Juhász Bernadett: A csodaiskola

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Képzeljétek, gyerekek! Volt egyszer egy iskola, amelyikbe tündérek, sellők, és mindenféle csodalények jártak. Nem is volt akármilyen iskola, csodaiskola volt a neve.
Ebben az iskolában a füzetek, a könyvek, a ceruzák, a számok, a betűk tudtak beszélni. Hallgassuk meg, miről társalognak!
– Én vagyok a leghasznosabb cerka! – kiáltott fel a grafit.
– Nem igaz! – mondták kórusban a színesek.
– Szerintem én vagyok a legszebb szín! – szólt az arany.
– Te ezt csak gondolod, mert én vagyok a legszebb – mondta a türkiz.
A piros és a sárga bölcsen hallgatott, mert tudta, hogy minden szín fontos. Egymás közt tanakodtak, hogy beleszóljanak-e a vitába. Úgy döntöttek, hogy igen, hátha belátják a veszekedők, hogy nincs igazuk. Szólásra emelkedtek.
–Figyeljetek ide! Ha egy tájképet kellene rajzolnotok, elég lenne a türkiz és az arany?
– Nem, nem – döbbentek rá a hivalkodó színek. Ők is belátták, hogy szükség lenne a társaikra, hogy a kép szép színes legyen.
Közben elkezdtek veszekedni a festékes készlet tagjai.
– Mit is kezdenének a tündérek nélkülünk? – kérkedtek az ecsetek. – Hiszen, ha mi nem lennénk, akkor nem tudnának festeni.
– Haha! Azt ti csak hiszitek! – gúnyolódtak a festékek. – Nem hallottatok még ujjfestékről?
Erre már nem tudtak mit mondani, a festékeknek igazuk volt. A füzetek is hőbörögtek.
– Nekem veszik a legtöbb hasznomat – rikácsolt a vázoló füzet. – Amikor a diákok kezdték tanulni a betűk írását, akkor engem használtak a legtöbbet.
– Igen ám, de mióta megtanultak írni, rád nincs szükségük – kacarászott a matek.
– Lehet, hogy téged most is használnak, nemcsak régebben, de nagyon ritkán.
Ezalatt az írás és a rajz csak hallgatott. azon gondolkodtak, hogy tudnák velük megértetni, hogy mindnyájukra szükség van az iskolában.
Közben becsöngettek. A mesebeli diákok betódultak a tanterembe. Kihancúrozták magukat az udvaron, s most frissen várták az újabb feladatokat. Csoportfoglalkozás következett. A csoportok vegyesek voltak, volt bennük tündér, sellő, boszorkány, hercegnő, királyfi. Az 1. csoport feladata matematika feladatok megoldása volt. Ehhez szükségük volt a füzetre és a grafitra. A 2. csoportnak a kacifántos betűk írását kellett gyakorolnia a vázoló füzetben postairónnal. A 3. csoportnak tájképet kellett rajzolni és festeni vagy színezni a rajzfüzetbe. A 4. csoportnak az olvasókönyvből kellett másolnia az írásfüzetbe.
És lássatok csodát! A számok és a betűk nem akartak engedelmeskedni a diákoknak, kijöttek a füzetekből. A betűk kinevették és csúfolták a nullát, hogy nem ér semmit. Bánatában elbújt a pad alá. A számok felháborodtak, és a betűk ellen fordultak, de a 8-as és a b betű nem vesztek össze.
– Na, tessék, most megríkattátok a 0-t! Hogy képzelitek ezt? Nélküle nem lenne 0-ra végződő szám, mint például a 10, 20. Különben is ránk nagyobb szükség van, mint rátok, betűkre, mivel sokkal többen vagyunk.
– Lehet, hogy sokkal többen vagytok, de mi fontosabbak vagyunk. Nem tudnának írni, olvasni nélkülünk, őt ez a mese sem lenne, ha mi nem lennénk.
Ezt már nem hallgathatta a 8-as és a bé betű. Ők már megtapasztalták, hogy senki sem fontosabb a másiknál.
– Hallgassatok ide! Lehet, hogy különbözőek vagyunk, mégis ugyanakkora hasznunk van, mint a másiknak. Úgyhogy kérjük szépen, béküljetek ki!
– Rendben, rendben – válaszolták a veszekedők. Felkerekedtek a betűk, megkeresték a 0-t, és bocsánatot kértek tőle. Ezután visszatértek a helyükre, és a diákok zavartalanul folytathatták a munkát.
Itt a vége, fuss el véle!

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.