Juhász Bálint Péter: Az elátkozott város

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

– Neeeeeeeeeeeee! – kiáltott egy ember.
– Deeeeeeeeeeeeeeee! – kiáltott a varázsló. Aztán a varázsigét kimondta a városra:
– Mistodixotor!!!
Ezzel örökre ködfelhő borította be az egész várost.

Háromezer évvel később…

– De anyaa! Légyszi! Vegyél kutyust! – Kérlelte Tom az anyját.
– Nem lehet! – felelt az anyja – túl sok gond van vele.
A fiú rosszul érezte magát, ám hirtelen észrevett egy csillogó valamit a folyóban. Mintha meghipnotizálták volna, elindult a folyó felé. Közelebb érve látta, hogy az a csillogó valami egy láncnak a vége.
Megfogta és húzni kezdte.
Húzta, húzta és, egy ládát húzott ki. Kinyitotta. Egy könyv volt benne. Tom elolvasta a címét: VARÁZSLÓK KÉZIKÖNYVE.
Elkezdte lapozni a könyvet. Egyszer csak egy olyan részhez ért ahol varázslónevek szerepeltek.
A fejezet címe: Ki lehet varázsló?
Mindenki, akinek a neve: Merlin: bizonyos mértékig tud varázsolni, Dávid, jó bájital főző, Péter tud lebegtetni, Tom: korlátlan mértékben tud varázsolni.
Tomnak tátva maradt a szája, a városban ő volt az egyetlen Tom.
– Első varázslat – olvasta – Kutyasztikusz! – hirtelen egy kiskutya jelent meg. – Hihetetlen – ámult hősünk – van egy kutyám!
Most vette észre, hogy ott áll egy szobor a folyóban, egy varázslóé. Ki akarta venni a vízből,
de az túl nagy volt, ezért keresett egy lebegtető varázsigét a könyvben. Felolvasta:
– Lebegento! – és a szobor felemelkedett a vízből.
A talapzatán ez állt: A város megátkozója. Hirtelen a szobor éltre kelt, és párbajozni hívta Tomot.
– Haha-ha-ha! – nevetett a varázsló – csak akkor mented meg a várost az átoktól, ha elpusztítasz!
A fiúnak még mindig a kezében volt a könyv és megakadt a szeme a porráváltoztató varázsigén.
Aztán hangosan kimondta a varázslóra:
– Cusantomirto! – de a varázsló kivédte, Tom még háromszor egymás után próbálkozott, és végre az utolsó talált!
– Neeeeeeeeee! – kiáltott még egy utolsót a varázsló, aztán porrá vált és elfújta a szél. Az átok megtört.
– Sikerült! Nyertél! – kiáltott boldogan Tom anyja, aki egy fa mellől nézte végig az eseményeket. A fiút büszkeség töltötte el.
Háromezer év elmúltával újra felragyogott a nap a város ege fölött, az emberek ujjongva, hunyorogva tódultak az utcákra és boldogan ünnepelték a megmentőjüket.
Így szól a legenda…

2016