Hrankai Dávid: Pele Panna kalandja

A kora szeptemberi napfény első lusta sugarai óvatosan járták át a tájat. A Balaton-felvidék lágy, nyár végi álmát nem merték még megzavarni. Először csak a hegytetőket suhanták át, majd lassan leereszkedtek a völgyekbe is, hogy köszönthessék a környék összes kis lakóját.
A napkelte Pele Pannit azonban már ébren találta, aki izgatottan várta ezt a pillanatot. Mikor meghallotta a távoli madárcsicsergést, azonnal kirohant odújából és kémlelni kezdte az elé táruló erdőt. A fa tetejéről egészen a Balatonig ellátott.
– Egyszer egészen biztosan elszaladok odáig! – mondta félhangosan.
– Inkább segíts elkészíteni a gyümölcslevest. Ha már ilyen korán felébredtél – cirógatta meg Pele Mami, miközben Panni mellé ült az ágra. Hozhatnál szőlőt a környékről, mert azt nem találtam az éléskamrában. Panni örömében körbefutotta a fát, majd mosolyogva ezt mondta:
– Már indulok is! Annyi gyümölcsöt keresek, ami egész télre elég lesz!
Meg sem várta Pele Mami válaszát, ugrott is át a szomszédos diófára.
– Óvatosan! – Szólt utána, de ezt már csak halkan ringó ágak halhatták, mert Panni egy pillanat alatt eltűnt anyukája szeme elől.
Pele Panni a közeli kert felé vette az irányt. Amikor azonban odaért, elképedve látta, hogy a szőlőt már leszüretelték. Még egy árva földre hullott szemet sem talált.
– Sebaj! – gondolta – majd máshonnan hozok – és szaladt is vissza a fák közé.
Panni hamarosan egy ösvényhez ért. Nagyon jól ismerte egy a helyet, mert amikor korábban a pajtásaival erre kószált, Pele Mami jól leszidta: „Sose menj túl közel a turistaúthoz, mert ott az emberek járnak!” Panni azonban nem hallgatott anyukája tanácsára, a kitaposott úton ugrált tovább. Ahogy a csapáson szökkent, egyszerre idegen hangok ütötték meg fülét. Panni megállt és ijedten fürkészte az erdőt. Nem látott semmit a hangok irányából. Úgy döntött folytatja útját, de ahogy megfordult egy gyermekcsapatot talált maga előtt. Panni mozdulni sem mert. A kíváncsi lurkók fel akarták venni a kis pelét, hogy megsimogathassák. Panni azonban úgy megijedt, hogy minden erejét összeszedve, szélsebesen berohant a sűrű erdőbe. Nem is tudta milyen régóta futott már, mire kifáradt. Felszökkent egy közeli fára és onnan nézett körül. Nem látta már a gyerekeket. Az erdő ezen része idegen volt számára. Óvatosan lépkedett előre, amikor finom illat csapta meg az orrát.
– Hiszen ez szőlő! – kiáltotta és az illat irányába rohant.
Nem sokára egy óriási szőlőskertben találta magát, ahol megszámlálhatatlanul sok finom szőlőfürtöt talált. Panni izgalmában felfutott az egyik oszlopra és kétszer is körbeszaladta azt.
– Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte a szomszéd ágon ülő Harkály Bácsi.
– Ó kedves Harkály Bácsi! – szólt halkan Panni. Szőlőért indultam a szomszédos kertbe, de ott nem találtam, így útra keltem és most eltévedtem. Segít hazajutni anyukámhoz? Már biztos nagyon szomorú, hogy nem értem haza.
– Hát persze Panni! Gyere csak utánam. Ne felejts szőlőt hozni magaddal!
Panni és Harkály Bácsi elindultak a sok gyümölccsel. Pele Mami már az odú előtt várta őket. Mikor meglátta Pannit elé sietett és szorosan átölelte csemetéjét.
– Ó hát itt vagy! Már azt hittem bajod esett.
– Kalandos utam volt – válaszolta Panni – de nézd mennyi finom szőlőt hoztunk Harkály Bácsival!
– Gyertek be mindketten, hogy befejezhessük a leves főzést!
Panni és Harkály Bácsi bevitték a sok szőlőt az odúba és segítettek Pele Maminak megfőzni a gyümölcslevest. A finomságból mindannyian jól bevacsoráztak, a maradék gyümölcsöt pedig eltették az éléskamrába. – Ez egész télre elég lesz – mondta Pele Mami és megsimogatta Panni buksiját. – De most már ideje aludni!
A szeptemberi lenyugvó nap utolsó kósza sugarai beszöktek az odú ablakán. Az alvó Panni arcát gyengéden végigsimították, majd kacagva kilibbentek az erdő lombjai közé.

2017 Nagyatád