Császár József: Sárkánymese

Sárkánykirály nagyon mérges

állandóan tüzet okád,
mindenkire folyton mérges
ne keressük ennek okát.
Ha keressük, ha kutatjuk
tüzet fújva, máris tombol,
nem hallgatja senki szavát,
ilyenkor csak tör-zúz, rombol.

 A sárkány bölcs egy szép reggel
megjelent a palotában,
és kellő nagy tisztelettel
szolidan, de igen bátran
a király tudtára adta
jó lenne, ha nagyon gyorsan
a modorán változtatna.

Bekövetkezik majd lassan
az a szerencsétleneset,
hogy egy reggel arra ébred
nem okád már többé tüzet.
Ne hidd, hogy ettől megijedt.
Sőt inkább haragra gerjedt
hívatta a testőröket,
és azonnal intézkedett
vessék tömlöcbe a bölcset.

Ajtó zárul, lakat kattan,
a bölcs máris tömlöcben ül,
megértette azon nyomban
innen soha ki nem kerül.

Sárkánykirály egyik reggel
üldögélt az ágya szélén.
Ki tudja, hogy mikor kelt fel,
nem hallottuk se te, se én.
Nem is hallhatta őt senki
csendes volt az ébredése.
Nem tudott tüzet okádni,
lángot fújni, még füstöt se.
Üldögélt és erőlködött,
belekékült már a feje,
de amire várt az nem jött
nem volt se lángja, se füstje.
Megértette ekkor végre,
hogy a bölcsnek volt igaza,
bocsánatot is kért tőle,
s rögtön elengedte haza.

 Megtanulta, de már későn:
hallgasson ő a bölcs szóra,
ne tomboljon, ne dühöngjön,
az nem vezet semmi jóra.
Más kárán tanul az okos,
a balga meg a sajátján,
most már a király is okos,
tűzokádásának árán.