Kelemen Anna : Mese a virágokról és labdákról

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, talán még Te is emlékszel rá, volt vidéken egy falu. A falu mellett, a nagyrét két végén, két domb állt. Az egyiken kacagó lányok hintáztak, fogócskáztak, a másikon fiúk fociztak nagy nevetések közepette. Így történt ez minden áldott nap, iskola után. A két csapat néha-néha átnézett a másik dombra, ha ott különösen nagy volt a vidámság, de sosem játszottak együtt. Bár mindenkit furdalt a kíváncsiság, mi történhet a túloldalon, megkérdezni egyikük sem merte. „Ugyan már, ők fiúk. Mások, mint mi.„ – gondolták a lányok. „Áááááá, lányok, mit csinálhatnánk mi együtt?” – morfondíroztak a fiúk.
Egy napon azután a szél addig incselkedett, míg a labda átrepült a fiúktól, a lányok dombjára. Hirtelen olyan csend lett az egész réten, hogy még a pillangók szárnyának lebbenését is hallani lehetett. Mintha még a madarak is a gyerekeket figyelték volna csivitelés helyett.
Végül az egyik fiú összeszedte minden bátorságát, és átsétált a labdáért a másik dombra. Egy magas, szőke hajú lány, kezében a pöttyös kerek csodával így fogadta:
– Én Lili vagyok. Csak akkor adom vissza a labdátokat, ha elmondjátok, vagyis inkább megmutatjátok nekünk, mi olyan jó abban, hogy egész idő alatt csak a bőrt rúgjátok?
– Rendben. De akkor ti is meséljétek el, mit élveztek abban, hogy a színes virágokat szedtek a réten?
– Jó – mosolyodott el Lili, majd a kezét nyújtotta.
– Áll az alku! – mondta a fiú is. – Oh, bocsánat, egyébként Petinek hívnak.
– Találkozzunk szombaton délelőtt itt a réten! – javasolta Lili.
– Rendben – egyezett bele Peti.
Mindannyian izgatottan várták a hétvégét. Hitték is, meg nem is, hogy a másik csapat valami igazán izgalmasat tud mutatni nekik.
Szombaton már kora délelőtt minden fiú és lány kiért a rétre.
– Ki kezd? – hangzott el a kérdés.
– Mi! – kiáltotta egyszerre az összes gyerek.
– Na így nem megyünk sokra – mondta Lili. – Kő – papír – olló?
– Legyen! – kiáltotta Peti.
A gyerekek egy körbe tömörültek, középen Lili és Peti álltak. Peti követ mutatott, de Lili papírt, így a lányok mutathatták meg először kedvenc játékukat.
– Na, ki vele, miért annyira jó virágokat gyűjteni? – kíváncsiskodtak a fiúk.
– Gyertek, megmutatjuk! – hangzott a vidám válasz. – Virágot gyűjteni azért remek, mert amikor hazaviszed a csokrot, és beleszagolsz a szoba levegőjébe, olyan, mintha még mindig kint lennél a réten, futkároznál, játszanál. A virágok vidám színei pedig még egy esős őszi napot is vidámmá tesznek. Értitek?
– Hát, persze. – mondták a fiúk, de az igazság az volt, hogy a magyarázatot már nagyon unták. Nem tudták elképzelni, milyen lenne a szobájuk egy nagy csokor virággal. – Ugyan már, az olyan lányos! – súgta fülig pirulva Peti barátja.
– Na, de most mi jövünk! – harsant a fiúk kiáltása. – De mielőtt fociznánk, elmondjuk nektek a szabályokat!
A fiúk csak magyaráztak és magyaráztak, rengeteg olyan szót használtak, amit a lányok nem ismertek. Most bizony már a lányok unták magukat.
– Na, játsszunk már! – kiáltotta Lili.
– Jó! Fiúk a lányok ellen! – javasolta Peti.
A meccs nem tartott sokáig. A lányok gyorsan és alaposan kikaptak, hiszen nem értették a szabályokat.
– Ez a játék butaság! – morgott a „szoknyás” csapat, míg a fiúk elégedetten ünnepelték győzelmüket.
A két csapat innentől nem nagyon szólt többet egymáshoz, sem kint a réten, sem az iskolában. Ez feltűnt Ági néninek, aki sokat volt a gyerekekkel.
– Mi a baj? – kérdezte, de válaszként bizony csak vállvonogatást és hümmögést kapott.
Ám végül Lili és Peti, persze külön-külön, elmesélték neki, mi is történt kint a réten.
– A lányok játéka unalmas, és nincs semmi értelme. – állította Peti határozottan.
– A fiúk csak rohangálnak fel-alá és kiabálnak, és mindenre van valami buta szabályuk. – szólt Lili véleménye.
Másnap Ági néni ez egész osztályt kivitte a nagyrétre.
– Most virágokkal és labdákkal fogunk játszani. – mondta.–
– Jaaaaj, neeee – zúgott a fiúk és lányok hangja együtt.
– Türelem! – mosolyodott el a tanárnő. – Először is, vegyes csapatokat csinálunk. Egy fiú választ egy lányt, aki utána választ egy fiút a csapatba, majd ő megint egy lányt választ, és így tovább.
A réten döbbent csönd lett, de a kezdeti ügyetlenkedés után végül mégiscsak kialakultak a csoportok. Lili és Peti ugyanabba a csapatba kerültek.
– Először is, kössétek be valaki szemét! – kérte Ági néni. – Majd szedjetek virágot, bokrok leveleit a rétről, és lássuk, csak az illatból ki tudja-e találni az a gyerek, akinek be van kötve a szeme, hogy mit tartunk az orra elé?
Nagy nevetgélés és gyűjtögetés kezdődött. Most már a fiúk sem érezték a játékot unalmasnak. Természetesen mind a két csapatban lányok szemét kötötték be először, de egy kis idő elteltével már a fiúk is próbálkoztak, és mindenki remekül szórakozott.
– De hol a labda ebben a játékban? – érdeklődött egy kicsit később egy fiú.
– Mindjárt meglátjátok! – mosolygott Ági néni. Furcsa labdát vett elő.
– Ez nem focilabda! – kiáltozták a fiúk felháborodottan.
– Nem minden labdajáték foci. Ez egy röplabda.
A következő pár percben Ági néni elmagyarázta a szabályokat, amiket addig senki sem ismert, és kifeszítettek egy kötelet, ami a hálót jelképezte. Továbbra is vegyes csapatokban játszottak. Kiderült, hogy most, hogy mindenki egyformán tudja a szabályokat, a lányok is jól tudnak játszani. A végén szoros meccs alakult ki, és csak a lemenő nap vette rá a gyerekeket, hogy abbahagyják a játékot.
– Jól éreztétek magatokat? – kérdezte Ági néni.
– Remekül! – nevettek a fiúk és lányok.
– Vajon miért volt jobb ez a délután, mint a múltkori? – kíváncsiskodott a tanárnő. – Hiszen most is virágokkal és labdával játszottatok.
A gyerekek elgondolkodtak, egyre nagyobb csendben törték a fejüket.
– Azért mert egy kicsit új volt mindenkinek a játék? – kérdezte Lili.
– Vagy, mert mindenki egyformán (nem) ismerte a szabályokat? – elmélkedett Peti.
– Esetleg mert nem legyőzni akartuk egymást, hanem játszani? – firtatta Lili barátnője, Anna.
– Talán mindez együtt – válaszolta a tanárnő. – Az a fontos, hogy amikor valami vagy valaki újjal találkoztok, ne azt keressétek, hogy miben más, hanem azt próbáljátok megtalálni, hogy miben hasonlít rátok. Így sokkal könnyebben tudtok együtt játszani.
Amikor másnap reggel Peti az iskolába egy nagy csokor virággal érkezett, és a nagyszünetben Lili röplabdázni hívta az egész osztályt, Ági néni csak csendesen mosolygott.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.