Gueth Zsófia : A betűk kastélya

Volt egyszer, hol nem, mesés dombokon és regényes tájakon is túl egy nagy kastély, körülötte millió növény és aprócska állat. S hogy a kastélyban kik éltek? Nem királynők, nem is királyok, se királyfiak, se hercegek, hanem betűk. Itt élt ebben a világvégi kastélyban az abc több mint 40 betűje, az A, a B, a D, a K, az M, N, O, P, Q, S, SZ, T meg az U, és a V, és a Z, magánhangzók és mássalhangzók hada élt itt boldogan egymás mellett. A kastély messze földön híres hely volt, hisz ki ide belépett, megtanulta a betűket értelmes sorrendben használni, megtanulta magát kifejezni habár a betűk csak az olvasást és az írást tanították annak, ki ide betért. A kimondott szavakhoz több, nagyobb, erősebb varázslatra volt szükség, hiszen mindannyian tudták, hogy a kimondott szónak ereje van. Tudták, hogy a kimondott szó felemelhet, vagy a pokolra vihet, így ehhez a betűk mindig egyéb varázslatokba fogtak.
Történt egyszer, hogy ott nem messze a mesés dombok között született egy leány. A lány ott nőtt, nődögélt, cseperedett aztán mire nagyobbacska lett elkezdett rettegni, félni a szavaitól. Történt egyszer, hogy édesanyja annyira megfélemlítette, akkor már sokadszor, hogy végül a lány elnémult. Elnémult és magába zárta a maga fantázia-világát, hogy kiléphessen a valóságból. A valóság fájdalmat rejtegetett magában, fájdalmat újra és újra, így magába zárta hangját, magába zárta a betűket, amelyek oly nagyon igyekeztek kifele, érthetően, megközelíthetően, tudva és érezve hogy nem kell félnie, de a lánynál a félelem és az a furcsa belső szorítás az élete része lett. Szorította a félelem, összenyomta és elfullasztotta mellkasát és torkát az a rengeteg betű, amik kavarogtak benne fel s le, össze és vissza és mintha félt volna kiereszteni őket ebből a barlangból, hiszen a lelke maga volt a sötét barlang, ahonnan minden vágyott ki a fényre, a világosságra, a tisztaságra. Minden áldott nap kiment az erdőbe és az állatok között érezte jól magát. Beszélgetett a madarakkal, barátkozott a sünivel, aki idővel nem félt már a lánytól, mert látta nem bántja. Egyszerűen csak szeretetre vágyott és csendességre. Ott volt az őzgida születésekor és látta őt felnőni, figyelte a mókust a fa vastag törzsén, ahogy felfut az ágak között. Néma volt. Eljutott arra a pontra, hogy félt a szavaktól.
Egy szép nap túl messze kóborolt az erdőben, regényes, mesebeli tájakon át távolodott a félelem forrásától. Így talált rá a kastélyra. A kastélyban a betűk már tudták, hogy jön, a varázsgömb megmutatta mi lesz a következő feladat. A lány nagyokat koppantott. Lassan csikordult a nagy ajtó, benn volt. Elárasztotta a dermedés, ami a kastély hideg falaiból áradt.
– Hahó! Van itt valaki? – kérdezte volna, de nem jött ki hang a torkán. Hiszen néma volt.
Kisvártatva megjelent A és Z , a két legszélső betű üdvözölte.
Beinvitálták és teljes csendben körbevezették a kastély 22 szobáján. 2-2 betű osztozott egy-egy szobán. A lányt épp SZ és T mellé költöztették, akkor még maga se értette, miért, de lassan ahogy teltek a napok megértette. A betűk lassan tanították meg a lánynak, hogyan állnak össze a szavak egy-egy érthető lánccá, így lassan, bár, nagyon lassan de megtanulta, hogy nem kell félni tőlük, hisz a betűk barátságosak és a szavak is lehetnek barátságosak hiszen oly sok szó létezik amivel átölelhetjük a másikat vagy magunkat. A bántó, félelemkeltő, megalázó, lekicsinylő szavak mellett léteznek melegek, bátorítóak és biztatóak is.
A lány lassan egyre több minden mondott és rájött a végére, miért került SZ-szel és T-vel egy szobába. Gyakran átjött a kicsike írott “e” is játszani, néha velük bandázott K és L is a másik szobából, így a lány idővel rádöbbent a varázslatra. Sorba rakta a betűket és bár ekkor még csendben, de összeállt benne: SZe-Re-TeT, SZeReTlEK.
Kimondani persze még nem tudta, de lassan átlátta a betűk kastélyának működését. Mint már említém vala, a szóhoz varázslat kell, a szóhoz ritmus és dallam kell, hogy könnyebben találja meg útját a hang. Ez volt betű kastély varázslata. Minden egyes betű játszott valami hangszeren. A T klarinéton, az F fuvolán, az E hárfán, a kicsike e furulyán, az SZ dobon, az R gitáron és így tovább. Estéket zenéltek át és a lánnyal csoda történt. Visszatért az elveszett hangja és betöltötte a kastélyt, a betűk pedig boldogok voltak, hogy segíthettek rajta.
Ahogy a lány félelmeiből gyógyultan ott állt a kastély kertjében, mind a 44 betű körbevette. Lassan kivált a csapatból 7 és körbeállta szorosan: B-I-Z-A-L-O-M. Ránk mindig számíthatsz szólt hozzá A és Z, mire a lány: Sze-Re-Tlek Ben-Ne-Te-Ket. Megtapsolták, és útjára engedték.
A lány nem ment vissza a dombokon és regényes vidéken át oda, ahonnan jött, hiszen ott csak a félelem várta volna vissza. Más irányba indult tovább, tán máig is gyalogol az országúton és hálás szívvel emlékezik a betűk kastélyára.

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.