Bálint Jozefina Patricia: A fa

Az erdő mélyén, a sok magas fa sötét lombja között, egy kis facsemete éldegélt, mely még akkora sem volt, mint a tenyerem – annyira apró volt – tán ő volt a legkisebb mind közül. Gúnyolódtak is ezért vele a többiek. A kicsiny csemete nézett a magas lombokra, melyek csak kis fénycsóvákat engedtek az erdő apró népének. Nyújtózott ám ő is egy kis fény után, de túl apró volt.

Eljött az éjszaka. Mindenki aludt, csak ő nem. A csillagokat nézte, és azt kívánta, hogy ő is egy napon olyan nagy legyen, mint a többiek. Aznap éjjel csillag hullott le az égből a kis csemete mellé. Másnapra már akkora lett, mint a legmagasabb fenyő az erdőben. Látta a madarakat, ahogy fészket építenek, és ahogy az emberek a réten a sok munka után elszenderegnek a fák árnyékában.

Egy szőke kislány jött épp arrafelé, leült az ő tövébe, és dudorászott. A fa szívesen hallgatta a vékony csengő hangját, valahogy magára emlékeztette, mert a kislány is épp oly pöttöm volt, mint tegnap ő.

Teltek, múltak az évek a kislány felnőtt a fa pedig megöregedett. A lány minden tavasszal elment a fa alá, és énekelt.

Ám de egyszer kitört a háború. Az emberek már nem mentek a rétre, a madarak mind elmentek, és a lány sem jött többé hiába várta, és lassan eljött az ideji tél is. Emberek jöttek az erdőbe, a fa reménykedett, hogy a lány is köztük lesz. Favágók jöttek, elfogyott a fa.

– Ez már ügyis öreg – mondták, és elkezdték kivágni. Minden egyes ütés jobban és jobban fájt. De egy idő után már semmit nem érzett, csak a régi emlékek jártak a fejében. Az emberek a réten, a madarak, a szelek susogása és a lányka dala. Aztán kidőlt.

Régen (Románia) 2017

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.