Máté Réka Anna: Angyalom

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Az életem nagyszerű. Hogy miért? Rengeteg barátom van és persze sok követőm a facebookon. Bármi képet kiteszek, szinte azonnal jön a like-áradat. Az osztályomban, egy elit gimnáziumban én vagyok a legmenőbb. Minden nap a legújabb ruhákban villoghatok a fiúk előtt. A jegyeim talán nem olyan jók, enyhén szólva, de ez úgyis csak a 9. osztály.
Lefekvéshez készülődtem a kiadós chatelés után. A tükörben nézegettem hosszú, vállig érő barna hajam. Átlagos sötétbarna szemem van, de a barátnőim szerint gyönyörűen nézek ki. Kigyönyörködtem magam és elfeküdtem a puha ágyamon. Az álom hamar el is kapott. Egy sötét kis zöld szobában találtam magam. Fülemet halk, sírós hang ütötte meg. A helyiségben álló ágy felé néztem. A bejövő telihold fénye éppen megvilágította a heverőn üldögélő lányt. Arcát könnyek barázdálták. Nagyon ismerős volt, de mire jobban megszemlélhettem volna, egy másik helyszínen voltam. Nagy fehér üresség vett körül. Na jó, ez csak egy ostoba álom…
– Tévedsz, Németh Boglárka. – jelentette ki egy idegen hang.
Lassan egy fiú alakja bontakozott ki előttem. Egymagas volt velem és annak ellenére, hogy izmai nem voltak olyan „látványosak”, furcsa kisugárzása volt. Barna, rövid haja és viharszürke szeme elütött a hófehér ruházatától, ami leginkább egy tógára hasonlított.
– Ki vagy te? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
– Az őrangyalod. – válaszolta halálos nyugalommal.
– Óó, szóval te vagy Mihály arkangyal! – kiáltottam fel.
Arcára zavar ült ki és szemöldökét kicsit felhúzta.
– Tudod, facen a tesztben a te neved jött ki.
– Facen? Az valami csatatér? – értetlenkedett.
– Facebook. Ahol a menők vannak – mondtam lesajnálóan.
– Nagyon ajánlom, hogy ezt a hangnemet hanyagold! – fenyegetett meg.
– Ugyan már! Ez csak egy álom… – a szavam elakadt a hirtelen széllökéstől.
Ahogy felnéztem az előttem tornyosuló fiúra egy hófehér szárnyakkal rendelkező angyalt láttam. Szemében pedig kék tűz lobogott.
– Gyáva, gyenge, hazug és naív. Három napod van megváltozni, Boglárka. Iszonyúan kevés egy hozzád hasonló embernek, de pont ezért küldtek engem – beszéd közben eltűnt az égkék láng, de még így is félelmetes benyomást keltett. Fejcsóválva nézett engem, végül a szárnyaihoz nyúlt és egy tollat tépett ki belőle. Rám ejtette, majd el is tűnt olyan hirtelen, ahogy jött.
Az ébresztő hangjára riadtam fel. Sokként ért a dolog, hogy egy toll van az ágyam melletti kis asztal tetején. A telefonom meg sehol. Megráztam magam és készülődni kezdtem. Miniszoknyát és egy ujjatlan trikót vettem fel a hőség miatt. Na meg a fehér csillogós szandálom, plusz feldobtam egy kis sminket. Húsz percem maradt. Sietve felkaptam a táskám és elmentem a suliba. Az osztályterembe lépve mindenki megdermedt és engem nézett. Majd harsány nevetésben törtek ki a barátaim.
– Úristen, mi ez a ruha? – kacagott a legjobb barátnőm.
A tükörhöz csattogtam és végignéztem az új szerelésemen, ami teljesen más volt, mint amit reggel felvettem. Egy snassz fekete, sportos, ujjatlan póló, egy kék, sportos rövidnadrág és egy szintén kék szandál. A hajamba pedig egy hófehér toll volt tűzve. Míg a többiek rajtam kacarásztak és ujjal mutogattak rám, leültem és hallgattam. Egész nap nem szóltam senkihez. Egyszerre töltött el haraggal és szomorúsággal, hogy csak az állítólagos haverjaim röhögtek rajtam. Végig kerültek engem és még csak a szemembe sem néztek, csak a hátam mögött pletykálkodtak rólam. A nap végén nagy meglepetésemre az egyik lúzer csaj jött oda hozzám három fiú barátja kíséretében.
– Tudod, szerintem ebben nem volt semmi nevetséges – vont vállat. Majd ott is hagyott, mielőtt válaszolhattam volna. Hazaérve bevágtam a szobám ajtaját és sírva hevertem az ágyon.
– Ugye milyen kellemetlen erről az oldalról követni a történéseket? – hallottam az angyal hangját. Felnéztem, de nem a szobámban voltam, hanem megint a másik helyen. Az őrangyalom pár méterre ült előttem törökülésben. Mérgesen felpattantam.
– Miért nem segítettél nekem?! – kiáltottam rá dühödten.
– Miért kellett volna? – kérdezett vissza nyugodtan.
– Megaláztak!
– És? Te nem ezt csináltad? – döntötte kicsit oldalra a fejét.
– Hát én…
– De ezt csináltad. Emlékszel a síró lányra? Az volt a következménye. Több éve űzöd ezt másokkal. Szerintem ideje volt belekóstolni ebbe, hogy milyen mikor te alázol meg mást pusztán a kinézete miatt – erre nem tudtam mit válaszolni.
– Bocsánatot fogsz kérni. És abbahagyod. Amikor másokkal fogsz barátkozni, rá fogsz döbbenni, hogy nem minden a külső. A tollam addig lesz nálad, míg úgy találom, hogy eleget változtál.
– Azt hittem, három napom van rá – jegyeztem meg.
– Azzal ne foglalkozz! – dörrent rám.
Csendben álltunk még egy darabig, majd az angyal törte meg a csendet.
– Még nem késő megváltozni – mondta a végszót. Mielőtt eltűnt volna, feltettem egy utolsó kérdést.
– Mi a neved?
– Ezreal – mondta és a hatás kedvéért kék lángok közepette eltűnt.
Az angyallal való találkozás után más emberként éltem az életem. Sokkal visszafogottabb voltam és kedvesebb másokkal. Ha pedig valami hülyeséget csináltam volna a toll, – amit mindig magamnál tartottam – felforrósodott, jelezve, hogy ne tegyem. Rájöttem, hogy nincs szükségem 10-20 álbarátra, elég 3-4 igazi is. A lediplomázásom után eltűnt a toll. Kicsit hiányoltam, de végül ennyit mondtam mosolyogva.
– Köszönöm, Ezreal!

2016