Orosz Hanna: Az aranycsőrű madár
Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Nagyon boldog volt, mert volt egy madara. De nem akármilyen madár volt az, aranyból volt a csőre. Egyszer, amikor a király felkelt – láss csodát – eltűnt a madár. A király csak sírt-rítt, búslakodott, mert nagyon szerette a madarát. Nem tudott mit tenni búslakodó kedvében, elment sétálni. Ahogy ment mendegélt, találkozott egy törpével. Azt mondta a törpe:
− Jó napot, felséges királyom! Miért búsul itt egymagában?
− Hogyne búsulnék, eltűnt a madaram, aminek aranycsőre volt.
− Aranycsőre? – ismételte a törpe. − Azt hiszem, tudok segíteni.
− Azt nagyon megköszönném, ha segítenél. De mielőtt elindulsz, adok neked egy csengőt. Ha bajban vagy, csak rázd meg!
− Köszönöm! Megígérem, meglesz a madár.
De ahogy kimondta, már el is indult. Ahogy ment, mendegélt, megpillantott egy óriást. Az felkapta a törpét, és már a szájához emelte, hogy bekapja, de rászólt a törpe:
− Várj csak! Nem lenne kedved inkább bújócskázni?
− Hát jó, de ha megtalállak, halálfia leszel. Számolok én – mondta az óriás.
Mialatt az óriás számolt, addig a törpe szép csendben elszaladt, az óriást pedig otthagyta. Ahogy ment, megpillantott egy hétfejű sárkányt. Elővette gyorsan a csengőt, megcsörrentette, s máris egy óriás állt előtte, aki segített neki. Egy kardot adott a törpének, aki egy suhintásra levágta a sárkánynak mind a hét fejét. A törpe megkérdezte az óriást, nem tud-e valamit az aranycsőrű madárról.
− Hogyne tudnék! Menj el az aranyvárhoz, onnan menj balra, és ott lesz egy palota. Ott lakik a medvék királya. Ő tartja fogságban a madarat. De vigyázz, hogy ne vegyenek téged észre!
A törpe meg is tette, amit az óriás mondott. Belopózott a palotába, látta, hogy a medve épp aludt. Szép csendben odalopódzott a kalitkához, amiben a madár volt, megfogta, és gyorsan elszaladt vele.
− Én most azért jöttem, hogy visszavigyelek otthonodba – mondta a törpe.
Majd felpattant a madárra, és hazarepültek. Amikor a király meglátta, tátva maradt a szája.
− Köszönöm! – mondta és jutalmul nekiadta az egész királyságát, majd boldogan éltek, míg meg nem haltak.
2016
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés