Utasi Hajnalka: A Piribirikről

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, a Mágus Szürkület Hegyén, s a Csillagmezsgyén is túl egy vár-város. Óriás, nehéz járású vaskapuja mögött tüneményes népek éltek. Az itt élők ritkán marasztalhattak asztaluknál felnőtt vendéget, mert oly nagy távolság választotta el őket a Valóságtól, hogy még hétmérföldes csizmában is csak hosszú naphetek alatt lelhettek rájuk. A gyerekek, néhány zarándok, vándor és bölcs vállalta az idő és a messzeség kihívásait, s a Képzelet Csúcsán túl megpillanthatták a kör alakú, zárszerkezet és kilincs nélküli bejáratot. Nem kellett bebocsátást kérni, a kapu tágra nyílt a látogatók előtt. A kapun túl tündérnépek kristály hangja csilingelt a patak sodrában, a fák lombjai között, a felhők kergetőzésében. Burjánzó, zöld növények nyújtózkodtak az ég felé, és tarka lepkék röpdöstek az élénk színű, illatos virágok között. Itt élt a tünde szellemű és okosságú, emberi külsővel és lélekkel megáldott Piribiri nemzetség. Ha szeretnéd őket megkeresni, akkor megteheted, mert képzeleted Nagy Piribiri Történelem Könyvének mágikus oldalán rád mosolyognak a vendégszerető, örökké vidám teremtmények, kézen fogva leghűbb szövetségeseikkel a Déli Gránit Vulkán Tövéből származó sárkányokkal. A vár-város áttetsző falai között sárkányok szorgoskodtak a konyhában, és a Didereg beköszöntével lángköpőjükkel melengették a búbos kandallót. A betérők Csupa Mosolynak nevezték a várost, a természet szájtátó tökéletessége és a kis népek szeretete, segítőkészsége, és nem utolsó sorban a sárkányok által készített ínyenc étkek miatt. Kóstoltad már a csokiban bundázott rántott hús falatkákat fagyival töltve és egyben megsütve ? A Piribiri gyermekek a sárkányok lába alatt szaladgálva, türelmetlenül várták minden alkalommal, hogy kedvenc ételük végre elkészüljön.

A fiatal Piribirik az erdőket járták: gyógyítottak sebzett faágat, törött lepke és madárszárnyakat, vérző törpéket és felpúposodott manó kobakokat. A tündeórákon ezeréves tankönyvekből sajátították el az olvasást, az írást, a jó modort, a türelmet és a játékos varázslást. A tanító, nevelő Piribirik akár száz Miramorn virágzáson, emberi életkor szerint, kétezer éven át is taníthattak, eltűnődhettek életük szépségein, és bölcsességük mindenkit főhajtásra kötelezett. A nem tanítónak született Piribirik tanultak a Miramorn virág nyílásáig, ami emberléptékkel számítva húsz évenként terítette ki hófehér, szalagként égbe kívánkozó szirmait. Ezen kort elérve kitanulták azt, amit mi emberségnek hívunk, a játék dallamát, az ének simulását, a békés gondolat, az ápolás, a gyógyítás és az odafigyelés mesterségét. A Miramorn virágzása után a fehér szalagszirmokon repültek a Gyorslábú Szél utasaiként, hogy párjukat megleljék, egybekeljenek, és tünde magzatuk visszatérjen Csupa Mosolyba kitanulni a Piribiriséget. A hagyomány szerint a Piribirik a környező Kőrisesből és a Kerengő Erdőből választottak maguknak, tünde vagy fél tünde társat. A Piribirik soha nem merészkedtek emberföldre, mert féltek az emberi rosszaságtól, az embervárosok csillogásától, zajától. De csitt! Halkan kukkantsunk be a vár-város északi szárnyán megbújó Merengő Szobába. Egy felnőtt Piribiri, Mandula, tányérgömbjében az emberváros szorgos mindennapjait kémleli. Hűha! A gömb már halványodik, ami azt jelenti, tündesokat használták tiltott szemlélődésre. Ez szigorúan tilos a Nagy Piribiri Történelem Könyv utasítása szerint. (Örök Tiltás az emberek földje! Megtalálod a könyv 36987523 oldalán.) A Piribirik óva intették társukat attól, hogy a Szögeskalapácspaták nyomán eltűnő Mágus Szürkület Hegyén túlról, az emberlakta világból válasszon magának társat. – Az emberek földjén valahol mindig dúl a háború, hazug dallamokat fúj a szél, a betegség, a szomorúság az úr, hangosak és sokat folyik a könnyük – ismételgették még a törpe dalnokok is. Mindhiába. A Miramorn virágzása után Mandulát felkapta a szél és repült, repült, nem ereszkedett le a Mágus Szürkület Hegye előtt, csak repült tovább mosolyogva.

A Szél az emberek világában egy kőműves hajléka előtt tette le. A dolgos, szerény, csendes szavú kőműves éppen szerény házát foltozgatta, csuda régi állványáról. Dörzsölte is a szemét, mikor lepillantott és meglátta Mandulát, pontosabban a Káprázatot, vagy ahogyan ő emlegette – az Angyalt. Ereszkedett is alá azonmód, de úgy, hogy nagy siettében a nadrágjának ülepe elszakadt az állványzat deszkáján. Ügyetlenségét nem szégyellte, hisz észre sem vette, csak csendben bámulta a szemét elbűvölő lányt. Alig merte megszólítani. Sokáig ültek a házikó előtti kicsiny padon. Aztán megfogták egymás kezét, kimondták: holtomiglan-holtodiglan szeretlek. A kicsiny tiszta ház lett otthonuk, Angyal Ragyogásnak hívták, ahol mindenkit szívesen, jó szóval fogadtak, és udvaruk szállást adott a sérült állatkáknak. Aztán nem túl soká megszületett magzatuk a pici tünde leány, Rózsa, aki visszatért Csupa Mosolyba, hogy elsajátítsa a Piribiri Tanokat. Szökkenve szállt újra az idő, a lánykából hölgy cseperedett, a Miramorn virágba borult, szalagszirmán elszállt a Mágus Szürkület Hegyén túlra. Rózsa is emberföldre lépett, ahogyan édesanyja tette azt egy Miramorn sziromhullajtással azelőtt. Megtalálta mátkáját, otthonukat Csengő Kacajnak keresztelték. Házuk ajtaján kívül rekedt a rossz, a hazugság s a félelem. Mindaz, amitől eddig a Piribirik féltek. Ha kevés is volt, megéltek, s szívesen adtak még akkor is, ha korgó gyomruk ellenére a szomszéd vasgyúró kisfia a két szelet kenyerükből egyre rátátotta a száját. A boldogság szót úgy ismerték, hogy: a beléd kapaszkodó gyermek, a hűs víz csobogása, a kikelő növény apró csodája, a ciripelő tücsök koma régi hegedűje, a hűvös hold szakadt kalapja, a madárzenge, a kézfogás, egy mosolygó bólintás, jóízű paradicsom, elfelezett alma, s a szavak nélküli tekintet.

Szerencsés Piribirinek mondhatom magam (a nevem jelentése: Virradat), mert a Miramorn virágzás két csodálatos Piribirivel is megajándékozott: a Nagyival és az Édesanyámmal. Megjártam jómagam is Csupa Mosolyt, ahol tündék és sárkányok bábáskodtak felettem. Angyal Ragyogásban és Csengő Kacajban nevelkedtem. Hófehér szalagszirmokon repültem társam keresvén, és az Örök Tiltás ellenére az emberek földjén kedvesemre leltem. Kislányunk, a legifjabb Piribiri, Abigél, Csupa Mosolyban vendégeskedik, a sárkányokkal együtt készíti a csokiban bundázott rántott hús falatokat fagyival egybesütve. Szeretném gyerekek, ha ti is tudnátok, hogy a Piribirik itt sündörögnek körülöttünk, Csupa Mosoly csak egy karnyújtásnyira van, keressétek meg bátran az óriás kovácsoltvas kaput, ahol sárkányok tüsténkednek a konyhában, fűtik a búbos kandallót, és a tündeokosságú, ember külsővel, lélekkel megáldott teremtmények, a Piribirik, dallamos kacagásától csengnek a vár-város áttetsző falai. Esténként, mielőtt álomba szenderültök az ő kedves nevetésüket halljátok, hogy mosollyal az arcotokon kezdetét vegye egy mesés utazás a Képzelet Szárnyán. Viszontlátásra Kedves Gyerekek Csupa Mosolyban !

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.