Tompa Beatrix-Erzsébet: Róka koma kalandja

Élt egyszer, valamikor réges-régen egy róka, aki mindig egyedül járta az erdőt, mert nem voltak barátai. Történt egyszer, hogy amikor az erdőben bolyongott belebotlott a kígyóba.
– Mi járatban erre, hol a madár se jár, róka? – sziszegte fejét mozgatva a kígyó.
– Én nem vagyok madár, azért járok erre. – felelt hirtelen a róka.
– Én arra nem mennék a helyedben! – figyelmeztette a rókát.
– Na és miért nem?
– Arra lakik a medve. Ne menj arra, mert szét tép! – intette óvva ismét a kígyó – Még senki se látta, de bent lakik a barlangjában, és szörnyű hangokat hallat.
A róka egyre kíváncsibb és kíváncsibb lett, így elhatározta, hogy már pedig meglátogatja azt a híres medvét. A kígyó kisvártatva ám, de vele tartott, hiszen nem akart lemaradni a szenzációról.
Ahogy mentek mendegéltek egyre közelebb értek a barlanghoz, és természetesen a hangok is egyre csak ijesztőbbek lettek. Sok tanakodás után, a róka nagy levegőt véve bemerészkedett a barlangba, s nagy meglepetésére bent nem hogy medvét nem látott, de még denevéreket sem talált. Teljesen üresnek nézett ki, ám ekkor megpillantott egy egeret a földön, az viszont cincogás helyett dörmögött. Tőle eredt az az ijesztő hang.
– Ejha! Te aztán igazán be vagy rekedve, kisegér! Mi lelte a hangodat? – csodálkozva érdeklődött tőle a róka.
– A boszorkány tette ezt velem, hogy szabad lehessen. – sóhajtott nagyot dörmögve az egér – rosszkor voltam rossz helyen, s én lettem a kulcsa szabadulásának, mert egy ártatlan élőlény önfeledt életére volt szüksége.
– Nahát, egér, azt hinné az ember, minél kisebb, annál kevesebb a baja – vakarta tűnődve fejét a megoldáson töprengve a róka.
– Ez aztán már a nagy probléma, szegény kisegér – csúszott be a kígyó.
– Ha innen kiszabadulnék, a boszorkány kerülne fogságba, én pedig szabad lehetnék – mesélte az egér. – De előbb ennek a rémséges hangnak kell búcsút mondanom. Azt mondják, három erdőn túl van egy kút, abban pedig víz. Azt a vizet kell nekem meginnom, az a szabadulásom ára – búslakodott az egér, mire a róka s a kígyó eltűntek, így az egérke ismét magára maradt.
Éjt nappallá téve másnap már a második erdő végében jártak a kúthoz vezető úton, hogy segíthessenek az egérnek. Oda érve egy kobold szegte útjukat, mondván, hogy éhes, és meg akarj őket ebédre enni.
– Nem vagyunk mi a te fogad alá valók, úgy nézünk ki, mint valami bogyók? – szólt a róka, és megkerülte a koboldot, majd megtöltve kulacsukat, visszaindultak a barlanghoz.

Kovács Zs. Krisztina illusztrációja

Amikor megérkeztek az egér végtelenül boldog volt, hogy újra láthatja őket, s amikor odaadták a kútból hozott vizet, nem akart hinni a szerencséjének. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy újra szabad lehet, s ezúttal barátokra is lelt. Megitta a vizet, s kilépve a barlangból újra érezte a nap meleg sugarait a szőrén.
Alig telt el egy kis idő, hatalmas ordítás hallatszott ismét a barlang felől. A boszorkány volt az, és ugyanazt kapta, amit az egérrel tett. Nem tudott kijönni onnét többet, s ettől még keservesebben és hangosabban üvöltött, mint az egérke azelőtt.
A róka, a kígyó s az egér haza mentek, s talán még ma is élnek, ha meg nem haltak.

2017 Micske (Románia)

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.