Molnár Sámuel: Bodri őserdei kalandja

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi falu. Itt lakott egy kedves kutyus, akit Bodrinak hívtak. Mindenki ismerte és szerette őt, épp ezért szabadon járkálhatott mindenfelé. Egyik reggel épp napi körútján járt, amikor az egyik falu menti fán megpillantott szunyókálni egy madarat. Mivel eddig még sose látta, megszólította:
– Ébresztő, madárka! Én Bodri kutya vagyok. Téged hogy hívnak?
– Én vagyok az őserdei bagoly.
Bodri az őserdő szó hallatán azonnal felbátorodott, és elhívta magával újdonsült barátját vadászni. Délután volt már, szegény bagoly leszállt megpihenni és azon nyomban elaludt. Bodri hiába ébresztgette, nem járt sikerrel. Így hát egyedül ment tovább. Közben azonban besötétedett. Az esti erdő már nem tűnt olyan barátságosnak a mi Bodrinknak. Félelmetes hangokat hallott, megreccsent fölötte egy ág, majd egy vörös szőrgombóc ugrott eléje.
– Engem Fürgelábnak hívnak és mókus vagyok. Játsszunk fogócskát és közben hazavezetlek. Mit szólsz hozzá?
Tetszett a kutyusnak az ötlet, mert már fáradt és éhes volt. A játékot végülis a fürge mókus nyerte, aki nagyon elégedett volt magával. Mindeközben a sötétben végig egy furcsa lény követte őket, mert lakmározni szeretett volna belőlük. Ő volt a krokodil. Zömök lábain járva se a mókust, se a kutyát nem sikerült azonban utolérnie. Így üres gyomorral tért vissza az őserdő mélyére. Bodri pedig amint hazaért, jó alaposan bevacsorázott, majd utána álomba merült. Álmában tovább kergette Fürgelábat, és még most is kergeti, ha azóta fel nem ébredt.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.