Ősz-Szabó Réka: A szegénylegény

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Hol volt, hol nem volt, élt valahol a világban egy szegény ember, és annak a felesége. Egyetlen fiuk volt, Jancsi. Annyira szegények voltak, hogy még ételre és ruhára is alig futotta a pénzükből.
Ám ahogy a fiú felnőtt, elküldték a városba, hogy ott talán el tudna szegődni inasnak. Úgy is történt. Szerencséje lett, és a kovácsmester maga mellé vette. Jancsi nagyon szorgalmasan végezte a feladatát. Megtanult lovat patkolni, ekevasat élezni és kardot készíteni.
Egyszer kihirdette a király, hogy viadalt rendez, és a legügyesebb legényt beveszi a seregébe. Jancsi készített magának egy csodaszép és igen erős kardot. Elindult a tornára. Útközben egy erdő mellett haladt el. Megpillantott egy lovat, ami oda volt kötve egy fához. Odament hozzá, a ló pedig ezzel fordult hozzá:
– Eressz el, te legény, és én oda viszlek, ahová csak akarod!
Jancsi megsajnálta az állatot, és eloldozta. Felült a ló hátára, és már mentek is a kastély felé. Egyszer csak jajgatást hallottak. A hang egy kis egérből jött, akit egy macska akart lenyelni. A legény rászólt a macskára, az egér pedig gyorsan a fiú tarisznyájába bújt, és így szólt:
– Jó tett helyébe jót várj!
Így már hárman mentek tovább. Mire odaértek volna, nagy ricsajra és sikoltozásra lettek figyelmesek. Hát ahogy visszanéztek, látták ám, hogy a vasorrú bába üldözi őket a seprűjén!
– Ereszd el a lovamat, és add vissza a macskám, Lucifer ebédjét!
A legény nem ijedt meg a banyától. Mivel igen jól összebarátkozott a társaival, és nem szeretett volna megválni tőlük, ezért előkapta a kardját, és megküzdött a banyával. Lecsapta a csúfság fejét, és az úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
Hősünk sikerrel megérkezett a viadalra. Ott mindenki az ő szépséges lovát és kardját bámulta. Jancsi kardja szerencsét hozott neki, megnyerte a viadalt, és a királylány kezét is. Csaptak is nagy lakodalmat, Jancsiból vitéz lett, és a fele királyság is az övé lett. Szüleit a palotába vitette, és attól a naptól kezdve már nem kellett éhezniük. Máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

2017 Tornyos (Szerbia)

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.