Sipos-Hodgyai Edit: A manóboldogság

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Egyszer volt, hol nem volt, valahol messzi északi vidéken, túl a Jeges-tengeren, de még a Jégcsap-hegyeken innen, élt valahol, s talán még most is, egy kedves öregúr, kit sokan csak úgy emlegetnek, hogy a Télapó. Ám nem élt ezen a hideg tájon egyedül, ugyanis rengeteg tipeg-topog manó vette őt körül, akik az év végi ajándékok előkészítésében segédkeztek. Az apóka nagyon szerette őket, hiszen állandóan nyüzsögtek a ház körül. Amikor pedig nem volt munka, akkor sok nevetés, játék árasztotta el az egész vidéket.
Az élet csupa móka és kacagás volt, soha nem volt vita, csak jókedv, egymásra figyelés, mindaddig, amíg egy borús napon a szomszéd tájakról egy csúnya, púpos, bibircsókos fekete kormos boszorkány nem repült át a manókkal teli tarka rét felett. Lenézett rájuk cirokseprűjéről, és így fortyogott magában:
– Honnan ez a szüntelen jókedv? Mi ez a fülsiketítő nevetés? Hogy lehet ebben a ricsajban élni? Hát nem tanította meg senki ezeket a kis mitugrászokat viselkedni? Azt a zöldkalapos tip-top manóságát neki!
Ahogy ezekkel és hasonló gondolataival haladt az egymással játszó kis manócskák felett, hirtelen megtorpant a levegőben, majd nagy szélvihar és porfelhő közepette leszállt a rét közepére. Mérgében majd kicsattant, csak úgy reszketett a hangja, amikor megszólalt:
– Ha én nem nevetek – emelte magasra kormos mutatóujját – akkor ne legyetek boldogok ti sem! – és mutatott egészen messzi tájak felé is, hogy biztosan ne maradhasson ki egy manó sem az átok alól. Majd, mint aki jól végezte dolgát, újra felpattant seprűjére, és tovaszállt, nyomában nem maradt más, csak szomorúság, bánat és rosszkedv.
Ahogy telt, múlt az idő, és egyik tél a másikat váltotta, úgy lettek a manók is egyre elkeseredettebbek. Már nem nevettek, nem játszottak, amikor nem volt dolguk, mást sem tettek, csak panaszkodtak. A nap sem sütött, csak a szomorú viharfelhők kavarogtak az égen.
Egy napon aztán furcsa dolog történt, a már mindennapos eső közepette egy vékony napsugár szűrődött keresztül a komor fekete felhőkön, s a szemfülesebb manók még egy halovány szivárványt is látni véltek, ám nem sokat törődtek vele. Azt azonban nagyon kevesen tudták, hogy abban a pillanatban egy apróka manó született. Sokan úgy tartották, hogy a szivárvány gyermeke lesz a manóboldogság megmentője, ám senkinek sem jutott ez eszébe a borsószemnyi manócska láttán.
Ahogy teltek múltak a hetek, majd hónapok, a picinyke manóból szép kis manólegényke cseperedett, aki olyan bámulatosan irányította a testének minden porcikáját, hogy a legkisebb fáradságába sem került bukfenceket vagy cigánykereket hányni. Nagy ámulattal figyelték őt a többiek, hiszen mindenki irigyelte a még sosem látott mutatványokat. Azonban csakhamar elterjedt a legújabb ok, hogy miért lehessen panaszkodni. Van, aki a derekát fájlalta, hogy nem neki valóak a bukfencek, mások a kezükre panaszkodtak, mondván nagyon megerőltető a cigánykerékvetés.
A boszorkány, elvégezve a több éves dolgát, éppen visszafelé repült a manók felett, amikor nagy megelégedve nyugtázta, hogy milyen csend és szomorúság van odalenn. Teljesen az ő kedvének megfelelő. Gondolta leszáll egy pillanatra, jobban szemügyre veszi a változásokat. Igen ám, de pont a kis manólegényke mellett landolt, aki nagyon el volt a gondolataiba temetkezve, ugyanis a szaltó megvalósítását tervezgette, így nem vette észre a hívatlan vendéget, és úgy megijedt tőle, hogy nyomban egy szaltóval, két cigánykerékkel és három bukfenccel gurult arrébb. S hát Uram, Teremtőm, láss csodát, a boszorkány nagy nevetésbe kezdett. S minél tovább nevetett, a legénykét annál jobban bíztatták, hogy folytassa még egy-két bukfenccel a mozgássort. Addig nevetett a boszorkány, hogy mire észbekapott, már nem tudott leállni vele, s hirtelen a boldogságban lelte halálát.
Az átok megtörésének örömére a manók csaptak egy akkora ünnepet, hogy akinek eszébe jut, még most is fülig húzza a száját. S azóta is zavartalanul, boldogan élnek az idők végezetéig. Aki nem hiszi, járjon utána, vagy kérdezze meg a Télapót!

2017 Micske (Románia)

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.