Ivácson Judit: Titkos mély gondolatok

Székelyföld környékén élt egyszer egy Gyurkó nevű tengerész. Róla fogok most elmesélni egy érdekes történetet.
Ez a Gyurkó éppen a tengerrel együtt sodródott a Golf-áramlat felé. Mindenhol kéket látott: az eget meg a tengert. Egyszer csak egy kis szigetet pillantott meg, ahol furcsa emberek laktak. Megérkezett a sziget partjaira, ahol a homok nagyon puha volt, mint a porcukor. Gyurkó észrevett friss lábnyomokat a homokban, s úgy döntött, hogy követi őket, mert félt ugyan, de sokkal erősebben furdalta a kíváncsiság.
A lábnyomok egy őserdő felé vezettek, ahol nagy volt a páratartalom. Gyurkó beférkőzött a fák közé, ahol egy hatalmas tisztás várta. Beljebb ment a tisztás közepére, megállt egy helyben, körülnézett, és meglátott egy hatalmas fold alá vezető alagutat. Az alagút meredek és sötét volt, belül nyirkos és pókhálós. Mikor már leért a föd alá, egy aprócska fényt látott. Közeledett felé, és mikor megérkezett, rájött hogy az valójában egy fáklya fénye volt.
Látott az alagút oldalán pár rajzot, az egyik egy embert ábrázolt, amint épp megküzd egy óriás nagyságú emberrel. A második rajz borzos hajú ősembereket ábrázolt, akiknek új sámánjuk lett. A harmadik rajz már befejezetlen volt. Egy alagút volt lerajzolva, ahol egy ember bemegy, és …. innen már nem folytatódott a rajz.
Halk lépteket hall Gyurkó, megfordul, és egy idős nénike mutat felfele az alagút falának felső részére, ahol azt írja: „Már vártunk, Gyurkó!”
Ezt, amint Gyurkó elolvasta, megszólalt az óra a füle mellett, és megszakadt ez a kis álom, ez a mély gondolat, ami valamit üzent a fiúnak.