Kolompár Zsolt István: A zsugori Székely

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hol volt – hol nem, nagyon régen, tudom jól, még én sem éltem, éldegélt egy család az erdő közepén. Mondhatnám, hogy szegényesen, mert ugyebár akinek egy erdőben van a lakhelye, az jómódú nem lehet. Az öreg Feri bácsiéknál viszont éppen ellenkező volt a helyzet. Mindenük megvolt, ami csak kell ezen a világon. Tudjuk azt ám mindannyian, hogyha valakinek megvan mindene, az még többre vágyik, viszont amije van, azt az Úristennel sem osztaná meg. Na, nem volt ez máshogy az öreg székely esetében sem.
Történt ám egyszer, egy nyári délután, hogy az erdőhöz legközelebb eső faluban megkezdődött az éves lóvásár. A hír hallatán az öregnek több sem kellett, szólt a fiának:
– Jer, te kölök, fogd be a lovat, ma is pénz áll a házhoz.
Mennek, mendegélnek, míg nem a vásárba érnek, s eladják a lovat az első vénnek. Megkötötték az üzletet, és ki-ki ment a maga dolgára. Hazafelé vették az irányt, amikor a kis Jankó fülét muzsikaszó ütötte meg: „Négy krajcár a magyar dinnye, aki éhes, aki szomjas, ne habozzon, rögtön vigye!” Gondolhatjátok, amint Jankó meglátta a zamatos finomságot, rögtön kérlelte apját:
– Édesapám, drága apám, vegyen egyet kérem szépen!
– Eriggy innen büdös kölök! Kerestem pénzt, nem keveset, vacsorára meg is eszed!
Valóban zsugori volt Feri bácsi, és ez már a Teremtőnek sem tetszett. Egyik éjjel aztán, mikor Feri bácsi nyugovóra tért, sehogy sem jött álom a szemére, s erre az Úr elküldte hozzá a kaszást.
– Hallod-e te öreg székely, holnap este jövök érted, menekülni ne merészelj!
Az öregnek több sem kellett, ahogy a kakas rikoltott, rögtön ment a szabóhoz, meg a cipészhez, s ott olyan öltözéket készíttetett az asszonyának, hogy ráment minden megtakarított pénze, de ez sem érdekelte. Mondja ám otthon az asszony:
– Csoda történt emberek?! Vagy tán csak az öreg beteg?
– Hallod asszony, öltözz fel, és csinosítsd ki magad, de tüstént!
– Hova viszel? Hova megyünk? – kérdezte az asszony, mire az öreg székely:
– Nem megyünk mi sehová, csak tudod, az este jön értem a kaszás, oszt hátha te tetszel meg neki!
Na erre az asszony olyan kiabálásba kezdett, hogy még a kaszás sem merte oda betenni a lábát! Talán még ma is kiabál, ha azóta be nem rekedt…igaz még öregapám mesélte ezt a történetet, és bár süket volt mindkét fülére, de mindig adott pénzt dinnyére!

2016