Fehér Petra: Denevéres karácsony

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Karácsony estéjén, amikor anyáék már lefeküdtek, kilopóztam a karácsonyfához. Ámulva néztem a becsomagolt ajándékokat, amikor észrevettem, az egyik doboz furcsán mozog. Tudtam, csak másnap reggel szabad kinyitni, de győzött a kíváncsiságom, ezért odamentem és felnyitottam a mozgó dobozt. Amikor megláttam, mi van benne, majdnem felsikoltottam rémületemben. A dobozban ugyanis egy játékdenevér volt, ami vígan repkedett.
– Ki vagy te? – nyögtem cérnavékony hangon.
– Szia, az én nevem Doppler Tóni, plüssdenevér vagyok.
– Jó, azt látom, de miért repülsz? A játékok nem repülnek!
– Jaj, te butus! Karácsony van. Karácsonykor minden játék életre kel!
– No és hogyan? Mitől?
– Az ünnep szelleme és a karácsonyfa éltet minket. Téged hogy hívnak, te majomszerzet?
– Jani, de nem vagyok majom, hanem ember. Na, gyerünk, meséld el, hogyan kerültél ebbe a csomagba!
– Valami hideg szupermarketben ültem a többi plüss között. Amikor bezárt a bolt, jött valami fura csillogó ruhájú angyal, begyömöszölt ebbe a szűk dobozba, berakott ide, majdcsak kinyitja valaki.
– Értem. Akkor te minden december 24–én, azaz karácsonykor nem játék vagy, hanem igazi denevér.
– Aha! Végre megértetted.
– Figyelj! Csináljunk már valami izgit, úgy unatkozom! Kíváncsi vagyok, mint tud egy denevér. Reggelig amúgy is van még bőven idő.
– Jó, legyen! Csináljuk azt, hogy felveszlek a hátamra, és körberepüljük a házat – ajánlkozott a denevér izgatottan.
– Na, jó, de én tízszer akkora vagyok, min te.
– Várj, van egy ötletem! – kiáltott fel Tóni, majd matatni kezdett a zsebében. Nagy sokára elővett egy kis üvegcsét, amiben valami kék színű lötty volt. – Tessék, idd ezt meg, és akkorára zsugorodsz, mint én.
– Örökre kicsi leszek, vagy csak egy időre?
– Csak egy órára.
Gyorsan lehúztam a fura folyadékot, majd felültem az állat hátára.
– Indulás!
A denevér körberepülte a házat, de olyan fürgén, hogy szinte beleszédültem. Bő húsz perc múlva kifulladva leszállt.
– Bárcsak máskor is ilyen jót repülhetnék!
– Az tényleg jó lenne! – sóhajtozott a kimerült kis bőregér. – Mindjárt éjfél, vissza fogok változni – nézett rám szomorúan.
– Hé, pajtás, ne búsulj, jövőre találkozunk!
Elbúcsúztunk, megöleltem az állat selymes, puha bőrét, ám ebben a pillanatban sárgás ragyogás töltötte be a szobát, majd megjelent egy angyal. A levegőbe emelte Tónit, és így szólt hozzá:
– Doppler Tóni, megkapod tőlem a legjobb barát címet, ugyanis eddig egy denevér sem kötött ilyen jó barátságot emberrel. Valamint nem leszel többé játék, ugyanis rád ruházom azt a hatalmat, hogy a szülők előtti álcázáskor legyél plüss, máskor tiszteletbeli denevér.
Azzal az angyal eltűnt, Tóni pedig lehuppant a földre.
– Hallottad ezt? – vigyorogtam.
Egymás nyakába borulva örvendeztünk a hírnek. A barátom válla felett ránéztem az órára.
– Tóni, nézd! Fél öt! Siessünk aludni, mielőtt anyáék felkelnek.
Gyorsan felrohantunk a szobámba, befeküdtem az ágyba. Tóni a csillárról lógva aludt, én meg ezt mormoltam magamban:
– Hétalvó bőregér – azzal én is elaludtam.
Ez volt a legemlékezetesebb karácsonyom. Tóni azóta is velem van a szobámban, s ha anyáék benyitnak, plüssé változik, de éjszakánként a csilláron lógva őrzi álmomat.

2016