Kaveczki Andrea: Kormi cica szerencséje

Azon a télen úgy beborított mindent a hó, hogy még az orgona bokrok is csak hatalmas fehér szobroknak látszottak. Hó fedte a földeket, a játszótereket, de még az udvaron álló hintát is. Kivéve a jégrácsos kerítés előtt gubbasztó fekete macskát. A fekete macskát ugyanis egyáltalán nem fedte be a hó, fényes bundája sötét foltként virított a szikrázó télben.

Csak kuporgott a hóban, és éppen azon elmélkedett, hogy még egeret sem foghat, hiszen azok is mind–mind elbújtak. Ellenben, ha átszaladna önmaga előtt, akkor biztosan valami nagy szerencsétlenség érné. Tudta ezt jól, hallotta már a babonát, soha nem jelent jót, ha fekete macska útját keresztezzük. Arra már persze nem emlékezett, hogy jobbról balra nem mehet, vagy balról jobbra, ezért inkább megnyalogatta mellső mancsain a puha párnákat, hogy ne fázzanak a hidegben.

Ha már a szerencsétlenségnél járunk, akkor elmondhatom, hogy minden bizonnyal így kezdődött az, amikor Juliska és Jancsi olyan kellemetlen helyzetbe került, amit aztán már mindenki tud, azt a híres vagyis inkább hírhedt történetet a vasorrú bábával. Juliska mit sem sejtett arról, hogy a fekete macska miben töri a fejét, így mielőtt elment volna mellette, a cica riadtan felpattant és átszaladt előtte.

Ugyanígy járt Piroska is, ő szintén nem vette észre, amikor a nagymamához indult, hogy éppen keresztezte egy fekete macska útját. Nem így a mi főhősünk: Zalán. Zalán nagyon is látta a fekete macskát, és rögtön tudta, hogy valami nagy balszerencse fogja érni. Egész nap várta a sorscsapást, és bizony addig várta, míg valóban elérkezett.

A szerencsétlenség matek óra képében csapott le rá.

– Zalán! – szólította meg a tanító néni. – Hozd ki a házidat!

Zalán először meg sem mozdult, szinte ledermedt a felismeréstől, miszerint a matek házija éppen ott van, ahonnan egyszer majd piros hó esik, valahol a végtelenben.

– Ez is annak a fekete macskának a műve! – gondolta elkeseredetten.

A nagyszünetben, miközben szalámis szendvicsét rágta, élénk eszmecserét folytatott barátaival.

– Átszaladt előttem egy fekete macska! – mesélte.

– Én azt hallottam, hogy elűzheted a szerencsétlenséget, ha hátraköpsz hármat a bal vállad felett – okoskodott Boti.

– Még csak az kéne! – horkant fel Zalán. – Anyukám nagyon mérges lenne, ha elkezdenék köpködni.

– Ez igaz – helyeselt Boti. – Az enyém se örülne neki.

– A négylevelű lóhere szerencsét hoz – jelentette ki komoly ábrázattal Zsombor.

– És akkor mit csináljak?

– Hát keress egyet.

– Zsombor! Mindent belepett a hó.

Egyszer csak Dorka jelent meg a színen.

– Miért nem csináltad meg a házidat? – kérdezte.

– Hagyd már! – szólt Boti. – Reggel átszaladt előtte egy fekete macska.

– Azért érte a szerencsétlenség.

– Szerintem pedig azért, mert nem csinálta meg a háziját. Semmi köze annak a macskának az egészhez.

Zsombor bizonytalanul rántotta meg a vállát, ám ekkor a társalgásnak a csengő éles hangja véget vetett.

Tanítás után Zalán szomorúan ballagott hazafelé. Százszor végiggondolta, hogy mit fog mondani, hogyan árulja el otthon, hogy fekete pontot kapott matekból. Mikor elért a jégrácsos kerítéshez, tekintetével a fekete macskát kereste, de sehol nem találta.

Hazaérve az otthon kellemes illata és anyukája fogadta.

– Nézd csak ki költözött be hozzánk!

A nappali sarkában egy kis ládában a fekete macska feküdt összegömbölyödve.

– Kinn bóklászott ebben a hidegben.

– Anya! Hiszen ez egy fekete macska! Nem hoz szerencsét, ha fekete macska útját keresztezzük.

Anya azonban korántsem osztozott Zalán aggodalmán.

– Ugyan már! – legyintett. – Ez csak babona. Amúgy is úgy tartja a mondás, hogy nem éri szerencsétlenség azt, aki befogadja a fekete macskát.

Zalánt ez egy cseppet sem nyugtatta meg, mígnem a macska dorombolni kezdett, és odadörgölőzött Zalán lelógó kézfejéhez. Amikor pedig Zalán leült, rögtön az ölébe ugrott és kényelmesen elhelyezkedett.

Zalán simogatni kezdte a puha, selymes cicát.

– Sebaj Kormi! – mondta. – Eztán ha rád nézek, mindig eszembe jut majd a matek házim is.

2017 Zamárdi