Tarr Andrea: Mese Misikéről

Tarr Andrea illusztrációja

Egyszer volt, hol nem volt egy kóbor kis cica, aki meglógott otthonról. Ez a kis macsek egészen pindurka volt még. Sokat csatangolt, ázott-fázott és sokat korgott a pocakja, míg aztán egyszer csak be nem tévedt a városba. Minden arra járó nénit, bácsit, kisfiút és kislányt így üdvözölt, hogy:
– miau, miau. 
De sajnos nem mehetett el senkivel sem, nem szánta meg senki. Aztán egy szép, napsütéses őszi délelőtt rámosolygott a szerencse, ugyanis épp arra járt Andi a bongyor hajú fiatal lány, akinek már régóta hőn áhított álma volt egy kis cica, hisz a macska a kedvenc állatkája. A sors épp úgy hozta, hogy ez a vidám csajszi munkába menet halk nyávogást hallott. Nézett jobbra, nézett balra nem tudta honnan jön a cérna vékony nyávogás. Egyszer csak megpillantott egy csöpp vörös cicuskát. Hát mondani sem kell, szerelem volt első látásra, felkapta a sovány, bújós cicókát és egy kölcsön papírdobozban már vitte is haza. Otthon aztán egy jó kiadós „macskamosdás” után a kis cica teletömhette végre régóta üresen korgó pocakját bébi cica kajával. Lassacskán megszokta új helyét a kis macsek, egy idő után már sokat játszott és harapdálta a gazdik kezét, mindene megvolt, amit csak egy kis cica kívánhat kivéve egyet egy jó kis nevet. Összeült hát a család apraja nagyja, s törték fejüket, hogy hívják az újdonsült családtagot. Apa mondta: legyen Marci, anya mondta: legyen Peti, Andi mondta legyen: Misi.
Azóta is erre a névre hallgat a mi kis két éves cicánk.

2017 Kapuvár