Teklesz Botond: A piros orrú manó

Volt egyszer hol nem volt, hetedhét országon túl, ahol a kurta farkú malac túr és a legyet patkóba verik, volt egy kismanó. De nem akármilyen volt, hanem tiszta zöld volt a teste, szeme piros és orra is piros. Szeme már születésétől piros volt, de orra úgy százötven évesen kezdett piros lenni mert szerette a pálinkát. Ő maga főzte az italt jóféle fenyőtobozból, amit szintén ő gyűjtött.

Misi manó minden ősszel úgy szeptember táján felkerekedett barátjával, a pajkos kis tacskó kutyával, Fürgével és tobozokat gyűjtöttek. Nagy zsákokba gyűjtötték őket, majd felrakták egy két kerekű kis taligára és az Odvas Fához cipelték, ahol a zöld manó lakott.

Falatoztak valamit a rettentően kimerítő munka után, majd eltették magukat másnapra. Másnap volt a Nagy Nap, amikor a pálinka kifőzésre került a nagy üstben.

Itt már az egész erdő népe segitett fát gyűjteni és cipelni. Aztán az üst alá gyújtottak, vizet öntöttek bele, bezúdították a sok cukrot, amit a méhektől kaptak a rengeteg fenyőtobozt, és vártak.

Hamarosan pöfögés és rotyogás hallatszott, és folyni kezdett az isteni nedű.

Ettől a naptól kezdve Misi Manó egyfolytában a pálinka hatása alatt volt, amit rémséges kornyikálása jelzett, hogy zengett bele az Odvas Fa, na meg az erdő. Hát ezért piros a kis manó orra.

2017   Köpec (Románia)