Solti Lili: Törpe-történet

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

A törpék csak abban különböznek az emberektől, hogy kicsik. Sajnos a tulajdonságaik is ugyanolyanok, mint az embereknek. Hallottunk meséket a jó törpékről, akik kedvesek és önfeláldozók. Ők csodákat tesznek, kívánságot teljesítenek, egyszóval segítenek az embereknek. Nos, ez egy nagy tévedés, ugyanis még csak emberrel sem találkoznak. De ha közületek bárki találkozna is egy emberrel, nem segítene neki. Igazából a legtöbbünk gonosz és önző.
A manófalvi Törpeiskolában volt egy osztály-ahova történetesen én is jártam. Az egész iskolában hallani lehetett az osztályomról, ugyanis nagyon sok jó tanuló és tehetséges kis törpe járt oda.
Ahogy egyre nagyobbak lettünk, minden kezdett rosszabb lenni, mert egyre gonoszabbak és önzőbbek lettek néhányan, még ki is közösítették, akik nem hasonlítottak hozzájuk.
Természetesen a törpe lányoknál voltak a legnagyobb konfliktusok. A lányok bandákra szakadtak. Én mindenkivel jóban voltam, de én is tartoztam egy bandába. Akkor úgy gondoltam, hogy ez helyes.
Volt két törpelány. Az egyik csúnya volt, gonosz, és nem túl okos. A másik ugyan szebb volt, de szintén kongott a feje és a szíve az ürességtől. Ők ketten uralták a lányokat. Ők voltak a leggonoszabb törpék, akikkel valaha találkoztam eddigi rövid életem folyamán. Kiközösítéseket szerveztek időröl-időre. Most én voltam soron. Elkezdtek kifúrni. Hirtelen senkivel sem voltam már jóban. Nem tartoztam már a bandába. És akkor jöttem rá, milyen vak is voltam. Vakon követtem azt a két lányt, mint mindenki más. Egyre rosszabb lett. Úgy gondoltam, hogy már nem vagyok érdemes a szeretetre. Mégsem tudtam kemény és gonosz lenni. Nem akartam ártani másoknak. Elhitették velem, hogy nem vagyok „igazi” törpe. Nem akartam suliba menni. Irtóztam attól a helytől. Senki sem mert velem barátkozni, mert féltek, hogy akkor őket is kiközösítik. Ezért úgy döntöttem elhagyom a Törpeiskolát.
Amikor kiléptem a kapun nagyon rettegtem. Közhelyesen hangzik, de az az út, amin mindennap eddig végigmentem, megváltozott. Minden, amit eddig megismertem, most ismeretlennek tűnt számomra. Talán félelemből, talán nem, de átmentem a Gombaiskolába. Egy másik suliba Manófalván.
Az új osztályomban szinte minden más volt. Nem voltak bandák. Nem voltak kiközösítések. Itt a manók kedvesek voltak, befogadók velem, bár én törpe vagyok. Annyira örültek nekem, hogy én is újra hittem benne, hogy érdemes vagyok a szeretetre.

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.