Kelemen Bata Mária: A jószívű királylány

A csillogó Üveghegyen túl, az arany -, és ezüsterdő ölelésében található egy királyság. Ennek az uralkodója: Igazságos Király. Ő sohasem azt nézi, ki milyen gazdag, mekkora a rangja, mindig szíve szerint cselekszik. Kanásztól, a királyig egyformán jutalmaz vagy büntet.  Egy gyönyörű lánygyermeke született. Szemei csillogó két drágakő. Szép hosszú selymes haján táncot jár a Nap. Arcát pedig két piros alma díszíti. Hasonló gondolkodású, mint fenséges király apja. Segít a bajba jutott embereken, állatokon, nővényeken. Ezért elnevezték: Jószívű Királylánynak. Imádja a természetet. A palotájukat a Mesebeli Kerekerdő veszi körbe. Szinte mindennap sétálni megy Sudárral, a királyi erdőkerülővel. Ezek a séták vidám hangulatban telnek. A királylány folyton beszél, érdeklődik, mindent szeretne tudni az erdő életéről. Sudár pedig türelmesen válaszol. Séta közben hol az egyik, hol a másik virágra „röpköd”, mint egy kispillangó. Üdvözli a bokrokat, virágokat, madarakat. Ha szükségük van, segítségre gyorsan elvégzik, aztán folytatják útjukat. Számtalanszor mentettek meg már: vadgalambot, feketerigót, cinkét. Előfordult kiesett egy – egy kismadár a fészkéből. A királylány megfogta, Sudár visszarakta a helyére.
Az egyik ilyen madárka mentés során meglepődött, mert a kisgerle így szólt: – Köszönöm szépen kedves Jószívű királylány.
– Nagyon szívesen! – válaszolt rá. Akkor döbbent rá érti az erdő nyelvét. Mi történt? Nézett kérdően a gerlére. – Tudod a Növények és az Állatok Tündére felruházott téged ezzel a tulajdonsággal jutalmul, mert Te valóban egy igaz szívű Királylány vagy.
Ez a hír futótűzként terjedt az erdőben. Ezután már a madarak saját maguk is felkeresték a Jószívű Királylányt, ha valami gondjuk akadt. Ettől a Királylány is „szárnyalt”, boldogan szökkent ide-oda.
Májusi verőfényes napon a palota virágágyásai között sétált. Csodálta a szebbnél szebb virágokat. Nem tudott betelni a szépségükkel. Leguggolt hozzájuk: becézte őket, dicsérte illatukat. A virágok e szavak hallatán mosolyogva lengedeztek a lágy tavaszi szélben. Egyszer csak megpillantott egy színes tollcsomót meglapulva a virágok tövénél. Majd meghallotta a keserves panaszát.
– Jaj, Istenem! – A családom elrepült, én itt maradtam egyedül, mert még gyöngék a szárnyacskáim! – Mi lesz most velem?
Jószívű közelebbről megtekintette, hát egy pici tengelice remegett a földön. – Jól van, ne sírj! – nyugtatgatta. – Elviszlek Sudárhoz! Ő okos, biztos kitalál valamit.
Ezzel a markába fogta óvatosan. Érezte a kicsi szíve dobbanását. Elindult a nyári lak irányába. Az erdőkerülő ott tevékenykedett, javította a télen megrongálódott madáretetőket. Jószívű Királylány messziről kiabált: – Sudár! Barátom! Nézd, mit találtam!
Egyre sűrűbben szedte a fenséges lábacskáit, de futni nem mert, nehogy megsérüljön a törékeny tengelice.
– Ó, de szép! – mondta az erdőkerülő, amikor meglátta.
– Ugye tudunk rajta segíteni? – kérdezte a királylány.
– Meglátjuk, mit tehetünk – válaszolta.
Eltűnt néhány percre, majd arany kalitkával a kezében tért vissza. Királyi madárhoz ez illik! – jegyezte meg mosolyogva a bajusza alatt. Finom magvakat és vizet rakott elé. Itt biztonságban leszel, ha megerősödnek, a szárnyaid szabadon engedünk. – vigasztalta a királylány. – Köszönöm szépen! – szólt kissé meghatódva a tengelice.
Ezután Sudár, a Jóságos király kedvenc szilvafája alá helyezte.
Ott hagyták pihenni a nagy izgalmak után. De nem sokáig maradt egyedül. Finom falatokkal megjelentek a szülei. Az egyik etette. a másik figyelt a biztonságra. Így ment ez tizenhárom napig. Akkor Sudár úgy vélte már megerősödtek a szárnyai, szólt a Jószívű Királylánynak s kérte köszönjenek el egymástól, elérkezett a búcsú pillanata. Nehéz szívvel engedte el a madárkát. A tengelice felrepült a diófára. Füttyentett egyet, máris odarepültek a szülei. Csatlakozott hozzájuk. Szárnyaltak két kört a palotakert fölött, köszönetük jeléül. Végül eltűntek az erdő irányába.
Jószívű Királylány megkönnyezte. Máris hiányzott neki, de tudta így a helyes. Szabadon kell élnie, mint a többi társának.
Azóta is sűrűn találkoznak az erdőbe. Olyankor vígan cseverésznek egymással.
Lassan felcseperedett a királylány. De sohasem felejtette el, amit jó öreg barátjától tanult. Most is imádja, félti, óvja a természetet és követi fenséges édesapja elveit.

2017 Vecsés

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.