Fábián Krisztina: Hóbunker

Hol volt, hol nem volt… Túl az égig érő hegyek lankáin, egy békésen kanyargó, csillogó vizű patak partján terül el a kerek tölgyes, melynek közepén békességben, boldogságban éldegélt kis családjával Nyuszkó Nóra.
A kis nyuszi lány gyakran töltötte barátaival idejét. Délelőttönként szüleiknek segítettek a házimunkában: hol Nyuszóéknál tettek-vettek, hol pedig Sünéknél szorgoskodtak, de gyakran előfordult, hogy a Mókus családnál dolgozgattak a ház körül. Nem csupán a munkából vették ki a részüket közösen, együtt maradtak délután is: sétáltak, kirándultak a közeli dombokra vagy éppen kerékpároztak az erdei ösvényeken. Mindig találtak valami felfedezni valót a környéken. Boldogok voltak, a sok, szabadban töltött óra energiával töltötte fel őket. Egészségesek is voltak mindannyian!
Egy őszi délután azonban furcsa dolog történt: hiába csengettek be Nyuszóékhoz a pajtásai, senki sem nyitott ajtót. A gyerekek tudták, hogy Nóri szülei már a répaföldön szorgoskodnak, de a lánynak otthon kellett volna lennie. Még egyszer becsengettek, mire álmosan kitámolygott odújából a nyuszilány.
– Öltözz, Nóri, indulunk Sünékhez, segítünk összehordani a száraz faleveleket!- kiáltotta a kapuból Mókus Marcell.
– Nekem ehhez most semmi kedvem – legyintett szomorúan Nóri. – Fáradt vagyok és álmos – ezzel köszönés nélkül visszament házukba, bebújt az ágyba és a fejére húzta takaróját.
– Mi történhetett vele? – fordult értetlenül Marcell Sün Somához.
– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát a fiú.
Hogyan is tudhatták volna, hiszen Nóri sem értette magát. Egyszerűen nem volt kedve kikászálódni a meleg ágyikóból. Miután mégis felkelt, keresett valami édességet és csak evett és evett… Mire mindent felfalt – újból elálmosodott, így hát visszabújt meleg vackába.
És ez így ment napról napra! Barátai hiába próbálták rábeszélni a kislányt a közös játékra, minduntalan ellenállásba ütköztek. Eltelt az ősz, beköszöntött a tél, óriási hódunnával takarva be a tájat. A kis barátokat örültek a hóesésnek! Elsöpörték, lapátolták a havat a lakóhelyük környékén, hogy biztonságossá tegyék az utat mindenki számára. Munka után maradt energiájuk a szórakozásra is: önfeledten hógolyóztak, vagy éppen a közeli dombtetőre igyekeztek szánkózni. Önfeledtek és boldogok voltak – egyetlen apró részlettől eltekintve: hiányzott nekik Nóri. Sokat gondoltak rá, de az utóbbi időben már nem keresték a társaságát.
Ma azonban úgy döntöttek, még egyszer megpróbálják kis barátnőjüket rábírni egy hóbunker építésére.
Nóri eközben kényelmesen helyezkedett el a meleg szoba belső vackán: testére feszülő pizsamában, kezében hatalmas doboz pattogatott kukoricát szorongatva készülődött a mindennapjait kitevő tévénézéshez. Rég nem volt már kedve az utcára menni, de még a lakásban is nehezére esett közlekedni. Hogyne esett volna, hiszen az utóbbi időben csak a nassolás és a tévénézés tette ki a napjait. Hiábavalóak voltak szülei figyelmeztetései, Nóri csak lustálkodni vágyott. Erre vágyott, azonban egyáltalán nem volt boldog! A mozgás nélküli életmód, a folytonos evés elnehezítette és meghizlalta testét. Az utóbbi napokban már gyomorfájás is kínozta. Éppen leheveredni készült, amikor a gyomrába hasított egy eddig ismeretlen, erős fájdalom! Mozdulni sem bírt, arról szó sem lehetett, hogy kimenjen segítséget kérni. De hiába is ment volna, szülei dolgoztak, a kislány egyedül volt a nyuszi lakban. Ekkor, Nóri óriási szerencséjére, halk kopogtatást hallott a bejárati ajtó felől. A fájdalomtól azonban nem jött ki hang a torkán, így nem tudott válaszolni. Marcell és Soma még egyszer megkopogtatták az ajtót, majd rosszat sejtve, beljebb merészkedtek, ahol rémülten fedezték fel az erős fájdalmaktól szenvedő nyuszi lányt. Nórit gyorsan ágyba fektették és azonnal orvost hívtak, aki hamar megérkezett. A fiúk az előszobában aggódtak pajtásuk egészségéért. Az orvos megvizsgálta a beteget és hosszasan elbeszélgetett vele. Kifelé jövet megköszönve a gyors intézkedést, megdicsérte a fiúkat. Soma, még mindig aggódó arccal, az orvoshoz fordult:
– Doktor úr, mi a baja Nórinak? Meg fog gyógyulni?
– Ne aggódjatok! Majd ő mindent elmesél, menjetek be hozzá nyugodtan – felelte az orvos és elköszönt a gyerekektől.
Odabenn, a meleg kuckó pihe-puha ágyán egy sírdogáló nyuszi lányt találtak a fiúk.
– A megkönnyebbülés miatt sírok, fiúk. Szerencsére, az ijedelem és a fájdalom nagyobb volt, mint a baj. Én vagyok a hibás: hetek óta ki sem mozdulok innét, csak eszek és lustálkodok. De ezután másképp lesz! Ne haragudjatok rám! Mostantól együtt dolgozunk és játszunk újból, hiszen megtanultam: mozgás nélkül egészség sincs!
– Indulhatunk? – kérdezte Marcell, immár fülig érő szájjal.
A három jó barát fellélegezve nevetett és hamarosan boldogan bandukoltak a térdig érő hóban, hogy felépítsék a tölgyes melletti tisztás legcsodálatosabb hóbunkerét.

2017 Abádszalók