Nyerges Liliána: Az erdő szeretete

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Tavasszal, amikor a hó már olvad, előbújik a kedves hóvirág. A medvék is kibújnak barlangjukból. A költöző madarak pedig visszatérnek.
Szilvi, a nyuszi a tél végén született. Várta, hogy a nap sugarai simogassák. A szellő lágyan cirógatta az újdonsült erdőlakót.
Mindenki örömmel fogadta Szilvit. A kis félénk nyúl előmerészkedett. Arra repült Uhu, a bagoly, az erdő bölcse. Ő kedvesen nyújtott neki egy harmatos levelet, hogy igyon. Szilvi boldogan itta meg. Anyukája répát szedett, Szilvi pedig körbejárta az erdőt.
Egy medvét látott, aki mézet akart a fáról leverni.
– Szia, Medve koma! Segíthetek?
– Talán tudsz…Jaj, te vagy a fiatalabb! Megpróbálhatod! – nyögte a medve.
A kis nyuszi felmászott a medve hátára és egy bottal a kezében sikerült levernie a lépet. A medve megszólalt:
– Köszönöm, hogy leszedted nekem a mézet. Éhségmentő vagy!
– Szia! Körbejárom az erdőt! Később találkozunk! – válaszolta a nyuszi.
Csodálatos volt az erdő. Mindenütt az ágakon virágbimbók ébredeztek. Szilvi egy rókával találkozott. A róka koma nem fente a fogát a nyúlhúsra, más probléma foglalkoztatta. A kíváncsi nyuszilány közelebb ment hozzá és meglátta, hogy tüske van a rókafi mancsában. Ügyesen kiszedte.
A róka nem akarta megenni, sőt hálásan így szólt:
– Köszönöm, te bátor nyúl!
– Szívesen! Még visszajövök, körbejárom az erdőt!
Szilvi egy mókust látott maga előtt. Egy hatalmas sas elől menekült.
– Láttam egy kis odút, amibe beférünk! Gyere hamar!
– Sietek, sietek! – futott a mókus.
A sas zsákmány nélkül repült el.
– Köszönöm! Életmentő vagy! Én lettem volna a sas reggelije, ha te nem segítesz!
A nyúl már haza akart menni, de egy farkas állt elé. A maci, a róka és a mókus máris ott termettek. A farkas ijedten elfutott.
– Köszönöm barátaim!
– Szívesen! – mondták kórusban a jó barátok.
– Gyertek haza velem! – hívta meg őket Szilvi. – Anya rengeteg répát hozott.
Sokat játszott a négy barát. Legjobban a makkgyűjtést szerették. Egész tavasszal és nyáron mulatoztak. Ahogy halkan elbúcsúzott a nyár, olyan halkan jött az ősz. A medve egyre többet ásítozott és egyre kevesebbet volt a barátaival.
Szilvi nem értette, ezért megkérdezte:
– Mi a baj? Miért vagy ennyire álmos?
– Téli álom! Azért vagyok távol, mert élelmet gyűjtök, hogy zsírréteget halmozzak fel a hosszú télre, mert hosszasan alszom.
– De kimaradsz mindenből! – gondolkodott el Szilvi szomorúan.
– Hiába! A vérem ezt diktálja…– búsult a medve.
A barátok egy darabig tanácskoztak. Végül Szilvi így kiáltott:
– Maci! Aludjunk együtt! Nem hagyjuk el egymást!
Így is történt! Végigaludták szorosan összebújva a telet és tavasszal ismét újult erővel fedezhették fel az erdőt és játszhattak, amíg el nem fáradtak.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.