Fodor Zsombor: Béci a sárkány
Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl élt egy öreg király. Nagyon nagy volt annak a bánata, mivel egy szörnyű hétfejű sárkány tartotta rettegésben az országát. De nemcsak az övét, hanem a szomszéd királyságokat is. Ez a bestia minden nap megjelent, ökröket, kecskéket és bárányokat zsákmányolt. A királyok egymás után ajánlották fel fele királyságukat a sárkányölőnek, ha akad olyan. Sorra indultak el királyfik, juhászbojtárok, parasztlegények, de még bátor királykisasszonyok és cselédlányaik is, hogy erővel, vagy furfanggal, de megölik a szörnyet. Azonban senki sem tért haza. Gyászba borultak az országok, csak sírás volt az életük.
Egy napon az öreg király legkisebb fia őrizte a nyájat, amikor megjelent a hétfejű szörnyeteg. Kivont karddal futott a sárkány felé, de az felkapott 2 birkát és elrepült.
– Egy életem, egy halálom, a sárkányt én megtalálom! – kiáltotta –, és hazaindult csomagolni.
Nem akarta az anyja ereszteni egyetlen megmaradt gyermekét, de annak nem volt maradása.
Ment, mendegélt napokon át, hol úton, hol a mezőn át. Átkelt folyókon, majd az Üveghegyen, de a sárkányt nem találta. Egyszer egy sűrű erdőhöz ért. Nem volt annak se széle, se hossza. Egy táblát látott az erdőszélen leszúrva: Vigyázat! Sárkánnyal őrzött magánterület!
– Na végre! Hála az égnek! – mondta, és elindult a fák között.
Az erdő egyáltalán nem volt félelmetes, sőt madárdaltól volt hangos, telve tavaszi tőzikével a fák alatt. Egy tisztáson újabb tábla állt: Magánterület! Tényleg sárkány őrzi! Fordulj vissza!
Feltartóztathatatlanul ment előre a királyfi, amíg egy sziklába vájt, hatalmas fekete kapuhoz ért. Az újabb feliraton már meg sem lepődött: Sárkányország (teltház)
Tanácstalan volt, mit jelenthet a teltház, és hogyan juthatna be, ezért leült egy kőre gondolkodni. Zörgést hallott az erdő felől, így meglapult. Jól is tette, mert jött haza a szörnyeteg. Egy hordó házi baracklekvárt görgetett maga előtt. Nem figyelt semmire, kicsit fáradtnak tűnt.
A királyfi besettenkedett mögötte, mielőtt a kapu újra bezárult. A sziklában fáklyák világították meg a folyosót, de fény látszódott a végén, és valahol halk zene szólt. Várt pár percet, amíg a sárkány előrement, majd óvatosan kikémlelt a folyosó végén.
Láss csodát, nem akart hinni a szemének! Egy gyönyörű kastélyt látott, szépséges kertben, lugas, szökőkút, sziklakert, medencék és napágyak voltak mindenfelé, s mindez telve emberekkel.
Ekkor már nem is vigyázott, elindult egy nagyobb tömeg felé, és igazán csak ekkor dörgölte a szemét a döbbenettől.
A sárkány egy grillterasz közepén állt. Egyik feje épp ökröt sütött, a másik a kemencét fűtötte, ott sültek a mézeskalácsok, a harmadik lehellte a parazsat a kürtőskalácsok alatt, míg a negyedik a hamburgerpogácsáknak adott egy kis színt. Az ötödik fej fűtötte az üstöt a vattacukrok alatt, mialatt a hatodik a húslevest főzte. Kicsit félrefordulva, hogy a többieket ne zavarja, a hetedik feje az orrlyukából felszálló füsttel éppen kolbászokat füstölt. A hatodik fej néha a húsleves mellől áthajolt a lugason át, és melegítette a lávaköves masszázsasztalt.
Az évek alatt eltűnt királyfiak és királylányok, pásztorok, parasztlegények és bojtárok pedig mind ott álltak sorba tányérokkal. Felismerték a kisöccsüket elveszettnek hitt fivérei és nővérei, unokatestvérei és szomszédai, mind boldogan rohantak megölelni.
Nagy volt a kicsi királyfi boldogsága, hogy testvérei mind élnek. Milyen nagy lesz öreg apjuk öröme, hogy nem sárkánytűzben égtek el utódai. Nem is győzte kérdezni hogyan lehetséges ez?
– A szörnyeteg nem falt fel benneteket? – csodálkozott.
– Ééén? – rökönyödött meg a sárkány –, nekem Béci a nevem, nem szörnyeteg! – És nézz körül! Ők esznek ki engem a vagyonomból! Már birkalopásra kényszerülök, hogy etessem őket!
– Jaj, királyfi, szabadíts meg engem a vendégektől! – kezdte kérlelni az első feje –, én túlságosan jószívű vagyok, nem tudok elküldeni senkit! Már évek óta hajnalban kelek rántottát és bacont sütni.
– Nekem már kiáztak az ujjaim a sok mosogatástól! – szipogott a második fej.
– Nekem az orrom ragad a sok vattacukortól! – és ahogy mondta, egy méhecske szállt az orrára.
– Én pedig vegetáriánus lettem – sírta el magát a negyedik fej –, már annyi húst sütöttem.
A királyfi megsajnálta a sárkányt, és a vendégek is, bele sem gondoltak, mennyire kihasználták.
– Miért vagytok itt? Miért maradtatok?
– Idejöttünk megölni, de ő frissen sült süteménnyel fogadott minket, és puha ágyat vetett, hogy kipihenjük a fáradalmakat. Másnap újabb próbálkozók jöttek, és jól éreztük itt magunkat.
– Csak egyre többen jöttek – szipogott a sárkány –, nap mint nap, újabb legények és leányok. Már nem győzöm ide hordani a sok elemózsiát, és nincs egy szabad szobám, hogy a szüleim és a háromfejű húgom meglátogassanak.
A királyfi a bátyjai és a többiek felé fordult:
– Nem szégyellitek magatokat?! Otthon sírnak értetek! Gyászban élünk évek óta, míg Ti itt Sárkányországban nyaraltok?
Erre elpirultak sorra. Megbeszélték, hogy még este tartanak egy búcsú ünnepet, és másnak hazamennek. Így is lett, mindenki ment arra, amerről jött. A sárkány könnyes szemmel kísért ki minden vendéget, és megígérte, hogy évente egyszer három napra mindenkit újra szívesen lát. Hazaérve hírül adták Béci a jószívű sárkány vendégszeretetét, így ezentúl bárhol járt, az emberek is jószívvel fogadták.
A háromnapos vendégségek azóta is tartanak, hacsak időközben meg nem haltak.
2017 Szigetszentmiklós