Ledniczky Miklós Jánosné: A szeretet vára

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falucska,vendégszerető kedves emberek lakták.
Segítőkészek voltak mindenben. Ebbe a kis faluba egyszer egy különös fekete kabátos ember érkezett, senki nem akarta befogadni, mert nagyon mogorva és csúnya is volt.
Végül egyik család befogadta.
Este ez a család kiült a kispadra és felnézett a hegytetőre és mondta az asszonyság:
– Látod apjuk, a hegytetőn a mi csodálatos, szeretet tégláiból épült várunk megint szebben ragyog, biztosan valakik sok jót cselekedtek a mai napon!
Meghallotta a fura vendég és ezt mondta:
– No ne bolondazzanak kendtek, nincs ott fenn a hegyen semiféle vár, csak néhány kőhalom!
Dehogy nincs ! – válaszolta az öreg apjuk. – De van ám egy titka, hogy csak az láthatja, aki az adott napon valami jót cselekedet, mert az a vár a szeretet, jócselekedetek szikláiból épül, az ott lakó tündérek építgetik napról-napra, szépítgetik, ha itt a faluban az emberek sok jót cselekszenek annál szebben ragyog és tündököl!
Magába szállt a vendég, elgondolkodott, hogy: „Tényleg valóságban létezhet az ez csodavár,nem viccelnek ezek az öregek? Ö pedig tényleg ilyen rossz ember lehet, hogy nem láthatja, mert soha semmi jót nem cselekedett?”
Ezt ő megnézi közelebbről is gondolta. Egy élete, egy halála bizony felmegy a dombtetőre és ha onnan sem látja, akkor vagy csak mese az egész, vagy meg kell változnia.
Reggel nem szólt semmit, elemózsiát rakott magának és elindult, mondta a vendéglátóknak, hogy majd megjön estére.
Hát nagyon nehéz volt feljutnia a hegycsúcsára, de hiába, de nagy erőfeszítésekkel feljutott, azonban ő még mindig csak kőhalmokat látott.
Az egyik kőhalomnál leült és eszegetett. Ekkor megjelent, honnan, honnan nem egy kiskutya, körülötte ugrándozott és emberi hangon megszólalt.
– Kedves. Apóka, kérlek, hogy adj ennem,mert már egy hete nem ettem!
Az addig kőszívű, rideg ember adott neki enni.S hát halljatok csudát, a kiskutyából csodás tündér lett, és ahogy az ámulatból kicsit felébredt és körbenézett egy hatalmas szép várat látott, gyönyörű tündérekkel körülvéve.
A tündérke megszólalt:
– Köszönöm, hogy segítettél, újra tündér lehetek, mert egy gonosz boszorka arra átkozott el, hogy mindaddig kutya képében kell járnom,amíg nem jön egy olyan ember,aki nem a faluból való, és ad nekem enni! Neked meg ez volt a próba,hogy te is láthassad, hogy ez a csodálatos, szeretet tégláiból épült vár milyen szépen is tud ragyogni!
A vendég visszament a vendéglátókhoz, és nem szólt semmit arról, ami történt.Viszont ettől a naptól megváltozott. Mindenkivel kedves volt, és segítőkész, nagyon sok jót cselekedett, és esténként ő is csodálta a várat, amely egyre nagyobb és fényesebb lett a sok szeretettől, jócselekedettől!