Rácz Anna: Egy jól sikerült mentés

Luca vagyok és egy állatmenhelyen dolgozom. Nem volt háziállatom soha, még kiskoromban sem, pedig mindig szerettem volna egy kutyát. Egyik nap a mentés során egy kiskutya nagyon elbűvölt.
Éppen a kávémat ittam, amikor csörgött a telefonom. A főnököm hívott:
− Gyere gyorsan, mert baj van!
− Rendben! − válaszoltam.
Így hát elindultam és meg se álltam a menhelyig. Ezzel fogadtak:
− Luca, nagyon siess, mert a Kiskert utca 3-ban állatkínzás folyik!
Amikor odaértünk a helyszínre, szörnyű látvány fogadott! Két pici németjuhász kutya nagyon soványan be volt zárva egy szűk ketrecbe. Nem tétlenkedtünk, elkezdtük a mentést. Egy bökkenő volt, a szuka kölyök félt kijönni a ketrecéből.
Mindenki próbálkozott már a kicsalogatással, mikor én megkérdeztem:
− Megpróbálhatom én is?
− Persze − felelték a többiek.
Sikerült kicsalogatnom! Boldogan léptem a munkatársaim közé, kezemben a kiskutyával. Betakartam, nehogy megfázzon, mivel nagyon hideg volt. Az autóban ki se engedtem a kezeim közül, mert előre tudtam, őt befogadom. Visszatértünk a menhelyre, adtunk a két pici kölyöknek enni.
Pár hét múlva elvihetőek voltak. A szuka kölyköt Kajlának, a kan kölyköt pedig Kongónak neveztem el. Kongót hamar elvitték.
Én boldogan töltöttem ki a nyilatkozatokat, hogy Kajlát befogadhassam. Nagyon megtetszett már az első pillanatban, mert az egyik füle kajlán lefelé konyult. A papírok kitöltése után hazamentünk. Mind a ketten nagyon boldogok voltunk, mert én végre rátaláltam a világ legcukibb társára, Kajla meg egy olyan gazdira, aki mindig törődni fog vele.
Most már együtt járunk még munkába is. Nagyon szeretjük egymást, legjobb barátok vagyunk most és mindörökké.

2016