Sánta Kamilla: Morcogi bácsi karácsonya

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ősz szakállú, ráncos arcú, görbebottal járó öregember, Morcogi bácsi. Egyedül élt pici házikójában, egy Hidegvölgy nevű falucskában. Senki sem járt hozzá, házát a kóbor állatok is messziről elkerülték. Az egész falu tudta, hogy Morcogi bácsi senkivel sem barátkozik és nála gorombább embert, egyet sem találni.

Közeledett a karácsony. Egész Hidegvölgy díszbe öltözött. Az emberek közösen emelték fel a falucska karácsonyfáját, majd ünneplőbe öltöztettek minden út menti fát. A gyerekek útra keltek, hogy bejárják az utcákat és szívmelengető karácsonyi dalokat énekeljenek. Mikor a kis csapat Morcogi bácsi házához ért, mindenki dermedten állt az út szélén. A falubeli gyerekek azt pletykálták, hogy az öregember gyerekeket rabol. Egyszer csak azonban az egyik kislány, Anna, határozott léptekkel indult el a bácsi háza felé. A többiek nem akarták követni őt. Nagyon féltek attól, hogy Morcogi bácsi elrabolja őket, de nem hagyhatták a kislányt egyedül odamenni, ő volt közülük a legkisebb. Anna kopogtatott. Kipp-kopp! Az ajtó nem nyílt ki. Kipp-kopp-kipp-kopp! Bárki is vagy, menj el! Nem várok vendéget! Tűnés innen! – hangzott az ajtón keresztül egy mély, morgós hang odabentről.

– Mi ugyan nem megyünk sehová. Karácsonyi dalokat szeretnénk énekelni a bácsinak.

– Nyisson ajtót, kérem szépen! – kérlelte Morcogi bácsit a kis Anna.

Az ajtó zárva maradt. Hirtelen erős szél fújt át az utcán. A hófödte faágak lerázták magukról a fehér pelyheket, a gyerekek haját pedig a levegőbe emelte a szél. Megérkezett a jeges Északi Szél, ami egyedüli látogatója volt a bácsi házának. Vadul vágtatott a házikó felé, majd egy suhintással kicsapta az ajtót. A gyerekkórust lágyan besegítette Morcogi bácsihoz, aki tátott szájjal nézte, mit művel az Északi Szél. Betör hozzá és idegeneket enged a házába! Szóhoz sem tudott jutni. A jeges Északi Szél kisietett, vissza a télbe és olyan hóvihart csinált, melybe az egész utca beleborzongott.

Hát, kislányok és kisfiúk, ideje menni. Nem kérek karácsonyi műsort. Menjetek! – rivallt a gyerekekre az öregember.

– A bácsi tényleg ki küldene minket ebbe a hóviharba? Hisz az orrunk hegyéig sem látnánk! Itt kell maradnunk, amíg nem enyhül a szél – mondta a kis Anna.

Sánta Kamilla rajza

Morcogi bácsi belátta, hogy a kislánynak igaza van. Leültette hát a gyerekeket a sötétzöld kanapéjára és ült mellettük szótlanul. Várta, hogy elvonuljon a vihar. Senki sem szólt semmit. A hosszú hallgatást végül Anna elégelte meg és elkezdett énekelni. A többi gyerek csatlakozott hozzá, együtt énekeltek sok-sok karácsonyi dalt. Morcogi bácsi folyton el akarta őket hallgattatni, de nem sikerült neki. Morgott, panaszkodott a hófehér bajsza alatt. Miután eleget mérgelődött, alább hagyott benne a düh érzése. Melegséget érzett a szívében. Tetszett neki a gyerekek csilingelő hangja, a mosoly az arcocskákon. Átjárta mogorva szívét a közeledő ünnep varázsa. A jeges Északi Szél terve sikerült. Meglágyította Morcogi bácsi szívét, ahová hosszú évek után újra beköltözött a melegség. A viharnak vége lett. A gyerekek látták, hogy az idő enyhült, de ott maradtak az öregembernél. Megtanították őt a legszebb karácsonyi énekekre és belátták, hogy Morcogi bácsi tényleg nem rabolt soha gyerekeket, ez csak városi pletyka volt. Azoknak pedig nem szabad hinni.

2017 Búcs (Szlovákia)

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.