Ács Ibolya: Nyafogó Nyuszkó, Ugribugri Gyuszkó és a Varázsecset

Nyúlapó karjára akasztotta fűzfavesszőből font kosarát, amelyben a Kata tyúkocskától kapott, frissen tojt tojások lapultak. Előtte ugrándozott két csintalan unokája, Ugribugri Gyuszkó és Nyafogó Nyuszkó.

Hirtelen beborult az ég, a szürke felhőkből kövér esőcseppek hulltak. A szél felerősödött és vadul rángatta a fák ágait. A két kisnyúl vad iramban ugrált hazafelé. A nagyapjuk is szedte volna köszvényes lábait, ha nem sajogtak volna, de mivel bele-belenyilallt a fájdalom, kénytelen volt lassítani. Ekkor vette észre egy vén tölgy tövében a kétségbeesett kisrigót, aki kiesett a fészkéből. Tudta, hogy ha nem helyezi vissza, a madár elpusztul, így a zsebébe dugta, és elkezdett mászni a fára.

– Ne félj kisrigó, visszateszlek a fészekbe a mamádhoz – cirógatta meg a félig csupasz sárgacsőrűt, és ismét feljebb kúszott egy vastag ágon.

A megrémült fiókát sikerült visszahelyeznie, de a fa kérge olyan nedves volt az esőtől, hogy Nyúlpapa megcsúszott, lepottyant a magasból és eltörött a jobb mancsa.

– A teremburáját, most hogy festem meg a húsvéti tojásokat? Szégyenfolt esik a hírnevemen – mérgelődött, és olyan mogorva arcot vágott, mint még soha.

– De nagyapó, eltörött a kezed. Pihenned kell. Ne gondolj most másra, elmúlik az ünnep festett tojások nélkül is – vigasztalták a nyúlunokák, de nagyapjuk vigasztalhatatlan volt. Azon az estén duzzogva, morcos arccal aludt el.

 

Az éjszaka közepén a kisnyulak halk, csilingelő hangot hallottak. Álmosan nyitották ki a szemüket, és megpillantották az Álomlepkét, aki Nyuszkó kezébe nyomott egy ecsetet, és könnyed pilletánccal eltűnt, mintha ott se lett volna.

   A varázsecset ekkor világítani kezdett. Csodálatosan parázslott és a szivárvány minden színárnyalatát bocsátotta ki magából. A lángoló piros, a nevető sárga, a nyugtató zöld, és az égbolt kékje, mind-mind összekeveredett és kígyózó táncot lejtett. Elkezdte festeni a főtt tojásokat. Pingált rájuk lila ibolyát, sárga csibét, turbékoló galambpárt meg játékos nyuszikat.

– Hipp-hopp ragyogok, de nem, mint a szurok!

Tojást festek Húsvétra, szebb lesz, mint a bokréta.

Piros, kék, zöld, sárga, minden gyerek várja.

Vigyétek hát, siessetek, mancsotokban el ne essetek! – muzsikálta az ecset, és a színpompás tojásokat Ottó apó kosarába tette.

 

Éppen jókor, mert a kakas nagyot kukorékolt a közeli baromfiudvarban. Megvirradt a Húsvét reggel. Ugribugri Gyuszkó és Nyafogó Nyuszkó sietve elrejtették a festett tojásokat. Jutott a harmatos fűbe, a mókus odújába, a rigó fészkébe, a vadmalacoknak a tölgyfa alá, a vadkacsáknak a lapulevelek közé és a mackók barlangjába is. Mindegyik tojás megtalálta a gazdáját, és óriási örömöt szerzett az állatoknak.

– Kelj fel papa, az egész erdő téged ünnepel, mert azt mondják, hogy még soha nem festettél ilyen gyönyörű hímes tojásokat – ébresztgette párját nyúlnagyika.

Libatollforgató Morgó Ottó nem hitt a szemének. Először sértődött, morcos arcot vágott, de amikor a katicabogár ráröppent az orrára és megcsiklandozta, elnevette magát.

– Nem értem, tényleg nem értem! Hogy történhetett ez? Ki festette meg a húsvéti tojásokat? – morogta.

– Ne törődj vele nagyapó! Csak az a fontos, hogy mi nagyon szeretünk, és büszkék vagyunk rád. Gyógyulj meg mielőbb! – ölelte át nagyapját Nyuszkó és Gyuszkó, és vidáman egymásra kacsintottak.

2017 Szeged

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.