Nemes István Domonkos: Fényes lények krónikája

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, de lehet, hogy egyszer sem volt, a Fényes-hegyen túl, ahol még én magam sem jártam, csak úgy hallottam, na, ott éltek a fényalkotók. Különös lények voltak. Gömb alakú, átlátszó testük folyamatosan fényt bocsátott ki, amelyet ők maguk állítottak elő üvegmolekuláik segítségével. Testükből különböző méretű tappancsos végtagok nyúltak ki mindenfelé. Ezek segítségével közlekedtek, gördültek egyik helyről a másikra, ezekkel táplálkoztak és végezték a munkájukat. Az élő dolgok: fák, virágok, állatok és mindenféle élő szervezet gyógyításával foglalkoztak.
A királyuk –Fenyelusz- egy, az árnyékalkotók ellen vívott csatában egyszer elvesztette fényét…
Az ősi legenda szerint réges-régen az árnyékalkotók és a fényalkotók békében éltek egymással. Ám egy sötét napon egy konfliktus árnyékot vetett e fényes barátságra. Árnyékusz, a főárnyékalkotó megbízta az Árnyéksárkányt, hogy lopja el a fényt a fényalkotóktól. Amint a sárkány a fény birtokában közeledett Árnyföldéhez, úgy tűnt el Fényfölde és Árnyfölde egyaránt. Árnyékusz hamar észrevette, hogy ezzel mindkét birodalmat eltűnteti. Nagyon megijedt, és azonnal megparancsolta a sárkánynak, hogy villámgyorsan forduljon vissza. Ám a sárkány megmakacsolta magát: csattogó szárnyakkal suhant tovább Árnyfölde felé. Árnyékusz végső elkeseredésében összehívta bölcseit, akik azt javasolták, hogy a szörnyű veszedelem elkerülése érdekében üljenek össze a fényevesztett Fenyelusszal és Fényfölde bölcseivel tanácskozni. A tanácsot a Nagy Színkörben ülték. Fenyelusznak ragyogó ötlete támadt: teremtsék meg Mezopuszt, aki a színárnyalatok seregével hadba indul Árnyékfölde ellen, hogy visszaszerezze a fényt. Így is lett, Mezopusz a Színek Garmadájával indult útnak. Az ütközetre a Semmi mezején került sor.
Az árnyékharcosok a fénycsapások elől a színek mögé bújtak. Végül a küzdelembe belefáradt sárkány bánatosan nyújtotta át a fényt Mezopusznak, majd elkullogott.
Így a fény visszakerült Fényföldére, az ellenfelek békét kötöttek és együtt népesítették be fényekkel, árnyakkal, színekkel és árnyalatokkal nemcsak birodalmaikat, hanem az egész világot.
A fényalkotók azóta is szorgalmasan dolgoznak ügyes tappancsaikkal: gyógyítanak, színesítenek, világítanak, melegítenek. Nélkülözhetetlenek: fényt hoznak az életünkbe!

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.