Feleki Erika: Micimackó és barátai
Ugye, milyen jó ez az újév, kedves Róbert Gida, megélhetem veletek a 91. évemet is!
– Kérlek, lájkoljál már engem!
– Emlékszel, amikor hajdanán Füles szülinapját ünnepeltük és két ajándékot is kapott?
– Nem is kettőt, hanem végül sokat, tudod, volt egy szétpukkadt piros léggömb, egy nagyon szemrevaló praktikus kis csupor, ráírva a gratuláció, festékdoboz festegetni és ráadásul torta is három gyertyával!
Akkor még nem volt Facebook, Google, blog, miegymás! Csodálatos, hogy most csak kattintani kell egyet az egérrel, s Neumann Jánosnak is köszönhetően – tudod, az a magyar férfi, aki részt vett az első számítógép tervezésében – a világ túlsó felén máris láthatja valaki, hogy tetszik neked a fotója, az alkotása, mondjuk a meséje, és még mi minden!
– Tralala, tralala, pritty, pretty, prütty – dúdolgatom, s úgy örülök, hogy mi mégiscsak itt ülünk a Százholdas Pagonyban a kunyhóm előtt a farönkön, s várjuk a barátaimat!
– Ti vagytok nekem minden nap az ajándékok. Te, meg Füles, az Öreg Szürke Csacsi a borongós modorával, Malacka, akivel vadászni mentem és kis híja, hogy menyétet nem fogtunk, Nyuszi, aki jó társaságot és valami harapnivalót jelent, Bagoly, illetve – ahogy ő írja – Bagoly a Mogyorósból, öreg házából, meg Kanga, aki ugrálni tanított engem, és
Zsebibaba, akire a zsebében rágombolta a hajtókát az anyukája.
Kérlek, mielőtt megjönnek, lájkolj engem úgy, kedves Róbert Gida, hogy ölelj meg!
Csacsi öreg medvém! – szorította magához a gazdája, aki tudta, hogy Micimackója – legalábbis az ő számára – a legokosabb, legbölcsebb, legkülönb Mackó a világon.
2017 Szeged