Hrankai Dávid: Pele Panna kalandja

A kora szeptemberi napfény első lusta sugarai óvatosan járták át a tájat. A Balaton-felvidék lágy, nyár végi álmát nem merték még megzavarni. Először csak a hegytetőket suhanták át, majd lassan leereszkedtek a völgyekbe is, hogy köszönthessék a környék összes kis lakóját.
A napkelte Pele Pannit azonban már ébren találta, aki izgatottan várta ezt a pillanatot. Mikor meghallotta a távoli madárcsicsergést, azonnal kirohant odújából és kémlelni kezdte az elé táruló erdőt. A fa tetejéről egészen a Balatonig ellátott.
– Egyszer egészen biztosan elszaladok odáig! – mondta félhangosan.
– Inkább segíts elkészíteni a gyümölcslevest. Ha már ilyen korán felébredtél – cirógatta meg Pele Mami, miközben Panni mellé ült az ágra. Hozhatnál szőlőt a környékről, mert azt nem találtam az éléskamrában. Panni örömében körbefutotta a fát, majd mosolyogva ezt mondta:
– Már indulok is! Annyi gyümölcsöt keresek, ami egész télre elég lesz!
Meg sem várta Pele Mami válaszát, ugrott is át a szomszédos diófára.
– Óvatosan! – Szólt utána, de ezt már csak halkan ringó ágak halhatták, mert Panni egy pillanat alatt eltűnt anyukája szeme elől.
Pele Panni a közeli kert felé vette az irányt. Amikor azonban odaért, elképedve látta, hogy a szőlőt már leszüretelték. Még egy árva földre hullott szemet sem talált.
– Sebaj! – gondolta – majd máshonnan hozok – és szaladt is vissza a fák közé.
Panni hamarosan egy ösvényhez ért. Nagyon jól ismerte egy a helyet, mert amikor korábban a pajtásaival erre kószált, Pele Mami jól leszidta: „Sose menj túl közel a turistaúthoz, mert ott az emberek járnak!” Panni azonban nem hallgatott anyukája tanácsára, a kitaposott úton ugrált tovább. Ahogy a csapáson szökkent, egyszerre idegen hangok ütötték meg fülét. Panni megállt és ijedten fürkészte az erdőt. Nem látott semmit a hangok irányából. Úgy döntött folytatja útját, de ahogy megfordult egy gyermekcsapatot talált maga előtt. Panni mozdulni sem mert. A kíváncsi lurkók fel akarták venni a kis pelét, hogy megsimogathassák. Panni azonban úgy megijedt, hogy minden erejét összeszedve, szélsebesen berohant a sűrű erdőbe. Nem is tudta milyen régóta futott már, mire kifáradt. Felszökkent egy közeli fára és onnan nézett körül. Nem látta már a gyerekeket. Az erdő ezen része idegen volt számára. Óvatosan lépkedett előre, amikor finom illat csapta meg az orrát.
– Hiszen ez szőlő! – kiáltotta és az illat irányába rohant.
Nem sokára egy óriási szőlőskertben találta magát, ahol megszámlálhatatlanul sok finom szőlőfürtöt talált. Panni izgalmában felfutott az egyik oszlopra és kétszer is körbeszaladta azt.
– Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte a szomszéd ágon ülő Harkály Bácsi.
– Ó kedves Harkály Bácsi! – szólt halkan Panni. Szőlőért indultam a szomszédos kertbe, de ott nem találtam, így útra keltem és most eltévedtem. Segít hazajutni anyukámhoz? Már biztos nagyon szomorú, hogy nem értem haza.
– Hát persze Panni! Gyere csak utánam. Ne felejts szőlőt hozni magaddal!
Panni és Harkály Bácsi elindultak a sok gyümölccsel. Pele Mami már az odú előtt várta őket. Mikor meglátta Pannit elé sietett és szorosan átölelte csemetéjét.
– Ó hát itt vagy! Már azt hittem bajod esett.
– Kalandos utam volt – válaszolta Panni – de nézd mennyi finom szőlőt hoztunk Harkály Bácsival!
– Gyertek be mindketten, hogy befejezhessük a leves főzést!
Panni és Harkály Bácsi bevitték a sok szőlőt az odúba és segítettek Pele Maminak megfőzni a gyümölcslevest. A finomságból mindannyian jól bevacsoráztak, a maradék gyümölcsöt pedig eltették az éléskamrába. – Ez egész télre elég lesz – mondta Pele Mami és megsimogatta Panni buksiját. – De most már ideje aludni!
A szeptemberi lenyugvó nap utolsó kósza sugarai beszöktek az odú ablakán. Az alvó Panni arcát gyengéden végigsimították, majd kacagva kilibbentek az erdő lombjai közé.

2017 Nagyatád

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.