Noszkó-Horváth Dániel: A kavics különleges története

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Egy napon teljesen megváltozott békés életem, ami eddig csupa csobogás volt, vidám és hűs. Sok barátom volt, kis halacskák, gyíkok, de a legtöbb közülük vízisikló, akik elsiklottak felettem, én pedig finoman megcsiklandoztam a hasukat, ami jó érzést váltott ki bennük, ezért naponta többször is visszatértek hozzám. Egyik nap mellém úszott egyik sikló barátom, aki azt a hírt hozta, hogy lejjebb, a patakban, emberek állnak, és össze-vissza kavarják, kotorják a vizet. Nem tudta, mi történik, de egyikünk sem. Egyszer csak magával ragadott egy hatalmas, számomra teljesen ismeretlen anyag. Zúgolódás támadt a társaim között, pörögtünk, forogtunk, majd koppantunk egy jó nagyot. Utána furcsa érzésem volt, mintha mozognánk, de nem csak én, hanem minden.
– Mi történik most velem? Hol az a hűs, kellemes érzés? Egyre kevésbé érzem. Ez egyáltalán nem tetszik nekem.
– Hé, te! – szólt valaki valahonnan. – Te tudod, mi folyik itt, mi történik velünk?
– Ki vagy? – kérdeztem ijedten.
– Hát nem emlékszel? A patakban én hevertem melletted, én vagyok az a nagy, zöldeskék, átlátszó társad.
– Akkor te vagy Fluorit, igaz?
– Igen, én vagyok. Na, de mi történhet most velünk?
– Nem tudom, talán megmozdult a föld, és kigurultunk a patak medréből? Én már egészen kiszáradtam, egy csepp hűs víz sem maradt rajtam.
Egyszer csak abbamaradt a mozgás, és elkezdtem gurulni, gurulni és gurulni a társaimmal együtt addig, amíg egymás hegyén-hátán meg nem álltunk. Aztán elkezdtek újra dobálni, és ismét gurultam, perdültem, fordultam, majd egy sötét helyen landoltam társaimmal együtt.
– Mi lehet ez, hol vagyok? Kedves Fluorit, te is itt vagy? – de sajnos nem kaptam választ.
Hát, elvesztettük egymást. Ezen a sötét, száraz, zsúfolt helyen teltek napjaim, ismeretlen társakkal. Egy szép napon, ismét sok hánykolódás és zötykölődés után, kikerültem a fényre. De micsoda szép helyre kerültem! Csupa zöld volt minden, fák és fű, no meg homok, és apróbb társak. Csak a hűs, simogató víz hiányzott.
Egy nap valami puha felemelt.
– Csak nehogy visszakerüljek arra a sötét zsúfolt helyre! Úgy szeretnék itt maradni!
És a puha – egy gyerek kezecskéje – bedobott egy kis „hordozható tóba”. Hozzám hasonló kövecskék voltak már benne, és hűs, friss víz. Ez már tetszett! A kis „tavamban” nem túl sok időt töltöttem, mert egy szép nagy házban, egy gyerekszoba polcára kerültem néhány társammal együtt. Jó ideig ott díszelegtem, ám idővel sűrű, hószerű réteg rakódott rám. Az idő múlását úgy számoltam, hogy bizonyos időközönként megcirógattak, s utána mindig fellélegeztem, mert eltűnt rólam a hóréteg. Már a hetedik cirógatásra vártam, amikor hirtelen megragadtak, és zsupsz, becsobbantam egy kis tálba. Onnan rögtön ki is vettek, megtörölgettek, és egy nagyon fényes helyen letettek. Megforgattak, majd elkezdtek nedves, puha, sűrű szálakkal simogatni, ami nyomot hagyott rajtam. Szép, színes ruhát kaptam, amit azután büszkén viseltem. Ettől fogva különlegesnek éreztem magam, hiszen vigyáztak rám, óvtak a víztől, a puha hórétegtől, így gyakoribbá vált a cirógatás.
Telt-múlt az idő, és a polcom, ahol laktam, egyre népesebbé vált. Különböző színű, formájú, hangulatú társakat kaptam. Egy szép napon összepakoltak bennünket, egy kellemes és kényelmes dobozba kerültünk, majd egy rövid utazás után kiraktak egy csupa fehér, világos helyre, majd hosszú rendezgetés után nagy nyüzsgés és zsivaj keletkezett. Érdeklődő tekintetek szegeződtek ránk. Élveztem, hogy középpontba kerültem, és hallottam, ahogy szépségemet dicsérik. De sajnos azt is hallottam, hogy valaki azt mondta:
– Mennyiért adod őket? Mind kellenek nekem!
Erre én nagyon megijedtem, nem tudtam, mire is számíthatok. Aztán összepakoltak bennünket, de nem abba a kényelmes dobozba, amiben érkeztünk, hanem egy nagyobb ládába. Zötykölődtünk, hánykolódtunk egy ideig, majd egy nagy zökkenés után kipattant a láda fedele és én csak szálltam, repültem egy jó ideig, majd egy nagyot csobbantam. Csak azt éreztem, hogy szép színes ruhám egyre halványodik, majd teljesen el is tűnik. Ott feküdtem csupaszon a hűs vízben, amikor egy ismerős hangra lettem figyelmes…
– És látod, így kerültem vissza melléd, kedves Fluorit.

2017 Budapest