Erős-Joó Kincső Enikő: Merész János

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, egyik este, mielőtt elaludtam volna, éppen azon töprengtem, milyen is lenne, ha csak olyan magas lennék, mint a kisujjam. S hát Uram, láss csodát, álmaimban óriásföldön jártam.
Az óriásföldön mindenki hihetetlenül hatalmas volt: az ott lakók akkorák voltak, mint 50 zsiráf egymás hegyén-hátán, a házaik pedig akkorák, mint nálunk egy felhőkarcoló. Nagyon furcsának találtam eddig is ezt az álmot, de amikor észrevettem, hogy egy hatalmas óriás közeledik felém, aki olyan magas, hogy nem látom a fejét, akkor félelmemben legszívesebben a föld alá bújtam volna. Ez majdnem meg is történt, amikor csaknem eltaposott.
– Jaaaj! – ugrottam félre riadtan. – Majdnem eltapostál!
– Bocsánat, kis ember, nem vettelek észre. Üdvözöllek Óriáshonban! Merész János vagyok. Hát téged hogy hívnak, és mi járatban vagy errefelé, ahol még a madár se jár? – kérdezte a hatalmas óriás.
– Adjon Isten jó napot! Apró Jankó a becsületes nevem. Világot szeretnék látni. És te merre tartasz?
– Hallottam, hogy az óriáskirály annak adja a fele királyságát és királykisasszony kezét, aki kiáll egy különleges próbát.
– No és mi az a nehéz próba? – kérdeztem.
– A királykisasszony elbújik, s ha valaki háromból legalább egyszer megtalálja, az feleségül veheti, ám ha valaki egyszer sem találja meg, annak fejét véteti a király. Hej, de sok kérő elvesztette már a fejét a királykisasszony miatt!
– Te mégis megpróbálnád? – kérdeztem az óriást.
– De meg ám, vagy ne legyen a nevem Merész János!
– Hát te valóban merész vagy! – szóltam elismerően. – Veled mehetek?
– Hát hogyne! – szólt barátságosan. – Gyere, ülj fel a vállamra, innen aztán lehet világot látni!

Kovács I. Krisztina (13 éves) illusztrációja Gratulálunk, a rajzod bekerült a könyvbe!

Lehajolt hozzám, és nyújtotta a kezét, hogy felemeljen. Felléptem az óriás meleg tenyerére. Szélsebesen emelkedtem fel, mégis biztonságban éreztem magam. A vállán ülve csodás világ tárult elém. Amikor elindult, úgy éreztem, mintha repülnénk. Bár eleinte kicsit szédültem, néhány perc múlva már megszoktam a magaslati levegőt, és gyönyörködtem a tájban. Úgy néztem le a körülöttem lévő fákra, mint otthon a kertben található virágokra.
Újdonsült barátommal sokat beszélgettünk útközben. Ám ahogy a palotához értünk, mind a kettőnknek elakadt a szava az épület pompájától, soha korábban nem látott gazdagságától.
Bementünk az óriáskirályhoz, és János ezt mondta:
– Jó egészséget, uram, királyom! Merész János vagyok, a te hűséges alattvalód. Szeretném kiállni a próbát!
– Isten hozott, fiam! Hallottam hűséged hírét, örülök, hogy eljöttél, de jól gondold meg, mire vállalkozol, mert ha nem teljesíted a feladatot, akkor halál fia vagy!
– Jó uram, királyom! Életem-halálom kezedbe ajánlom, a próbát kiállom!
– Jól van, fiam! Most egyél-igyál, azután feküdj le, holnap lesz az első próbatétel, aludd ki magad!
Vacsora közben arra lettünk figyelmesek, hogy az ablakot megkopogtatta egy madár, s így szólt:
– Merész János, adj nekem egy kis ételt, mert éhen halok, már hét nappal s hét éjjel éhezem.
– Tessék, egyél te is! – nyújtotta a madár felé a kenyeret. – Ahol ketten esznek, ott a harmadik sem hal éhen!
– Te János – súgtam oda neki, – azt mondtad, hogy itt a madár se jár!
– Járni valóban nem jár – mosolygott a bajusza alatt János, – de repülni repül! Csak csipegessél, madárkám! – fordult vissza barátságosan a kismadárhoz.
– Hálásan köszönöm, az életemet mentetted meg! Jó tett helyébe jót várj!
A bőséges vacsora után reggelig fel sem ébredtünk. Aztán elmentünk a királyhoz, hogy János szerencsét próbáljon.
– Hunyd be a szemed, fiam, – szólt a király – és számolj el százig, addig a lányom elbújik, és te újra kinyithatod a szemedet! Ez után meg kell találnod, akárhova is bújik, mert ha nem, fejeddel fizetsz merészségedért! Három nap három próbát tehetsz.
Úgy is lett, ahogy a király mondta. Mikor János kinyitotta a szemét, nézett jobbra, nézett balra, nézett minden irányba, de nem látta a királykisasszonyt. Másnap is éppen így volt. Hiába kereste, kutatta egész nap, sehol sem találta, így szomorúan hajtottuk álomra a fejünket aznap este is.
Harmadnap is ugyanúgy indult minden. János behunyta a szemét, és elszámolt százig. Addig a királykisasszony elrejtőzött. János kinyitotta a szemét, nézett jobbra, nézett balra, nézett minden irányba, de nem látta a királykisasszonyt. Fogta is a fejét, attól félt, hogy utoljára fogja.
Akkor felnézett az égre, mert madarak szálltak fölötte. Ekkor végre eszébe jutott a kismadár.
– Gyere elő kismadár, segíts nekem!
– Jövök, Merész János, hogyne jönnék! – és repült, repült szélsebesen.
– Segíts nekem, kismadár, keresd meg a királykisasszonyt!
A kismadár kereste, kutatta, s végre meglátta a Nap mögött kuncogó királykisasszonyt. El is mondta Merész Jánosnak, s az menten ezt kiáltotta:
– Királykisasszony, királykisasszony! A Napra lehet nézni, de rád nem! Bújj hát elő a Nap mögül, s légy a feleségem!
Csak úgy ragyogott a királykisasszony a boldogságtól, amikor előbújt a rejtekhelyéről, szépségével még túl is ragyogta a Napot! Óriási lakodalmat csaptak, álomszép pár voltak, s boldogan éltek, amíg fel nem ébredtem.
Itt a vége, fuss el véle!