözte a virágokat, a frissen ültetett facsemetéket. Ahol szükséges volt megmetszette az ágakat. Csalánlevélből permetet készített a kártevők ellen. Kedvenc gyümölcse a cseresznye és a sárgabarack volt. A madáretetőt megtöltötte friss magokkal, friss vízzel, még madárkalácsot is készített. Ekkor odasereglettek a szépséges kismadarak. Csicsergéssel köszönték meg a gondoskodást. Becsület kedvesen elmosolyodott.
– Jó, étvágyat kismadárkák! – mondta, majd tovább sétált.
Szépség körülnézett a kertben. Ábrándos szemeivel kereste, kutatta azt a helyet, amit ma szeretne lefesteni. Hamarosan meg is találta. Szépségesnek találta a madáretetőt a boldog kismadarakkal az öreg tölgyfán, amit elhatározott, hogy ma lefest. Elővette festőállványát, elhelyezte a legmegfelelőbb helyre. Felvette festőköpenyét, elővette az ecsettálat, az olajfestékeket, ecsetet is. Gondolkozott egy keveset, majd jókedvűen nekilátott a feladatnak. Közben dúdolászni kezdett egy szép zeneművet Liszt Ferenctől. Jószív eközben, ahogy a kert távolabb eső szegletében sétálgatott észrevett egy madárfiókát a kövek között. Egy kakukk repült el mellette. „Kieshetett a fészekből!”– gondolta. Óvatosan felemelte, szemével megvizsgálta.
– Ó, de jó! Nem sérültél meg kismadárka! Visszateszlek a fészekbe! – miközben a fejét csóválta a kakukkmadár felé. Szerényke és Derűlátó együtt sétálgattak a kertben. Derűlátó találós kérdésekkel bombázta testvérét. Mi az? 
“Hosszú farka, sárga lába,
Sötétszürke, tollbundája.
Nevét sűrűn mondogatja,
Költőhelyét el-elhagyja.”
Szerényke szemlesütve feleli:
– Hát a kakukk.
– Igen, eltaláltad!
“Testén szőr van, nagy farokkal
Télen pihen odújában.
Jól lakik a mogyoróval,
Ugra-bugrál otthonában.”
Szerényke szemlesütve feleli:
– Hát a mókus.
– Igazad van!
Szerényke újfent elpirult. Közben Együttérző és Bölcsesség az öreg mezei szil alatt, a kézzel faragott, díszes padon ülve beszélgettek. Együttérző egyszer csak azt mondta:
– Testvérem! Egy furcsa álmot láttam!
– És mit? – kérdezte Bölcsesség.
Együttérző elmesélte.
Azt álmodtam, hogy egy távoli sziget királyának is van hét fia. Ez a király megirigyelte a mi békés, boldog, gondtalan életünket és hadba indította népét ellenünk, élén a király fiaival.
Bölcsesség elszomorodott.
– Még jó, hogy csak álom volt!
Majd elindultak sétálni a meseszép kertben. Gyönyörködtek a pompás színvilágban, bőrük érezte a kellemes langymeleget, hallgatták a madárkák csicsergését, ámulva nézték a pillangók táncát. Boldogok voltak, nagyon boldogok. Örültek, hogy egy ilyen csodálatos országban élhetnek, hogy ilyen kifogástalan, remek királya van az országnak, mert tudták, hogy miatta ilyen jó élni ebben az birodalomban. Mellesleg annak is, hogy pont ő, az ország feje az édesapjuk.
Alighogy visszaérkezett a hét leány a palotába, hírnök érkezett a távoli földrész uralkodójától. Egy pergamenpapírt hozott, amelyben az volt leírva, hogy Nemtörődöm, a király, háborút kezdeményez az országért. Összeültek a Szeretetország bölcsei, tudósai, hogy most mit tegyenek, hogyan kezeljék ezt a váratlan helyzetet. A tanácskozás három nap és három éjjel tartott, amikor Nevesincs király kihirdette a népének, milyen döntés született.
Arra jutottak, hogy elkerülhetetlen a háború, hisz az ország jövője, a nép léte a tét.
Bergengócia követe már-már elindult az üzenettel, amikor a hét leány bebocsájtást kért a palotába, a királyhoz. A követet ekkor egy kis időre elszállásolták egy külön neki berendezett lakosztályba, melynek ablaka a meseszép kertre nézett. Onnan ámulva nézte a páratlan szépségű parkot. Amíg szájtátva álmélkodott a varázslatos kert báján, addig a tanácsteremben a király meghallgatta leányait. Kíváncsian, érdeklődve figyelte vajon mit is szeretnének gyermekei mondani? Bölcsesség belekezdett.
– Édesapám! Arra gondoltunk, hogy elmegyünk álruhában Bergengóciába. Végig járjuk az országot, beszélgetünk a néppel. Ezt követően visszajövünk, elmondjuk, hogy mit láttunk, hallottunk, tapasztaltunk. Majd ismét összeülünk az ország tudósaival, bölcseivel és ismét megtanácskozzuk, hogy mitévők legyünk, hogyan tudnánk békében megoldani ezt a súlyos problémát, mert hisszük, hogy van rá békés megoldás.
Nevesincs király elmosolyodott, majd rábólintott. Kihirdette döntését, majd elmondta a hírvivőnek, hogy három hónap gondolkodási időt kér. Odaadta a pergamenpapírra írt feleletet, melyet az írnok állított ki, de ő, saját maga pecsételt le. A lányok álruhát öltöttek, hátizsákba elegendő ennivalót és innivalót csomagoltak, majd útnak indultak. A testőrség elkísérte a leányokat a hajóig. Hamarosan megérkeztek a kikötőhöz. Éppen jókor értek oda, mert a hajó már útrakész állapotban volt. Felszálltak rá, majd megkeresték a kabinjukat. Amíg tartott az út az Óperenciás tengeren, gyönyörködtek a napfelkeltében, a tisztavízű tengerben fickándozó színpompás halrajokban, nézték a hajó árbocára lepihenő sirályokat, a csapatokban őket kísérő pajkos delfineket, a hullámzó, morajló tengert, a narancsos, vörösben úszó naplementét. Ekkor ők is álomra hajtották fejüket a kényelmes hajókabinban. Mikor felébredtek, a nap már magasan járt az égen, a hajó is a kikötő közelében úszott. A lányok sietve összecsomagoltak és amint kikötött a hajó elindultak a kijárat felé. Elköszöntek a kapitánytól és a matrózoktól, majd szerencsés utat kívántak nekik visszafelé.
Ők pedig már Bergengócia földjén álltak. Szomorú, döbbenetes látvány tárult szemük elé. Ahogy mentek az utcákon, padokon szegény emberek feküdtek. Vékony kabáttal takaróztak, mellettük rengeteg szemét, hulladék volt szanaszét, törött üvegek hevertek. Ahogy mentek tovább, szikkadt földeket, kivágott fákat találtak. Madarak, kisállatok sehol. Ahogy beljebb értek a falvakba, a házakat üresen találták, az utcák, üzletek néptelenek, kihaltak. A fűszálak, virágok elszáradtak. A gyárak hatalmas, sötét füstöket okádtak ki magukból. Az állatfeldolgozóból szennyvíz zúdult a közeli patakba. Döbbenetes volt a látvány! Még fel sem ocsúdtak, amikor elérkeztek a fővároshoz, ahol a király is élt. A városban rohanó, tülekedő embertömeget láttak. Tolakodtak a buszmegállókban, a metrókban. Apukák, anyukák egymást, fiatalokat, időseket lökdösve siettek a munkahelyükre. Hangos kiabálások, veszekedések mindenütt. Járművek száguldoztak, a sofőrök egymásra dudáltak, ész nélkül vezettek. A kipufogók füstje pedig, brrrr hogyan is fogalmazzak, büdös volt! A falak összefirkálva, cigarettacsikkek mindenhol. A terjengő szagok borzalmasak, orrfacsaróak voltak. Mindenhol por és piszok. Körülöttük rajzottak a legyek, patkányok futkostak. Ahogy a leányok mentek, mendegéltek, rótták az utakat egyre inkább meglátták, érezték, hogy mi is lehet a probléma oka, forrása. De ez még nem volt elég! Beszélgetni is kellett az emberekkel, hogy meggyőződjenek arról, hogy jól látják a helyzetet, majd mentek tovább a maguk útján szomorúan, de egyre nagyobb meggyőződéssel. Egyszer csak elérkeztek a palotához. De ennek is, hogy nézett ki a fala! Koszos, piszkos volt, tele falfirkával. Ahogy mentek a leányok, föl a grádicson, szembe találták magukat a királlyal. Elmondták neki, hogy kik, s mik ők, honnan és mi célból jöttek. Nemtörődöm király amint meghallgatta a lányokat, szólt a szolgáknak, hogy szállásolják el őket, adjanak nekik friss fürdőt, rózsaszirmokat szórjanak bele, majd meleg ételt és italt. Miután felfrissültek és jóllaktak, elindultak a királlyal sétálni, aki pedig elmesélte, hogy mi történt, hogy történt. A leányok érdeklődéssel figyelték a történetet. Nemtörődöm király elmondta, hogy egyszer a természet tündére megelégelte az uralkodó nemtörődömségét és elvarázsolta az országát, a népét. Addig kellett a varázslat alatt élniük, amíg el nem jön az országába hét leány testvér: Becsület, Szépség, Jószív, Szerényke, Derűlátó, Együttérző és Bölcsesség, aki a saját személyiségével megváltoztatja a királyt. Nemtörődöm érezte, hogy hamarosan jóra fordul népe sorsa, csak még mindig nem látta át, hogy hogyan.
A lányok elgondolkodtak, majd elmosolyodtak. Megkérték a királyt, hogy öltözzön álruhába néhány testőrével, hét fiával együtt és kövesse őket. Így is tettek. Végigjárták azt az utat, amelyen a leányok is végig mentek idefelé jövet. Miután jól szétnéztek az országban, visszatértek a palotába. Mivel közben beesteledett nyugovóra tértek. Megbeszélték, hogy másnap reggeli után összeülnek tanácskozni. Azóta, hogy a leányok eljöttek otthonról már eltelt több, mint három hét. De a szüleik nem aggódtak. Tudták, hogy gyermekeik megbízhatóak, az eszük is helyén van. Így hát nyugalomban, csöndben, boldogságban teltek napjaik. Az országban nyugalom és béke honolt.
Másnap reggel a leányok a szokásaikhoz híven kakasszóra felkeltek, azaz, hogy arra nem, mert sehol sem kukorékolt a kakas. Megmosakodtak, megfésülködtek, rendbe tették, bevetették ágyukat, megreggeliztek, majd ezt követően megkérték a királyt, fiait, s néhány testőrt hogy a palota körül kövesse őket. Becsület virágos gumikesztyűjében összeszedte az elhullott szemeteket, kidobálta őket a megfelelő konténerbe. Némely hulladékot előtte becsületesen letisztított. A komposztáló is egyre jobban dagadt. Szépség megöntözte a szomjas virágokat, a kivágott fák helyére frissen ültetett facsemetéket. Csalánlevélből permetet készített a kártevők ellen. Szépség madáretetőt készített. Megtöltötte friss magokkal, friss vízzel, még madárkalácsot is készített. Szépség körülnézett a kertben. Ábrándos szemeivel kereste, kutatta azt a helyet, amit ma szeretne lefesteni. Sajnos nem találta. Elhatározta tehát, hogy lefesti ezt a kertet, amit most lát. Elővette festőállványát, elhelyezte a legmegfelelőbb helyre. Felvette festőköpenyét, elővette festőkészletét. Gondolkozott egy keveset, majd jókedvűen nekilátott a feladatnak. Közben dúdolászni kezdett egy szép zeneművet Bartók Bélától. Jószív eközben észrevette, hogy egy kisfiú ehető bogyókat keresgél a palota kertjében. Amikor meglátta a leányt nagyon megijedt és el akart futni. De Jószív kedvesen elmosolyodott, megfogta a fiúcska kezét és odavezette a kerti asztalhoz. Leültette. Megkért néhány embert, hogy hozzanak a fiúnak enni, aki nem győzött csodálkozni. Miután jóllakott, szerényen megköszönte és tovább ment. A király és fiai ámulva nézték és egyre inkább furcsa érzések kerítették hatalmukba, amit nem tudtak mire vélni. Ugyanez történt a kísérőikkel is. Szerényke, Derűlátó, Együttérző és Bölcsesség közben kapát, ásót fogott a kezébe és elkezdett virágágyásokat, veteményest készíteni a kertben. Ezt követően palántákat helyeztek el, magokat szórtak a földbe majd megöntözték. Miután ezzel végeztek, megkérték a királyt, a fiait és a kísérőket, hogy ők is segítsenek. Szökőkutat készítettek, majd egy kis tavat ástak a hatalmas kertben, majd sok- sok munkával halastóvá varázsolták, benne tavirózsával, aranyhalakkal. A szökőkút köré függőhidat építettek, padokat faragtak a kivágott fákból, a kövekből járdaszegélyeket készítettek. Az összegyűjtött fakéregből pedig közé az utat. A palota mellé állványt fabrikáltak és elkezdték tisztára meszelni a falakat, letisztították az ablakokat. Közben a szívüket egyre inkább melegség járta át. Egyre inkább örömmel munkálkodtak, látva munkájuk gyümölcsét. Mikor elkészültek, lepihentek a padokra és meseszép látvány tárult a szemük elé, amivel nem tudtak betelni. Csak ámultak és bámultak. Nem győztek hálálkodni a leányoknak. De ők elmondták, hogy ez még nem elég. Holnap újabb kihívás elé fogja őket állítani, még több feladat, még több munka fog reájuk várni. A király, jóleső nyugalommal hajtotta álomra a fejét, ahogy a többiek is. A hét testvér pedig még egy jó darabig csendben ült a padon.
Másnap reggel, miután elmondta Nemtörődömnek gondolatait, az jóváhagyta, s ekkor Bölcsesség a néphez szólt.
– Bergengócia népei! Mi a Szeretetország követei vagyunk! Azért jöttünk, hogy segítsünk néktek abban, hogy ismét békében, szeretetben és jólétben élhessetek! Ha ezt ti is így szeretnétek, a segítségetekre is szükség lesz! Mit szóltok hozzá?
Ekkor a nép éljenezni kezdett. Bölcsesség ekkor folytatta szónoklatát.
– A nőkhöz szólok mostan. Húzzatok gumikesztyűt, s az egész országban szedjétek össze az elhullott szemeteket, dobáljátok ki a megfelelő konténerbe! Némely hulladékot előtte becsületesen tisztítsatok le, csak úgy dobhatjátok ki! Komposztálót is készítünk. Ide a konyhai hulladékok kerüljenek! Öntözzétek meg a szomjas virágokat! Az elszáradtak helyére újakat ültessetek, majd azokat is öntözzétek meg! A kivágott fák helyére ültessetek facsemetéket! Csalánlevélből permetet készítsetek a kártevők ellen! Készítsetek fából madáretetőket is! Töltsétek meg friss magokkal, friss vízzel, még madárkalácsot is készítsetek! Férfiak, most hozzátok szólok. A házaitokat meszeljétek, fessétek le, majd az ablakokat is! Utána tisztítsátok meg! A párkányra balkonládába virágokat helyezzetek. Építsetek az utak mellé, kerékpár utat is. Közlekedjetek inkább azzal. Gyerekeknek építsetek játszótereket, sportlétesítményeket, művelődési házat, könyvtárakat! Városokba minél több parkot építsetek, ültessetek bele facsemetéket, a kivágott fákból padokat készítsetek az időseknek és minél több szemeteskukát is! Tisztítsátok meg a folyókat, patakokat! A szegényeket vendégeljétek meg, adjatok nekik ételt, italt, ha van felesleges, többet is! Adjátok nekik a már kinőtt, kopottabb ruháitokat, gyermekeiknek megunt játékokat! A buszokat, autókat cseréljétek le környezetbarátra! A buszmegállókba is tegyetek padokat és fölé tegyetek árnyékolót! Mikor ezzel készen vagytok, kicsit pihenjetek meg! Pihenésként vigyétek a családotokat kirándulni! Kerékpárral vagy gyalogosan a közeli erdőbe, vagy fel a hegyekbe. Sétáljatok sokszor! Töltődjetek fel, beszélgessetek egymással sokat. Nevessetek minél többet! Tegyétek meg minden héten legalább egyszer. Gyerekek! Most hozzátok szólok! Segítsetek a szüleiteknek! Húzzatok gumikesztyűt, s az anyukátokkal együtt az egész országban szedjétek össze az elhullott szemeteket, dobáljátok ki a megfelelő konténerbe. Némely hulladékot előtte becsületesen tisztítsatok le, csak úgy dobhatjátok ki. Komposztálóba gyűjtsétek a konyhai hulladékokat. Öntözzétek meg a szomjas virágokat! Az elszáradtak helyére újakat ültessetek, majd azokat is öntözzétek meg! A gilisztákra, éti csigákra vigyázzatok! A kivágott fák helyére ültessetek facsemetéket! Beszéljetek hozzá! Csalánlevélből permetet készítsetek a kártevők ellen! Készítsetek madáretetőket is! Töltsétek meg friss magokkal, friss vízzel, még madárkalácsot is készítsetek!
Egyelőre ezeket a feladatokat adom nektek. Mi most hazamegyünk a szülőföldünkre. Visszamegyünk a saját hazánkba. De hét esztendő múlva eljövünk ismét és megnézzük, hogy mire jutottatok. Jó lesz így?
A király a lányoknak ételt és italt csomagoltatott. Miután elbúcsúztak, a lányok ismét felszálltak a hatalmas hajóra és ura keltek az Óperenciás tengeren keresztül. Hét nap múlva kikötöttek Szeretet ország partjainál. Ott már várták őket. Miután megpihentek elmesélték édesapjuknak a történteket, akinek a szívét hatalmas büszkeség töltötte el a hallottak alapján.
Telt az idő, múlt az idő. Hamar elröpült a hét év. A leányok ismét útra keltek, immár a király és néhány testőr kíséretében. Nemtörődöm király a fiaival már várta őket. Ahogy mentek, mendegéltek a fővároshoz vezető úton, nagyra nőtt jegenyefák, tölgyfák, akácfák szegélyezték az utat. Falvakban nyugodt, mosolygós emberek. Az utakon, kerékpárral, illetve gyalogosan közlekedtek az emberek. Mindenki kedves, udvarias, figyelmes volt a másikkal. A házak kéményén gólyák fészkeltek. Ahogy beértek a városba ismét öröm töltötte el a leányok szívét. A járdák, utak, levegő sokkal tisztább volt. Leginkább kerékpárral, illetve környezetbarát autókkal közlekedtek az emberek. Nem volt zsúfoltság, nem tülekedett, idegeskedett senki. Játszótereken gyerekek játszadoztak önfeledten. A parkokban idősek ültek a padokon, beszélgettek, kártyáztak, sakkoztak egymással. Közben jólesően szippantottak bele a friss, tiszta levegőbe. Egy idős nénit, aki bottal csoszogott az éppen zöldre váltó lámpánál egy kisfiú segítette át a túloldalra. Egy másik kisleány a kutyapiszkot szedte össze, hisz pórázon sétáltatta a család kedvencét. A házak fala tiszta volt, meleg színre festett, az ablakpárkányokban virágok díszelegtek. Az egyik házból egy apuka a kisfiával épp lehozta a szemetet. Különválogatva, tisztán tette bele a megfelelő konténerbe. Egy nagypapa, az unokájával épp a közeli halastóhoz igyekezett horgászni. Az árnyékot adó öreg fűz mellé telepedtek le. Nagyon jóleső érzés fogta el a leányokat.
Az emberek megismerték őket és nem győztek hálálkodni. Egy kisleányka barátnőivel mezei virágokból hét csokrot készített és odaadta a király leányainak, akiknek hatalmas könnycsepp csorgott le az arcukon a boldogságtól. Nagyon jó volt látni mennyi változás történt röpke hét év alatt. A királyfiak közben feleségül kérték a leányokat, mert nagyon megszerették őket. A két király pedig boldogan adta rájuk áldását. Végül a két országot egyesítették. A neve pedig Összefogás lett.
Így volt, mese volt, füle, farka benne volt. Aki nem hiszi, járjon utána!

Gani Zs2

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.