Szarka Dóri: A betűket színesben látó kisfiú

Élt egyszer egy kisfiú, aki látta a betűk színét. Ez nem is lett volna annyira szokatlan, csakhogy ahol a kisfiú lakott, ott mióta világ a világ, minden szürke volt. Szürke volt az ég, a mező, a házak, sőt, még a Nap is. Szürke színe volt a víznek, az ételnek, az állatoknak és a növényeknek. Az emberek szürkében láttak mindent, szürkén gondolkodtak és álmodtak. Egyszóval szürke színe volt mindennek.

Ez a kisfiú azonban minden szót és betűt színesben látott. Sárga volt az s betű, zöld volt a z, fekete volt az f, barna volt a b, az r betűnek rózsaszín színe volt. Halványkék volt az l, türkizkék az í, pirosas-narancssárga a b, szivárványos színe volt a d-nek, az á-nak pedig arany. Ahogy kiejtett vagy olvasott egy szót, mondatot, a színek gyönyörű kavalkádja jelent meg a szemei előtt. Nem is mondta meg senkinek, hogy ő bizony látja a szavak színét. Ki értette volna meg őt? A többi gyerek csak a szürke színt látta. Hogy ne gúnyolják, mindenki előtt eltitkolta különlegességét. Mindig igyekezett olyan lenni, úgy viselkedni, mint a többiek, de a gyerekek így is kiközösítették őt.

Egy napon, ahogy egyedül járta a mezőket, a patak partján egy kislányra lett figyelmes. Szóba elegyedett vele, elbeszélgettek mindenről. Azután a kisfiú minden nap kijárt a patakhoz a kislánnyal beszélgetni. Nagyon jó barátságba kerültek. Egyik alkalommal a kislány furcsa kérdéssel állt elő:

– Tudsz-e titkot tartani?

– Tudok – felelte a kisfiú.

A kislány odahajolt a kisfiú füléhez, és halkan, hogy csak a kisfiú hallja, belesúgta:

– Érzem a szavak illatát. Mindegyik szónak és betűnek más illata van. Amikor beszélnek hozzám, vagy én mondok valamit, az orromban érzek minden szót. Van virágillatú szó, másiknak friss föld szaga van, van, amelyik balzsamos gyógynövény illatot áraszt, olyan is létezik, amelyiknek tavaszi esőre emlékeztet az illata. Ahogy kiejtik a szót, elmondják a mondatot, összekeverednek az illatok az orromban, nagyon különleges, amit akkor érzek. Ezt még soha senkinek nem mondtam el, csak te tudsz a titkomról – mondta sugárzóan boldog arccal a kislány.

Miután a kislány befejezte, a kisfiú elmondta neki, hogy ő pedig színesben látja a betűket. Mindketten nagyon megörült ennek, végre nem voltak egyedül furcsaságukkal. Rátaláltak egymásra, és mindketten elfogadták a másikat olyannak, amilyen, még ha kicsit csodabogarak is voltak.

 

2017 Budapest

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.