Cs. Nagy Kriszta: Rudi, a csodaradír

Németh Ibolya (felnőtt) illusztrációja Bekerült illusztrációd a mesekönyvbe.

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Rudi valójában egy közönséges, fehér radírgumi volt. Az írószer polcáról vette el az elsős Soma anyukája:
– Kisfiam, ez a radír kezdetnek tökéletes lesz.
Tökéletes – visszhangzott Rudi fülében. És arról álmodozott, milyen lesz az új otthona. Biztos nagy becsben tartják majd. Behelyezik egy új cipzáras tolltartó kis gumipántja alá, ahol békésen pihenhet, és készülhet a rakoncátlan vonalak eltakarítására.
Az anyuka keze gyengéd volt, bársonyos, és finom levendulaillatot árasztott. Rudi boldogan simult az ujjai közé, amíg a nejlonszatyorból átkerült végleges lakhelyére. Csupán pár napot kellett várnia, és a tolltartóban útnak indulhatott az iskolába.
Nemsokára egy padon hevert, és türelmesen várta, hogy elővegyék. Figyelemmel kísérte, ahogy a kis elsős kiráncigálta egyik munkatársát, az egyes számú grafitceruzát, és ákombákom vonalakat írt vele. Úgy elgondolkodott, hogy egészen összerezzent, amikor Soma kituszkolta a helyéről. Igaz, az ő keze nem levendulaillatot árasztott, hanem a reggeli kenőmájas nehéz szagát, de illemtudó radír lévén még csak el sem köhintette magát. Kis gazdája nyers mozdulatokkal odadörgölte a füzetlaphoz, és visszadobta a nyitott tolltartóba. Mivel ráesett a zöld javító színre, illedelmesen elnézést kért tőle. Egész nap zavartan várta, hogy visszaálljon a rend, de a levendulakéz csak este igazította be az ágyába. Akkor már olyan kimerült volt az első munkanap izgalmától, hogy gondolkodás nélkül elaludt.
Az első nap nehézségeit azonban számos csalódás követte. A helytelen használat miatt hamar bepiszkolódott, és nagyon szégyellte, amikor az elhibázott ceruzavonások nyomát nem hófehérre tisztította, hanem elmaszatolta. Egy alkalommal Soma véletlenül lelökte a könyökével a földre, és ott hevert a félelemtől ájultan, nehogy valaki rálépjen, vagy egy székláb agyonnyomja. A padszomszéd Jutka vette fel a szünetben, és azon kapta magát, hogy arról ábrándozik, milyen jó lenne a gondos, figyelmes kislány radírjának lenni.
Aznap este annyira bánatos volt, hogy nem jött álom a szemére. Nézte lekerekedett sarkait, a csupa maszat oldalait, az elszakadt gumipánt foszlásait és alvó társait. Nem, ceruza sem lett volna szívesebben, hiszen a ceruzák egészen megkoptak, a tetejükön rágcsálás nyomai látszottak, a hegyük tompán pihent, vagy tőből kitört. A faragóval sem cserélt volna, mert összekarcolódott, egy helyen meg is hasadt, és benne feküdt egy árva ceruzahegy. Csak más bánásmódot szeretett volna, több tiszteletet. Nemcsak magának, hanem közvetlen környezetének is. Hirtelen világmegváltó ötlete támadt. Óvatosan kigurult hát a tolltartóból, nehogy felébressze a többieket, és elindult az írószerkészítő mesterhez.
A szakállas férfi ablakát megvilágította a kislámpa fénye, még dolgozott az asztalkája mellett. Rudi udvariasan megvárta, amíg leteszi kezéből a szerszámokat, és kissé félszegen elé állt:
– Kedves írószerkészítő mester! Ne haragudj, hogy megzavarlak a munkádban, de látod, milyen rosszul bánnak velem. Én nem maradhatok közönséges radírgumi. Nekem minden hibát ki kell javítanom, nemcsak a hibás vonalakat, hogy mindenki elégedett és boldog legyen.
– Jól van, kedves Rudi – simogatta meg szeretettel mestere. Bár a valóságban ilyesmi nem szokott előfordulni, de legyen úgy, ahogy kívántad. Mostantól csodás képességet adok neked, bármilyen hibát, emberi gyengeséget kiradírozhatsz. De vigyázz, jól válogasd meg, mit érdemes eltüntetned!
– Persze, persze – sietett Rudi kifelé, hogy minél hamarabb kipróbálhassa csodás képességét. Reggel Soma lustaságával kezdte, aki kivételesen rögtön kipattant az ágyából, anyukája nagy álmélkodására. A reggelinél kiradírozta a fintort az arcáról, amikor meglátta a vajas kenyerén a paradicsom- és uborkaszeleteket. Útközben eltüntetett néhány rosszindulatú csínytevést: bogánccsal megdobni a kis Terka bozontos haját, elriasztani a kenyérmorzsát felcsippentő feketerigót és megijeszteni hátulról Jolika kistestvérét. Az órán kiradírozta a figyelmetlenséget, a szünetben az erőszakosságot és kötözködést. Ebédnél azt, ahogyan készült meglökni a tálcáját vivő Gergőt. Nagyon ébernek kellett lennie, hogy cselekedjen, mielőtt megtörténik a baj. Ebéd után annyira kimerült lett a sok hibajavítástól és koncentrálástól, hogy kissé elbóbiskolt. Arra riadt fel, hogy Soma gúnyosan nevet egy kislányon, aki elesett az udvaron. Ijedten esett neki a munkának. Attól kezdve rettegett, hogy lemarad valamilyen rosszaságról, és miatta hibázik a kis rosszcsont. Még jobban figyelt, mint eddig. És sikerült felfedeznie néhány érdekes dolgot, ami eddig elkerülte a figyelmét. Például azt, hogy a kis elsőst azóta mindenki dicsérte az igyekezetéért, de ettől nem lett jobb, csak önteltebb. Ráadásul semmit sem változott, csak látszatra. Ugyanúgy résen kellett lennie, mint az első napon. Ráébredt, hogy ennek az egész csodaradírságnak semmi értelme, mert nem szünteti meg a bajt, csak elkendőzi. Nagyon szégyellte magát, amiért nem elégedett meg a saját képességeivel és feladatával. De akkor hűlt el benne igazán a kaucsuk, amikor este észrevette, milyen töpörödött darabka maradt belőle. Teljesen elhasználódott. Ott lüktettek minden porcikájában mestere szavai: „jól válogasd meg, mit érdemes eltüntetned”. Hát mégsem volt értelme az egésznek. Még annyi ereje maradt, hogy fáradtan odakucorodott a faragó mellé. Mély álomba merült.
A jól ismert hangra ébredt: valaki kicipzározta a tolltartót. Szétnézett. Az iskolapadon volt, a megvarrt gumipánt alatt. Végignézett magán: újra nagy volt és maszatos.
– Hát csak álmodtam volna az egészet? Milyen szerencse! Mégsem nekem való foglalkozás a csodaradírozás. De talán az is csoda, ha tesszük a feladatunkat akkor is, ha nehéz, és közben megőrizzük a derűnket.
Hosszú idő óta először boldognak érezte magát, és már az sem zavarta, hogy maszatos.
Valami azért mégis történhetett, mert Soma a szokottnál óvatosabban tolta elő a helyéről, és leradírozta róla a koszos foltokat.

2016