Árvai János: Csóka

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Patatopán élt egyszer egy szamár és egy ló család. Egy istállóban aludtak, de külön karámban töltötték napjaikat. Az egyik tavasszal mind a két családot megáldotta a jószerencse egy-egy csikóval. Mindannyian büszkék voltak saját csemetéjükre és békességben nevelgették őket. Mint ahogy az lenni szokott, gyorsan fejlődtek a csikók, s néhány nap múlva már a szüleiket is hátrahagyták, csak futhassanak egy jót. Így történt, hogy egy napon találkoztak egymással, a kerítés két oldalán. Fiatalok lévén hamar összebarátkoztak, futottak egymás mellett, nagyokat viháncoltak. A csacsinak még azt is sikerült megtudnia, hogy a kis csikót Csillagnak hívják. Este csak róla áradozott az édesanyjának. A szamár mama nehéz szívvel sóhajtozott, de nem akarta elrontani csacsija jó kedvét. Ám apja más véleményen volt, s kerek-perec megtiltotta, hogy találkozzanak. Azonban az ifjú szíveknek nem lehet parancsolni, ugyan úgy találkoztak ezután is. Mígnem egy nap a csikó apja vágtatott oda hozzájuk, és keményen ráreccsent a lányára.
– Mars anyádhoz, ne ereszkedj le hozzájuk!
Hangosan prüszkölve zavarta haza kis Csillagot. Szegény csacsi meg magára maradt. Nem értette a dolgot, de megbántva érezte magát. Nem említette a szüleinek az esetet, mert emlékezett még hogyan viselkedett az apja. Az anyai szívet azonban nem lehet megcsalni. Megérezte, hogy Csóka lelkét nyomja valami. Nem akart kotnyeles lenni, ezért megvárta, míg fia szeretne beszélni róla. Csupán csöndesen mellé bújt, s hagyta, hagy sírja ki a fájdalmát. A következő napok sem teltek jobban, Csillag egyáltalán nem mutatkozott, pedig Csóka hősiesen várt rá. Minden nap bánatosan tért nyugovóra, mert amikor elhaladt Csillag boksza előtt, hiába nézett barátnőjére, ő makacsul elfordította a fejét, miközben a kényelmes fekhelyén ropogtatta az illatos szalmát és oda– odabújt édesanyjához. De a legfájdalmasabb pillanat akkor következett be, mikor a keménye dolgozó szüleit, kinevették a lovak, és még Csillag sem kegyelmezett nekik. Sőt szinte ő volt az első a szidalmazásban. Azon az estén anyjához bújt, s panaszkodni kezdett.
– Miért nem lehetek ló én is?
– Miért lennél ló? – kérdezte gyöngéden az anyja.
– Hogy Csillaggal lehessek.
– S te is szidalmaznál minket?
– Soha, hiszen olyan keményen dolgoztok.
– Látod fiam, ezért nem illetek össze Csillaggal. Ő nemes vérvonalú csodás paripa, mi meg csak egyszerű szamarak vagyunk. Míg ő az életében mindent megkaphat, nem is fogja megérteni soha, mi az a munka. Te azonban szamár vagy s dolgoznod kell, hogy megélhess. Erre születtél!
– Akkor ő értékesebb nálam, s az én életem értéktelen?
– Fiam, ha mi nem lennénk, megélhetnének?
– Nem tudom.
– Tudod, mit cipelünk be az istállóba? Meg mondom zabot, répát, s miegymást, amiből mi mindig a silányabbat kapjuk. Ők vajon becipelik a napi betevőjüket?
– Nem. Csupán lovagolnak rajtuk.
– Szerinted Fehér üstök a gazdánk, kit szeret jobban? Bár nem mutatja, de mi állunk hozzá a legközelebb, együtt gürcölünk a mindennapokon, elsírjuk egymásnak fájdalmunkat. S olykor mikor megvakarja a fülünk tövét, bizony mindig könnyes szemmel teszi, s halk hálát ad nekünk a segítségünkért. Soha ne tekintsd hát magad alábbvalónak senkiénél! Csóka lelkébe aznap ezek a szavak szinte beleégtek. Soha többé nem akart már lovakkal lenni, még akkor sem mikor már felnőtt s átvette öregapja helyét a munkában.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.